2020. október 13. kedd

okt. 13
13:18
Elfogadhatatlan sérelmek, működési zavarok, alkotmányossági problémák - Ezt a véleményt viszi a MOK Pintér Sándorhoz (Portfolio)
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a területei szervezetekkel és a tagsággal folytatott konzultáció eredményeként kialakított véleménye szerint a törvény jelen formájában számos elfogadhatatlan sérelmet okoz az orvostársadalomnak és a beterjesztett formá­ban és ütemezésben súlyos működési zavarokat okoz a betegellátás folyamatosságában és a járvány e
okt. 13
13:18
A bizonyíték, hogy miért Ronaldo a világ egyik legnagyobb ikonja (Sport365)
Az egyik legbizarrabb eset, mikor egy férfi az oltár előtt mutatta be a portugál ikon híres gólörömét.
okt. 13
13:18
Ez az új márka a legvagányabb halloweeni fehérneműket hozza el (Glamour)
El sem tudjuk dönteni, melyik a kedvencünk
okt. 13
13:18
Kétszer is elkapta a koronavírust, másodszor már kórházba is került emiatt egy 25 éves férfi Amerikában (SzMo)
A fiatalember esete a szakemberek szerint azt bizonyíthatja, hogy nem jelent védelmet az újrafertőzéssel szemben az, ha valaki már átesett a betegségen.
okt. 13
13:20
Szóhoz sem jututnk: Íme Zoe Kravitz első fotója a Macskanő szerepében (Glamour)
Sejtelmes és dögös egyszerre
okt. 13
13:24
Ízekre szedték a kormány váratlan törvényjavaslatát az orvosok (Portfolio)
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége a területei szervezetekkel és a tagsággal folytatott konzultáció eredményeként kialakított véleménye szerint a törvény jelen formájában számos elfogadhatatlan sérelmet okoz az orvostársadalomnak és a beterjesztett formá­ban és ütemezésben súlyos működési zavarokat okoz a betegellátás folyamatosságában és a járvány e
okt. 13
13:24
Brutális tömegkaramból Budapesten, tűzoltók vonultak a helyszínre (Metropol)
Teherautónak ütközött egy busz a II. kerületben.
okt. 13
13:24
Dobrev Klára elárulta, mire a legbüszkébb a DK az elmúlt egy évből (ATV)
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalára töltött fel ezzel kapcsolatban egy videót, amihez azt írta: "tavaly október 13-án összefogtunk és győztünk. Ez volt a változást hozó recept egy évvel ezelőtt, és ez lesz 2022-ben is."
okt. 13
13:26
Szijjártó: az ország teljes lezárása csak a legvégső esetben fordulhat elő (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában. A tárcavezető szerint a WHO vezetőivel folytatott tárgyalásokon
okt. 13
13:27
Elszólta magát Nánási Pál, kiderült Ördög Nóra titka (Metropol)
Egy videóban kotyogta el felesége titkát a fotós.
okt. 13
13:27
Percre pontos választ adott Pintér arról, mennyit repültek a rendőrségi helikopterek (Alternatív Energia)
Vadai Ágnes kérdezett, a tárcavezető részletesen válaszolt.
okt. 13
13:27
Varga Judit a jogállamiság és demokrácia bajnokainak: Mitől félnek? (Demokrata)
Varga Judit kezdeményezte, hogy zárt ülés helyett a nyilvánosság előtt vitatkozzanak a tagállamok uniós miniszterei, de ezt csak Lengyelország támogatta.
okt. 13
13:29
28 óvodában és 16 iskolában van rendkívüli szünet, 3 iskolában pedig digitális oktatás (Metropol)
Az operatív törzs a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfontosabb részletekről számolt be.
okt. 13
13:30
Fellendül a kínai gazdaság: 600 ezer esküvőt tartottak az Aranyhéten és tömve voltak a mozik is (SzMo)
Vuhanban olyan tömeges esküvőt tartottak, ahol 99 pár mondta ki a boldogító igent.
okt. 13
13:33
Póta Georgina megegyezett egy spanyol klubbal (Infostart)
A kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező az Infostartnak elmondta, hogy a Hujase Jaénban fog játszani, de a koronavírus-járvány miatt sok a bizonytalanság.
okt. 13
13:36
46 milliárdos vagyont égetett el a lottónyertes (BorsOnline)
Colin Weir 15 milliárd forintnyi vagyont hagyott maga után, amikor tavaly decemberben meghalt. Szép summa, de ez csak töredéke annak, amit 2011-ben nyert az EuróMilliók nyereményjátékon. A legszerencsésebb skót nem fukarkodott, művészetté emelte a herdálást.
okt. 13
13:36
A VMLY&R; regionális kampányt készített a WWF-nek (Kreatív Online)
A kampány az ember és természet kapcsolatát helyezné harmonikus alapokra. Ez az új norma nyilatkozata.
okt. 13
13:36
Szerbiában újból bezárhatják az iskolákat (ProfitLine)
Nem tartja kizártnak az iskolák újbóli bezárását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb, ám szükségállapotra nem kell ismét számítani - közölték a testület tagjai.
okt. 13
13:36
Mi folyik a magyar tőzsdén? Hiába a nemzetközi javulás, itthon nagyon nem javul a helyzet (Pénzcentrum)
Hiába a pozitív nemzetközi befektetői hangulat, idehaza esett a részvényindex. A tőzsdei szakember elmondása szerint a világtrendekkel ellentétesek a folyamatok a Budapesti Értéktőzsdén. A nemzetközi befektetői hangulattal szemben
okt. 13
13:36
Fontos figyelmeztetés jött a katasztrófavédelemtől (ATV)
A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt.
okt. 13
13:38
Az amerikai igazságügy kikényszerítené a Google Chrome eladását (Kreatív Online)
A Chrome dominálja a böngészőpiacot a maga 66 százalékos részesedésével, a Google pedig az online reklámpiac 37 százalékát birtokolja.
okt. 13
13:39
Fúj! Kiderült, hogy a nők és a férfiak hány százaléka nem cserél naponta alsóneműt (Life)
Fúj! Kiderült, hogy a nők és a férfiak hány százaléka nem cserél naponta alsóneműt
okt. 13
13:42
Saját munkása ölte meg a pécsi nőt - horrorfilmbe illő módon végzett vele - 18+ (BorsOnline)
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kedden jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki megölt és kirabolt egy idős nőt 2014 nyarán a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatta a Pécsi Ítélőtábla az MTI-t.
okt. 13
13:42
Szereted a citerát? Akkor a Fonó Budai Zeneházban van a helyed (Metropol)
Az eseményen bárki részt vehet.
okt. 13
13:42
Beindult az üzlet: sosem találnád ki, mibe kezdett Kapócs Zsóka (Ripost)
Korábban a hobbija mentette meg a lelki válságból, a dekorációinak ráadásul elképesztő sikerei vannak!
okt. 13
13:48
Koronavírus: Várhatóan meghosszabbítják az országos karantént Ukrajnában (Menedzsment Fórum)
Az ukrán kormány keddi ülésén javasolni fogják a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő országos karantén meghosszabbítását december végéig, miután továbbra is súlyos a helyzet az országban - jelentette be Viktor Ljasko országos tisztifőorvos.
okt. 13
13:48
Még korszerűbb lesz a hazai légiforgalmi irányítás (Infostart)
Frissíti a léginavigációs és hangkommunikációs rendszereit a HungaroControl, a magyar légiforgalmi szolgálat emellett felújítja a 2012-ben átadott irányítóterem berendezéseit is.
okt. 13
13:48
"Meg kell találni a módját, hogy újra helyet kapjon a keretben" - Arsene Wenger Mesut Özilről (Sport365)
Az ágyúsok korábbi legendás edzője szerint a német válogatottnak meg kell találni a helyét a csapatban.
okt. 13
13:48
Az SZFE új vezetése nyilatkoztatni fogja a hallgatókat és dolgozókat, hogy hajlandóak-e a jövőben együttműködni velük (ATV)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése „befejezettnek tekinti” az SZFE blokádja kezdetén létrehozott, a fenntartó kuratóriumot és az általa kinevezett rektorhelyetteseket illegitimnek tartó hallgatói „tanköztársaságot”, és a napokban nyilatkoztatni fogja az egyetem összes hallgatóját és dolgozóját, hajlandóak-e a jövőben együttműködni az ú
okt. 13
13:48
Koronavírus-dráma a Girón, feladta az egyik nagy esélyes (Ripost)
A visszalépések nyomán Valter Attila két pozíciót előrelép az összetettben az olasz kerékpáros körversenyen.
okt. 13
13:48
Müller Cecília: Van rá példa, hogy elhúzódik a betegség (Ripost)
Az Operatív Törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját kedden. Ismertették a friss információkat.
okt. 13
13:51
Gabriela Spanic látványától Emilio teljes eufóriába esik – de mit szól ehhez Tina? (Metropol)
Emilio őszintén bevallotta, hogy a latin szépség formás vonalaitól még a lélegzete is eláll. A zenész vallomásához feleségének is volt néhány szava.
okt. 13
13:51
Nagy Feró ismét nagypapa lesz, már tudják a baba nemét is (Life)
Nagy Feró ismét nagypapa lesz, már tudják a baba nemét is
okt. 13
13:51
Hiszti vereség után: nekimentek a ballib pártok eddigi harcostársuknak (Demokrata)
Gyurcsány Ferencék közösen válaszoltak Hadházy Ákos vádjaira.
okt. 13
13:53
Országos madárodú kihelyezési program indul (Demokrata)
Háromezerötszáz odút és háromszázötven etetőt helyeznek ki országszerte.
okt. 13
13:57
5+1 sportos érdekesség – az elmúlt hét legjobb netes posztjai (Promotions)
Az előző héten is nagyszerű posztokat lehetett találni az interneten, ismét összegyűjtöttük a legjobbakat.
okt. 13
13:57
Varga Judit a jogállamiság és demokrácia bajnokainak: Mitől félnek? (Demokrata)
Varga Judit kezdeményezte, hogy zárt ülés helyett a nyilvánosság előtt vitatkozzanak a tagállamok uniós miniszterei, de ezt csak Lengyelország támogatta.
okt. 13
14:00
Újrafertőződés: a már gyógyultak is viseljenek maszkot, hogy elkerüljék (Infostart)
Az immunitás kérdése továbbra is megoldandó rejtély a kutatók előtt: bár ritka az újrafertőződés, mégsem zárható ki, hogy akár komolyabb betegséget okoz egy második koronavírus-fertőzés, mint amilyen az első volt.
okt. 13
14:00
Megszellőztették a lehetséges Biden-kabinet lehetséges összetételét (Infostart)
Joe Biden demokrata elnökjelölt lehetséges kormányáról egyelőre keveset tudni, a kiszivárgott nevek és a szóba jöhető jelöltek alapján a CNN most megszellőztette a Biden-kabinet lehetséges összetételét. Mindehhez persze előbb meg kéne nyerni a választást.
okt. 13
14:00
67 évesen sem áll le a legidősebb igazolt focista (Alternatív Energia)
A legtöbb labdarúgó a 20-as éveire éri el a pályája csúcsát, majd a 30-as éveire a teljesítmény stagnál vagy gyengül, és viszonylag kevesen fociznak még aktívan a 40-es éveikben. Nem úgy, mint a szerbiai Proleter Medja csapatának játékosa, Dragisa Kosnic, aki 1968-ban lépett először pályára és azóta a csapat igazolt játékosa.
okt. 13
14:00
Az EKB tisztviselője szerint a második hullám már nem vágja földhöz annyira a gazdaságot, mint az első (Portfolio)
A koronavírus második hulláma lassítja az európai gazdaságok kilábalását a válságból, de az újabb körös lezárások már vélhetően nem okoznak akkora sokkot, mint a tavasziak - mondta Klaas Knot, a holland központi bank elnöke.
okt. 13
14:00
DK: százezer adós fizethet nagyobb hitelt a moratórium után (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány átverte az embereket, amikor azt ígérte, hogy a hitelmoratórium után nem fognak növekedni a törlesztőrészletek.
okt. 13
14:00
Csütörtökön újabb csapadék érkezik (Háziállat)
Újabb mediterrán ciklon érkezik a hét negyedik napján, többfelé ismét kiadós eső hullhat.
okt. 13
14:00
Üzemanyagcellás Toyota lett az új pápamobil (Autónavigátor)
Bár a katolikus egyház fejét évszázadokon keresztül hordszéken (sedia gestatoria) szállították hivatalos megjelenései során, nekem a pápamobilként egy Mercedes G-osztály
okt. 13
14:00
Bedrogozva akart a halálba ugrani az egykori gyereksztár, a pszichiátrián kötött ki (Femcafe)
Tatum O'Neal mára felnőtt nővé cseperedett, de annak idején - tízéves korában - ő volt a legfiatalabb Oscar-díjas.
okt. 13
14:00
Itt a magyar politikuslista, őket figyelhette meg a kínai hírszerzés (SzMo)
Politikusok, és családtagjaik, diplomaták, állami cégvezetők és kis startupok alapítói - több mint hétszáz magyar név tűnik fel az adathalmazban, amit a Telex szerzett meg.
okt. 13
14:02
Egyenlő feltételek megteremtését kéri a digitális oktatásban több civil szervezet (Alternatív Energia)
Novák Katalinhoz, Maruzsa Zoltánhoz és Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízotthoz fordulnak.
okt. 13
14:02
Koronavírus: egyetlen ábrán mutatjuk, mennyire szállhatott el a magyar járvány (Portfolio)
Egy ideje már hozzászokhattunk, hogy a napi új regisztrált koronavírusos esetek száma 1000 körül mozog. Most mutatunk egy becslést a halálozások alakulásából kiindulva, ami kissé más járványgörbét rajzol fel.
okt. 13
14:03
A Ludwig lett idén az év múzeuma (Hamu és Gyémánt)
A Múzeumi ReStart program keretein belül, de a világjárvány miatt online került sor a Pulszky Társaság által adományozott „Év múzeuma", az „Év kiállítása" és a „Közösségi múzeum" elismerések kihirdetésére. A díj történetében először kapta egy tisztán kortárs művészeti profilú múzeum az elismerést.
okt. 13
14:03
Századvég: az EPD tanulmánya elfogult, több helyen sarkos (Demokrata)
Magyarország a tanulmányban elsősorban a média kapcsán kerül pellengérre.

Keresés