2020. október 13. kedd

okt. 13
18:00
Élesen kikelt Varga Judit az EU-pénzek jogállami feltételei miatt, megegyezést sürgetett a német soros elnök (Portfolio)
Részben elérte célját Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az Általános Ügyek Tanácsa mai ülésén Luxembourgban, hiszen végülis ország-világ előtt nyilvánosan bocsátkoztak vitába a tagállami szakminiszterek arról, hogy az EU-pénzek erős és hatékony jogállami feltételekhez kötése miért fontos (főként az északi tagállamok hangsúlyozták), illetve m
okt. 13
18:00
Jól járhatnak a brexittel az angol Rolls-Royce tulajdonosok (Auto Pult)
Csak sejtéseink vannak arról, milyen sok (pontosabban milyen kevés) honfitársunkat érinti a Roll-Royce-ot sújtó legújabb környezetvédelmi intézkedés. Ezúttal ne a kipufogócső környékén szimatoljunk, emeljük tekintetünket a jármű elejére. Bizonyára Önt is módfelett zavarja az esti forgalomban pulzáló Spirit of Ecstasy jelvény. Nos, lassan megnyugodh
okt. 13
18:00
Szerdán már havazhat is (Háziállat)
Eső és szél miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
okt. 13
18:00
Nadal megkapta a legrangosabb spanyol sportkitüntetést (ATV)
Tizenharmadik Roland-Garros-sikere után a sportolóknak adható legrangosabb kitüntetéssel ismerték el hazájában, Spanyolországban a teniszező Rafael Nadalt.
okt. 13
18:00
Dráma a magyar bajnokságban, karanténba került a teljes csapat (Ripost)
Az érintett klub a közösségi oldalán jelentette be, elmarad a meccs.
okt. 13
18:00
Fogfájással kezdődött, majd az életéért küzdött a 28 éves nő (Ripost)
A nőnek durva küzdelmet kellett átélnie, miután rákkal diagnosztizálták.
okt. 13
18:00
A cyber világ csapdái az ország legismertebb előadóival: itt lehet élőben követni (Ripost)
Valóban féltenünk kell magunkat vagy a gyerekeinket az internet hatásaitól? Tényleg okosabbak a kütyüjeink nálunk? Megrázóbb ma a fiataloknak egy online atrocitás, mint egy valós helyzet? Mi pontosan a cyber tér, és mi az a cyber bullying? Avagy, Drakula tényleg a digitális világban vár ránk minden pillanatban?
okt. 13
18:06
Rendőrt hívtak a férfira, akit annyira kiborított, hogy nem fogadták el, hogy nagyobb címlettel akart fizetni, hogy nem volt hajlandó félreállni a McDrive-ban (BorsOnline)
Háromnegyed órán keresztül nem volt hajlandó továbbhajtani egy férfi, miután az eg
okt. 13
18:06
A fertőzött terhes anyák a csecsemőjüknek is átadhatják a COVID-ot? Itt a tudósok válasza (Pénzcentrum)
A koronavírussal fertőzött édesanyák ritkán adják át a vírust a csecsemőjüknek az alapvető fertőzésmegelőzési gyakorlatok betartása mellett - derült ki a témában készített eddigi legrészletesebb adatokkal szolgáló tanulmányból. A
okt. 13
18:06
Két pert is lezárt a Delta és a Tebész (ProfitLine)
Közös megegyezéssel lezárult a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) a Delta Technologies ellen indított két peres eljárása. A szövetség és a vállalat közösen kérelmezte mind a tőzsdei társaság 2019. október 1-jén tartott közgyűlésén hozott egyes határozatai ügyében kezdeményezett, mind pedig a 2020. április 30-i és május 7-i,
okt. 13
18:09
Családja vigyáz Pécsi Ildikóra, nagyon legyengült (Metropol)
Már a színházi próbákat sem tudja vállalni a színésznő. Infúzió kúrán van és ágynyugalomra kötelezték.
okt. 13
18:09
Így gyógyította Gabriela Spanicot táncpartnere:"Próbáltam őt masszírozni" (Life)
Így gyógyította Gabriela Spanicot táncpartnere:"Próbáltam őt masszírozni" - Videó
okt. 13
18:09
Megjelent egy új artéria az emberi karban (Hamu és Gyémánt)
Az ausztráliai Flinders Egyetem és az Adelaide Egyetem kutatói figyeltek fel egy plusz artériára, ami korábban nem volt a felnőtt emberi test része, hiszen alapesetben csak ideiglenesen lefutott az alkarunk közepéig, de rövid időn belül el is tűnt. A csecsemők születése előtt az alkaron lefut egy középső artéria, ami vérrel látja el a kezüket, és
okt. 13
18:12
Elemző: kettészakad Európa (Infostart)
A turizmusból élő déli országokban lényegesen lassabb lesz a kilábalás a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízisből, mint az észak-európai országokban, amelyek jellemzően küldő országoknak számítanak a turizmus szempontjából – mondta az InfoRádiónak a Takarékban elemzője. Suppan Gergely hozzátette, hogy az északi országok az elhalasztott utazás
okt. 13
18:18
Rékassy Balázs egészségügyi menedzser: "A bergamói történet megelőzéséhez szigorító intézkedésekre lenne szükség" (Privátbankár)
A hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a napi új esetszámok a román és cseh szintre fognak felfutni. Kérdés, hogy a magyar egészségügy miképpen tud megbirkózni majd azzal, ha a jelenlegi 1000 körüli fertőzött három-ötszörösére nő egy-két héten belül? Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser szerint igen nehezen.
okt. 13
18:18
Készültséget rendeltek el, jön az árhullám (Infostart)
A sok eső a Hernádon és a Sajón is árhullámot indított el.
okt. 13
18:18
Hosszú út vár még a világgazdaságra, mire kilábal a válságból (Portfolio)
Hosszú és bizonytalan lesz a világgazdaság kilábalási folyamata – állapította meg kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) World Economic Outlook kiadványa. A szervezet kicsit javította idei előrejelzését, de szerinte a korlátozó intézkedések egy része még 2021-ben is fennmaradhat.
okt. 13
18:18
Xavi szerint ebbe a csapatba kellene igazolnia Wilshernek (Sport365)
Kockázatos igazolásnak tűnhet.
okt. 13
18:18
Megalakult a Lengyel-magyar gazdasági kamara (ATV)
Megalakult az egyelőre harminchárom céget tömörítő Lengyel-magyar gazdasági kamara, a szervezet célja a két ország közötti kereskedelmi forgalom és a beruházások támogatása - közölte a kamara az MTI-vel kedden.
okt. 13
18:18
Magyar sztráfséf került be a Bocuse d’Or Europe zsűrijébe (Femcafe)
Idén nézők nélkül rendezik meg a nívós gasztropárbaj európai fordulóját.
okt. 13
18:18
Kate Middleton felvette az eddigi legsikkesebb fekete kosztümjét (Glamour)
A Természettudományi Múzeum pályázati felhívását ismertette egy új videóban
okt. 13
18:20
Ma is elköltött több mint 160 milliót saját részvényre a Mol (Portfolio)
Kedden is folytatta saját részvényeinek vásárlását a Mol, újabb 100 ezer darab papír került a társasághoz – közölték a tőzsde honlapján.
okt. 13
18:21
Egy vagyont ért egy Harry Potter-regény első kiadása (Metropol)
Az első 500 példánynak az egyikét bocsátották licitre, a végösszeg pedig még az eladót is meglepte.
okt. 13
18:21
Még nincs teljesen túl a koronavíruson Király Linda: "A szövődményeket még mindig érzem" (Life)
Még nincs teljesen túl a koronavíruson Király Linda: "A szövődményeket még mindig érzem"
okt. 13
18:21
Baukó Éva „desszertje” mindenkinél kicsapta a biztosítékot (Promotions)
Hiába a drága hús, vendégei nagyot csalódtak az egykori villalakó teljesítményében.
okt. 13
18:24
Így borul fel a nyugdíjrendszer régóta a nyugdíjasok kárára (Menedzsment Fórum)
A zárszámadáshoz benyújtott ÁSZ-jelentés is azt mutatja, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak elszakadnak a korábbiaktól.
okt. 13
18:24
Különleges dolog történt a magyar cégvilágban (Piac és Profit)
A COVID második hullámának ellenére tömegesen indulnak új vállalkozások Magyarországon, újra az elmúlt évek trendje tükröződik a szeptemberi adatokban.
okt. 13
18:24
Árvízvédelmi készültség a Hernádon és a Sajón (Alternatív Energia)
A Bánréve-Felsőzsolca és a Miskolc-Sajópüspöki árvízvédelmi szakasz teljes hosszára első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, de ugyancsak első fokú a készültség a Hernád Hernádnémeti-hernádszurdoki és a Hidasnémeti-bőcsi árvízvédelmi szakaszán.
okt. 13
18:24
Pénzügyminisztérium: valótlan híreket terjeszt a DK a hitelmoratóriumról (ATV)
Félrevezető, valótlan híreket terjeszt a Demokratikus Koalíció (DK) a hitelmoratóriumról, ugyanis a párt által közöltekkel ellentétben a fizetési moratórium miatt a törlesztőrészletek nem növekedhetnek - közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel.
okt. 13
18:30
Ezt várja a magyar gazdaságtól az IMF (Infostart)
Rontotta a magyar gazdaságra vonatkozó idei és jövő évi előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az őszi világgazdasági prognózisában.
okt. 13
18:30
Már alkalmazzák a Richter új gyógyszerét súlyos koronavírusos betegeken (Portfolio)
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) alkalmazzák a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A vírusszaporodást gátló infúziós kezelést súlyos állapotú betegek kapják a most kezdődött klinikai vizsgálatban - tájékoztatta az egyetem sajtóirodája kedden az MTI-t.
okt. 13
18:36
Rábólintott a WTO a büntetővámokra (Privátbankár)
Megjött a jóváhagyás a Kereskedelmi Világszervezettől.
okt. 13
18:36
A Mandiner főszerkesztője bevásárolta magát a Rubiconba és intézetet alapított (Spa Trend Online)
Az új magyar történetkutató intézet célja „a színvonalas történelmi ismeretterjesztés, mégpedig annak is speciális szegmense: Trianon századik évfordulója kapcsán a Trianonhoz vezető út."
okt. 13
18:36
A Mol húzta a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,70 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 33 322,71 ponton zárt kedden.
okt. 13
18:36
Szlovéniában és Horvátországban is további szigorítással próbálnak harcolni a járvány ellen (Portfolio)
Újabb korlátozásokat vezet be a szlovén kormány a koronavírus terjedésének megfékezésére, miután tovább nőtt a fertőzöttek napi száma - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő kedden.
okt. 13
18:36
Most már újratöltheted a samponos, balzsamos flakonjaidat az Authentic Beauty Concept szalonjában (Glamour)
Felállították itthon az első REFILL BAR-t, ahol újratölthetőek az AUTHENTIC BEAUTY CONCEPT samponjai és balzsamjai.
okt. 13
18:39
Lengyelország kész megvétózni az uniós költségvetési tervet - Orbán, Rogán és Kósa gyerekei is szerepelnek a kínai adatbázisban - Friss hírek 2020. október 13.… (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/13/2070/
okt. 13
18:42
Megalakult a Lengyel-magyar gazdasági kamara (Infostart)
Az egyelőre harminchárom céget tömörítő szervezet célja a két ország közötti kereskedelmi forgalom és a beruházások támogatása.
okt. 13
18:42
Zöld út: büntetővámokkal veri Amerikát az EU (Menedzsment Fórum)
Megjött a jóváhagyás a Kereskedelmi Világszervezettől.
okt. 13
18:42
Súlyos ítélet az IMF-től: romlottak Magyarország kilátásai, brutál csökkenést jósolnak (Pénzcentrum)
Rontotta a magyar gazdaságra vonatkozó idei és jövő évi előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az őszi világgazdasági prognózisában. Az IMF honlapján kedden közzétett, Világgazdasági kilátások, 2020 október (World
okt. 13
18:42
"Nem szabad a szeptemberi találkozóból kiindulni" - Csercseszov (Sport365)
Az orosz szövetségi kapitány szerint óriási lépést tehet csapata a csoportgyőzelem felé.
okt. 13
18:42
Vajdaság: Volt, ahol egy nap alatt 70 milliméter csapadék hullott (Háziállat)
Vajdaságban a tegnapi során, az éjszaka folyamán, ma reggelig mintegy 20-45 milliméter eső esett, illetve átlagban 33 milliméter, közölte a Vojvodinameteo.rs portál. A legtöbb csapadék,
okt. 13
18:42
Oroszország állt a norvég parlament elleni augusztusi kibertámadás mögött (ATV)
Oroszország állt a norvég parlament elleni augusztusi számítógépes támadás mögött - közölte kedden Norvégia külügyminisztere.
okt. 13
18:42
Árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a Hernádon és a Sajón (SzMo)
Máris megtette hatását a sok esőzés.
okt. 13
18:44
Az SZFE minden tagjának nyilatkoznia kell az új vezetés iránti viszonyáról (SzMo)
A vezetőség a létrehozott tanköztársaságot nem fogadja el érvényes szervezetnek.
okt. 13
18:45
Utcára került Phil Collins harmadik felesége: ezért lakoltatták ki (Life)
Utcára került Phil Collins harmadik felesége: ezért lakoltatták ki
okt. 13
18:48
Ötéves kisfia találta meg a nő holttestét, akit annyira megtört a karantén, hogy már az utcára is félt kimenni (BorsOnline)
Az ötéves Archie találta meg az anyját, ahogy mozdulatlanul feküdt a ketteringi ot
okt. 13
18:48
Bevetették itthon a magyar remdesivirt súlyos állapotú koronavírusos betegeken (Infostart)
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen alkalmazzák a Richter által kifejlesztett, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A vírusszaporodást gátló infúziós kezelést súlyos állapotú betegek kapják a most kezdődött klinikai vizsgálatban.
okt. 13
18:48
Szlovéniába utazik szerdán Orbán Viktor (Portfolio)
Munkalátogatáson a szlovéniai Kidričevoban találkozik egymással Janez Janąa szlovén miniszterelnök és Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán - erősítette meg az MTI-nek a szlovéniai sajtóhíreket Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedd délután.
okt. 13
18:48
Tervezd meg a jövő éved: itt vannak 2020 hosszú hétvégéi (Femcafe)
Mutatjuk, mikorra esnek a következő év munkaszüneti napjai.

Keresés