A kiégés egyre gyakoribb és egyre fiatalabb korban bekövetkezhet. Ma már nem ritka, hogy az x vagy a z generáció tagjai érzékelik magukon a tüneteit - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus, aki beszélt még a különböző generációk útkereséséről is, ahogy arról is, miért kulcsfontosságú, hogy el tudjuk vála
Az üstökös 75 évente szeli át a Naprendszert, a hátrahagyott törmelék pályáját pedig a Föld Nap körüli útján minden évben kétszer keresztezi: októberben és május elején.
Freund Tamást is beválasztotta az Európi Bizottság abba a a független tudományos testületbe, amely az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) következő elnökének megválasztását készíti elő.
Donald Trump amerikai elnök eddig is jelentős lemaradása tovább nőtt az elmúlt két hétben, az országos felmérésekben 10%-pont körüli a lemaradása a demokrata Joe Bidennel szemben. Sokkal rosszabb hír az elnök számára, hogy a csatatér-államok legtöbbjében is jelentős vesztésre áll. Úgy látszik, hogy az elnökválasztási vita és megbetegedése egyaránt
Koronavírusos az Európai Bizottság egyik tagja, Marija Gabriel. Ezt ő maga jelentette be szombaton. A bolgár politikus az eddigi legmagasabb rangú brüsszeli tisztségviselő, aki elkapta a vírust.
Az idősebb embereknek a koronavírus-járványal szembeni védelme érdekében Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettiek számára - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő szombaton Varsóban. Morawiecki
A kiberbizonság, a dróntechnológia és honvédelmi célú offroad katonai autonómjármű fejlesztésében vállal szerepet a jövőben a hadsereggel együttműködve a Budapesti Műszaki Egyetem.
Kisebb földrengést észleltek szombat délután a Pest megyei Nagykáta közelében - közölte a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Főleg személyiségfüggő, hogy kit visel meg jobban egy bizonytalan időszak, amilyen például a mostani járványhelyzet – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó pszichoterapeuta. Az úgynevezett vészüzemmódnak számos tünete van.
Kisebb földrengést észleltek szombat délután a Pest megyei Nagykáta közelében - közölte a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Felfutás jellemezte az elmúlt két hetet, és ez fogja jellemezni az előttünk álló heteket - mondta el friss bejelntésében Orbán Viktor, aki beszélt az aktuális járványhelyzetről, az orvosátvezénylésekről, és a háziorvosi praxisok
Kifejezetten érdekes hírről adott számot szombat este egy államközeli tévécsatorna Fehéroroszországban, miszerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bebörtönzött ellenzékiekkel találkozott, köztük a Koordinációs Tanács tagjaival.
Portugáliában, a Vidreiro-ralin életét vesztette a spanyol Laura Salvo, a Peugeot-val versenyző Miguel Socias 21 éves navigátora, a viadal első szakaszán bekövetkezett baleset következtében.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Közel 300 darab hamis maszkot és szurkolói sálat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a budapesti UEFA Szuperkupa szeptemberi mérkőzésén. A törvényesen működő sportszergyártók mintegy 600 millió eurótól estek
A medúzára hasonlító jelenség igazán látványos. A NASA szerint a Caldwell 22 névre keresztelt, úgynevezett planetáris köd a szépség kozmikus bajnoka.via Player.hu
Két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzéremmel zárta a villányi Maul Pincészet a londoni Decanter Word Wine borversenyt. Maul Sándor borász a szüret közepén járva úgy látja, kiváló a termés minősége, a must nagyon magas alkoholtartalmat ígér.
Kihúzták az Ötöslottó 41. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos, így a jövő héten 2 milliárd 480 millió forint keresi a gazdáját. Az Ötöslottó
"Óriási megtiszteltetés számomra,hogy Miniszterelnök Úr személyes gratulációját küldte az én drága kislányom születéséhez. Nagyon szépen köszönjük!" – írta Radics a poszthoz, amiből kiderül, Orbán Viktor úgy gondolja, hogy (más családokkal ellentétben) itt nemcsak a rokonság, de az egész ország osztozik Radics örömében.
Térségünk szinte összes államában gyorsul a járvány, napi rekordok dőlnek meg a fertőzöttek számában és a halottakéban is. Több helyütt is új korlátozásokat vezetnek be, de például Csehország közölte, hogy nem áll le az ország.