Az SZFE kuratóriumának elnöke szerint ötven alkalmazott jelezte az egyetemről, hogy együtt dolgoznának Szarka Gáborral, és szeretnék elkezdeni a munkát. Vidnyánszky Attila szerint a diákok akciója kifulladni látszik. Az egyetem mellett lakók pedig „borzalmas” körülményekről írtak nekik.
A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt. Mukics Dániel, az OKF szóvivőjének mai közleménye szerint a berendezések ellenőrzésével
Az állami tulajdonú vállalatok rugalmasan és hatékonyan alkalmazkodtak a koronavírus okozta helyzethez, a közszolgáltatások színvonala a járvány ellenére sem változott, mindez pedig azt mutatja, hogy az állami vállalatok stabil bázist jelentenek a gazdaság újraindításához - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter kedden
Új bérlővel kötött hosszútávú bérleti szerződést a WING: az Infopark C épületének közel 650 négyzetméternyi irodaterületét adta bérbe a dán Nilfisknek. A megállapodásnak köszönhetően a takarítógépeket gyártó vállalat IT Innovációs és HR Szolgáltató Központja költözik majd be az irodaparkba, amelynek többségi tulajdonosa a WING.
Szinte egész Romániában nő a koronavírus-fertőzés mértéke, kedden 68 halálesetet kötöttek a járványhoz, Bukarestben az iskolák bezárására készülnek. A Kolozsvári opera és színház előadásai leálltak.
Érdekünk a kereskedelmi megállapodás megkötése a britekkel még ebben a rövid hátralévő időben is, de „fel kell készülni arra is, hogy nem lesz megállapodás”, ebben az esetben pedig nem fogjuk magára hagyni Írországot – rögzítette a német soros EU-elnökség tevékenységéről a Régiók Bizottságában rendezett mai vitán Angela Merkel. A német kancellár eg
A magyarországi közlekedés éves szén-dioxid-kibocsátását jelentősen meghaladó mértékű, 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszik elkerülhetővé az új paksi blokkok évente - mondta a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Összehasonlításképp megemlítette azt is, hogy
Az erdei túrák előtt gondosan végig kell gondolnunk, hogy mit viszünk magunkkal, hiszen biztosan nem találunk egy gyorséttermet vagy gyógyszertárat valamelyik fa tövében.
Fenntartható fejlődéssel kapcsolatos minősítési szempontokat is figyelembe vesz a hazai befektetési alapok kategorizálása. Így a befektetők könnyebben megtalálhatják majd, ha ilyen alapba akarnak fektetni.
Az emberek többsége ülőmunkában dolgozik, melynek bizony megvannak a hátulütői is. A mozgáshiány ugyanis számtalan betegség kialakulásának kockázatát megnöveli, például lényegesen gyakrabban fordul elő 2-es típusú diabétesz, elhízás, magas vérnyomás azok körében, akik szinte egész nap az irodában ülnek.
A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülésén a közbeszerzések gyorsításáról és egyszerűsítéséről tárgyalunk - közölte kedd délután Varga Mihály a közösségi oldalán. Délután 4-kor meg is jelent az erről tájékoztató videó a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
Vajon miért félnek a jogállamiság és demokrácia nyugat-európai "bajnokai" a nyilvánosságtól? - tette fel a kérdést kedden hivatalos Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.
Északkeleten a hegyekben havas eső, hó is lehet éjszaka és szerdán napközben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Facebook-oldalon kedden közzétett bejegyzés szerint a térség időjárását alakító mediterrán ciklon
A két kínai elektromosautó-gyártó, az Xpeng és a Li Auto is vételi ajánlásokat kapott ázsiai elemzőktől, tehát úgy tűnik, hogy az EV startupok magas értékeltsége nem ijeszti el az elemzőket.
Elfogadhatatlannak tartja a fővárosi önkormányzatnak az újraindítási adó címén tervezett iparűzési adó emelésére irányuló javaslatát a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ).
Három megye kivételével most már Románia szinte egész területén gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, a legnagyobb fertőzési rátával rendelkező román fővárosban pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek.
A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülésén a közbeszerzések gyorsításáról és egyszerűsítéséről tárgyalunk - közölte kedd délután Varga Mihály a közösségi oldalán. Délután 4-kor meg is jelent az ülésen született döntésekről tájékoztató videó a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
Fenntartható fejlődéssel kapcsolatos minősítési szempontokat is figyelembe vesz a hazai befektetési alapok kategorizálása. Így a befektetők könnyebben megtalálhatják majd, ha ilyen alapba akarnak fektetni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/13/2068/