2020. október 14. szerda

okt. 14
0:18
Hiányzik a repülés élménye? Most egy Boeing 737-800-as géppel körözhet az ország felett: még a Balatont is megkerülheti (Blikk)
Látványos sétarepülést ígér utasainak a Smartwings és a Légiközlekedési Kulturális Központ (Aeropark): az általuk szervezett, 60 perces út érinti a Balatont és a Dunakanyart is.
okt. 14
0:18
Ha folytatódik a blokád, akkor előbb az Szfe adminisztrációját, majd az oktatást is külső helyszínre szervezik (444.hu)
Vidnyánszky azt mondta, az elfoglalt Vas utcai épületet amúgy is tervezték kiüríteni.
okt. 14
0:18
Videón, ahogy Trump a Y.M.C.A-re táncol (444.hu)
Többen kritizálták az elnököt, hogy annak ellenére táncra perdült, hogy már több mint 215 ezer amerikaival végzett a koronavírus.
okt. 14
0:19
Vadállat támadt rá egy turistára, percekig üldözte a ragadozó – videó (Metropol)
A férfi azt hitte, hogy soha többé nem fog hazatérni. A nőstény nagymacska kölykeit féltette.
okt. 14
0:19
Zsűriként vesz részt Szél Tamás az idei Bocuse d'Or Europe versenyén (Life)
Zsűriként vesz részt Szél Tamás az idei Bocuse d'Or Europe versenyén
okt. 14
0:22
Novák Előd szerint már vannak óvodák, ahol KüLső NYomÁsRA nÉPszerŰsÍtIK a hOmOSZeXuaLiTásT (444.hu)
A Fidesz farzsebe olyan szűk már a Mi Hazánknak, hogy Novák Előd agya is légnyomást kapott.
okt. 14
0:22
Több mint 12 ezer kilométert repült le megállás nélkül egy kis goda (444.hu)
A madár Alaszkából ugrott át Új-Zélandra és beállította a világrekordot is.
okt. 14
0:23
„A világjárvány nekünk artistáknak is betette a kaput” – munkát váltott Rippel Feri (Metropol)
Csontkovácsként állt munkában a világhírű artista, aki nem ma kezdte a szakmát.
okt. 14
0:23
Még a lélegzete is eláll Emiliónak, ha meglátja Gabriela Spanicot (Life)
Még a lélegzete is eláll Emiliónak, ha meglátja Gabriela Spanicot
okt. 14
0:24
A Leningrádi Atomerőmű legújabb blokkján megkezdték a reaktor teljesítményének növelését (ProfitLine)
Az illetékes hatóság, az Orosz Szövetségi, Környezetvédelemi, Technológiai és Atomenergetikai Felügyelet (Rosztyehnadzor) megadta az engedélyt a Leningrádi Atomerőmű II-es kiépítés 2. blokkja (Leningrádi Atomerőmú 6-os blokk) számára az üzemkezdetet megelőző következő szakaszban esedékes intézkedések megtételére.
okt. 14
0:26
Bukarestben az iskolák bezárására készülnek a hatóságok (444.hu)
Románia szinte egész területén gyorsul a járvány terjedése.
okt. 14
0:27
Koncz Zsófia édesapja örökségét kívánja folytatni Borsodban (Metropol)
Édesapja örökségét, emberközeli hozzáállását kívánja folytatni országgyűlési képviselőként Koncz Zsófia.
okt. 14
0:30
Egy indiai ékszermárkának vissza kellett vonnia a reklámját, mert vegyes vallású család szerepelt benne (444.hu)
Kiakadtak a hindu nacionalisták.
okt. 14
0:31
Koronavírus: fertőzés miatt bezár a Weöres Sándor Színház (Metropol)
A következő egy hétben a próbák és az előadások is egyaránt elmaradnak.
okt. 14
0:34
A norvég külügyminiszter szerint Oroszország áll a norvég parlamentet ért kibertámadás mögött (444.hu)
Az orosz szerint ez provokáció.
okt. 14
0:35
Ciciszelfivel büszkélkedik Demi Lovato (Metropol)
Az énekesnő az utóbbi időben elégedettebb alakjával, mint valaha.
okt. 14
0:39
Felgyógyult, majd mégis az életét követelte a koronavírus a 89 éves nagymamának (Metropol)
A holland nőnek már egyszer sikerült legyőznie a betegséget, aztán olyan történt, amire senki sem számított.
okt. 14
1:36
Betiltották a magánrendezvényeket Romániában (ProfitLine)
Romániában a koronavírus-járvány féken tartása érdekében betiltották a tömeges magánrendezvényeket, ugyanakkor enyhítették a vendéglők, színházak és mozik üzemeltetésével kapcsolatos feltételeket.
okt. 14
1:48
A hétvégén mutatják be Az öreg hölgy látogatása című darabot a Vígszínházban (Blikk)
Napokon belül színpadra kerül Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-remekmű a Vígszínházban. A látványos előadás igazgatóként Rudolf Péter első rendezése a teátrumban.
okt. 14
2:06
Így lehetnek versenyképesek az adatközpontok (ProfitLine)
Fontos megkülönböztető tényező lehet a riválisokkal szemben a fenntarthatóság az adatközpontot üzemeltető cégek többsége szerint, ugyanakkor alig több mint 40 százalékuknak van stratégiája arra, hogyan érje el ezt a célt – derül ki a 451 Research kutatásából. A legtöbb szolgáltató az ügyfélelvárások miatt javítana az általa működtetett adatközpont
okt. 14
2:36
5G-képes iPhone-ok és okoshangszóró érkezett az Apple-től (Blikk)
A szokásosnál egy hónappal később ugyan, de megtartotta éves iPhone-bemutatóját az amerikai Apple. A cég összesen négy új okostelefont és egy új okoshangszórót mutatott be az online prezentáción, amelyek közül utóbbi – sajnos – nem lesz elérhető hazánkban.
okt. 14
2:36
Hálózatra kapcsolták a Photon Energy vállalat első két PV erőművét Püspökladányban (ProfitLine)
A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, „Csoport” ill. „Vállalat”) bejelentette, hogy a Photon EnergySolutions HU Kft., a Csoport tervezési, beszerzési és építési (EPC) szolgáltatásokért felelős magyarországi leányvállalata két, összesen 2,8 MWp kapacitású fotovoltaikus (PV) erőművet épített fel és csatlakoztatott Püspökladány városában. A Vállalat ugy
okt. 14
3:06
A hazai IT fejlesztők többségét a pénz, a tudásszomj és a nagyobb szabadság motiválja (ProfitLine)
A tavalyi évhez képest eddig 57%-kal több nyitott techpozíciót kínáltak a cégek 2020-ban, de vajon merre tartanak a magyar fejlesztők az új évtizedben? A magyar IT-sokat a sikervágy motiválja leginkább, imádnak alkotni és szakmai közösségekhez tartozni, miközben hajtja őket a tudásszomj: 75%-uk szeretne újabb programnyelveket elsajátítani - derült
okt. 14
3:09
„Már csak fentről büszkék rám” – Nem vehetett részt nővérei temetésén a Ferencváros játékosa (Blikk)
Megdöbbentő családi tragédiák árnyékában maradt erős, s vette ki a részét a Bajnokok Ligája-csoportkörös Ferencváros sikereiből a csapat ghánai labdarúgója, Abraham Frimpong (27).
okt. 14
3:09
NEURONOKTÓL AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMIG (Tudás.hu)
A hálózatok forradalmának korában élünk. Ahogy egykor a tűz, a kerék, majd a gőzgép, úgy ma a nagysebességű hálózatok definiálják újra a társadalmi élet és a gazdaság szerkezetét. A hálózat egy elemi jelenség, amely a sejtek szintjétől a bonyolult társadalmakig, mindenhol az élet szervezésének és továbbfejlődésének eszköze. A Telekom innovációs ren
okt. 14
3:12
Lehet 1-es típusú cukorbeteg felnőttként is (WebBeteg)
Az 1-es típusú cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabétesznek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Arról, hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.
okt. 14
3:18
A leggings nem slampos! 5 stílustipp, amivel drágábbnak tűnhet vele az outfited (Joy)
Megint menő a leggings!
okt. 14
3:21
Hét tévhit az influenzaoltással kapcsolatban (Növekedés)
Az egyre erőteljesebb koronavírus-járvány miatt a szakemberek szerint minden eddiginél fontosabb, hogy aki csak teheti, oltassa be magát influenza ellen. Az oltást hazánkban idén mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé tették, az alaptalan félelmek és a pontos információk nélküli riogatások azonban sokakat visszatarthatnak.
okt. 14
3:27
„Bele tudok nézni a tükörbe” – Rudolf Péter korrekt akart lenni Eszenyivel – Azt is elmondta, mit gondol elődje tévés szerepléséről (Blikk)
Nem tűrhetjük tovább a sorainkban lappangó bűnt! – kántálja a kórus a pénteken színpadra kerülő, Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-remekmű látványos vígszínházi előadásában, amely igazgatóként Rudolf Péter (60) első rendezése a teátrumban.
okt. 14
3:36
Orvosa utasítására a takarítónő adta be az injekciót a páciensnek – Katalin a neten panaszkodott, mire a doktor megzsarolta (Blikk)
Elképesztő ügyben vizsgálódik az Orvosi Kamara etikai bizottsága: mivel a vizsolyi háziorvos asszisztense szabadságon volt, a doki utasította a takarítónőt, hogy adja be az injekciót a betegnek.
okt. 14
3:36
Belátható időn belül készpénzmentes lehet a magyar gazdaság a cégvezetők szerint (ProfitLine)
Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális ga
okt. 14
3:36
Híres színészek, akik szégyellik ikonikus filmszerepüket (Joy)
Hiába a nagy hírnév és a rengeteg bevétel, vannak, akik akkor is szégyenkeznek ikonikus filmszerepeik miatt.
okt. 14
3:39
Sokkoló felvételek kerültek elő a klasszis focistáról és a Slovan Bratislava igazgatójáról (Promotions)
Ifj. Vladimir Weiss és ifj. Ivan Kmotrík a Magas-Tátrába utazott kikapcsolódni.
okt. 14
3:39
Bronzkori tömegsírt tártak fel Tiszafüred határában (Tudás.hu)
A középső bronzkori Füzesabony kultúrához sorolható, több ember maradványait tartalmazó tömegsírt tártak fel Tiszafüred határában – közölte a tiszafüredi Kis Pál Múzeum igazgatója. Mester Edit tájékoztatása szerint idén szeptemberben egy mezőgazdasági beruházás alapozási munkálatai során egy csontváz került elő, ezért indult meg a régészeti leletme
okt. 14
3:48
Kémbotrány: megszólaltak a magyar politikusok, akiket megfigyelt a kínai hírszerzés (Blikk)
Itt a bizonyíték, nyilvánosságra került a teljes magyar névsor! Aktív magyar politikusok, kormánytagok és családtagjaik, visszavonult miniszterek, jelenlegi és egykori állami stratégiai cégvezetők, továbbá kormánypárti és ellenzéki parlamenti képviselők, rendőri és katonai vezetők hosszú sora szerepel azon a listán, amely egy kínai kormányközeli cé
okt. 14
4:03
Irtó hangulatos poszterek érkeztek a Mandalorian második évadához (Mafab)
A mandalori második évada közelebb van, mint azt hinnénk, a premierig mindössze bő 2 hét van hátra, a Disney és Lucasfilm pedig meglepte a rajongókat néhány friss poszterrel. Egy kissé talán más szín- és hangulatvilágot tükröznek a képek, amit eddig talán megszokhattunk a Mandaloriantól, azzal kapcsolatban viszont kétség sem merülhet fel, hogy a Di
okt. 14
4:06
Tiéd lehet 10 millió forint, ha nem múltál még el 41 éves (ProfitLine)
Hazánk egyik legnépszerűbb pénzügyi konstrukcója jelenleg az un. Babaváró Hitel, ne csodálkozzunk, hiszen az államilag is támogatott hitel révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. Cikkünkben most nagyon lényegretörően bemutatjuk Neked a Babaváró Hite
okt. 14
4:09
Összegyűjtöttük Giro d'Italia eddigi érdekességeit (Promotions)
Az olaszok háromhetes országúti kerékpáros körversenye már túl van az első hetén, lássuk, hogy mit kell tudni az eddigiekről.
okt. 14
4:09
Sikerrel zárult a ScanCut projekt. Nagy előrelépés a lézervágás területén (okosipar.hu)
Az ILT Fraunhofer Lézertechnológiai Intézet kutatói sikerrel zárták az ERFA támogatásával zajlott ScanCut kutatási projektet, melynek keretében a mechanikai módszereknél hatékonyabban voltak képesek ultravékony fémlemezek precíz vágására. Az észak-rajna-vesztfáliai ipari partnerekkel együttműködve az aacheni székhelyű kutatók egy hibrid gyártási fo
okt. 14
4:09
Hackerversenyt hirdetett a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (Tudás.hu)
Hackerversenyt hirdetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Közleményük szerint az októberi európai kiberbiztonsági hónap keretén belül idén is megrendezik a Hungarian Cyber Security Challenge 2020 (HCSC’20) elnevezésű IT biztonsági csapatversenyt. Azt október 15-19. között, rendhagyó módon, online tartják meg. A versen
okt. 14
4:18
Jennifer Lawrence bemutatja: A tökéletes őszi outfit, ha imádtad a kényelmes karanténszetteket (Joy)
Jennifer Lawrence nagyon éli a kényelmes szetteket!
okt. 14
4:27
Milyen szuperhatalom lesz Kína? - Ez ma a legfontosabb geopolitikai kérdés (Növekedés)
Játsszunk el a gondolattal, hogy Kína globális szuperhatalommá válik, nem csak gazdasági, de politikai értelemben is. Mi lenne, ha olyan mértékben terjesztené ki befolyását, mint mondjuk az Egyesült Államok? Ha nem csak a kínai gazdaság, de a kínai kultúra, a társadalmi berendezkedés is globálissá válna? Adódik a kérdés: milyen szuperhatalom lenne
okt. 14
4:33
Hihetetlen extrapénzeket hozott az agráriumnak a forintgyengülés (Növekedés)
A jelentős forintgyengülés teremtett lehetőséget arra, hogy az Agrárminisztérium a kormány felhatalmazásával mintegy 115 milliárd forint keretösszeggel új pályázatokat hirdethessen a felügyelete alatt álló Vidékfejlesztési Programban (VP). A pluszpénzekből finanszírozzák azt az októbertől induló, 80 milliárd forintos nagy állattenyésztési és kertés
okt. 14
4:36
Ezek az online bútorvásárlás legnagyobb buktatói (ProfitLine)
A koronavírus-járvány idején egyre többen online vásárolnak bútort otthonaikba, sokakat azonban kellemetlen meglepetés érhet, amikor megérkezik a rendelésük. Szabó Attila, a Komforttéka fenyőbútor és matracáruház tulajdonosa szerint a házhozszállítás gyakran kimerül abban, hogy a terméket az ajtó előtt rakják le, így az emeletre már a megrendelőnek
okt. 14
4:36
"Mellette sosem unatkoztunk" - megható történeteket mesélt apjáról Bajor Imre lánya (ATV)
Bajor Lili a Blikknek idézte fel a gyerekkori emlékeket, melyekből kiderül: Bajor Imre és gyermekei rendszeresen ugratták egymást.
okt. 14
4:39
A robotokkal végzett rakodás előnyei (New Technology)
Az anyagmozgatás legalapvetőbb elemei a raklapok. Bár egyszerű tárgyak, a raklapok az ellátási lánc minden állomásán kulcsszerepet játszanak, de az üzemeken belül is megkönnyítik a különböző anyagok tárolását, mozgatását. A digitalizáció segítségével most még precízebbé válhat a velük végzett munka. A Modern Materials Handling cikke megállapítja, h
okt. 14
4:39
Trump vert helyzetbe került – De az alábbi okok miatt még mindig győzhet (Növekedés)
Esélyes, hogy Joe Biden nem tudja olyan jól mozgósítani a táborát, mint Trump. Ráadásul a közvélemény-kutatások eredményeit komolyan torzíthatja, hogy az elnök támogatói a kérdezőbiztosoknak nem mindig mondják el a valódi véleményüket.
okt. 14
4:39
Az Irodalmi Nobel-díj esetében gyakran nem csak a teljesítmény számít (Tudás.hu)
Minden évben nagy várakozás és találgatás előzi meg az Irodalmi Nobel-díj odaítélését.  Vajon az idén végre megkapja az elismerést ’X’, vagy ’Y’, akinek már évek óta „járt” volna? Vagy megint valamiféle taktikázást érzékelhetünk a döntés mögött? Az ilyen művészeti díjazások persze óhatatlanul igazságtalanok. Hiszen az ízlésről nem lehet vitatkozni,
okt. 14
4:42
Tanácsok használt autó vásárlásához (GazdaságPortál)
A használt autóvásárlás lehetőséget biztosít arra, hogy pénzt spóroljunk, azonban még ekkor is alaposan meg kell fontolnunk a döntésünket és sok mindent át kell gondolnunk. A cikkben tippeket adunk a használt autó vásárlásához és segítünk, hogy elkerüld a gyakori buktatókat. A használt autó és a költségek Amikor használt autót vásárolunk, akkor is
okt. 14
4:45
Időszerű a repceállományok regulátoros kezelése (Agrofórum)
Az elmúlt héten visszavonhatatlanul elbúcsúzhattunk a késői nyártól. Az időjárási frontok egymás után szállították a csapadékot hozó felhőket, melyek az egész országot bőségesen eláztatták. A legtöbb esőt a nyugati és déli tájegységek kapták, de a keleti országrész is kapott bőven. A nappali hőmérséklet már csak 15 Celsius fok körül alakul, éjjel p

Keresés