Élethű robotdelfin válthatja fel egy nap a delfináriumokban és egyéb tematikus parkokban tartott állatokat. A fejlesztés egy amerikai vállalat 26 millió dolláros (több mint 8 milliárd forint – a szerk.) befektetésének köszönhető.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Az elmúlt időszakban megnőtt a bizonytalanság a világban, a Toscafund Asset Management nevű brit hedge fund vezető közgazdásza, Savvas Savouri szerint az amerikai elnökválasztás csak egyike a három fő kockázati tényezőnek. A szakember szerint a bizonytalanság másik két forrása az EU és az Egyesült Királyság közti kereskedelmi tárgyalások, valamint
Elsőre csak egy egyszerű, leárazott társasjátéknak tűnik, mégis rengeteg kérdést felvet: miért kapnak a nők ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést? Probléma ez? Elég nagy probléma ez ahhoz, hogy felhívjuk rá a legfiatalabb korosztály
A Samsung kiadta az „Untact” című 8K-s filmet, amelyet Galaxy S20, Galaxy Note 20 telefonokkal készítettek. A Samsung a múlt hónapban bejelentette, hogy piacra dob egy 8K-s filmet, amelyet szinte teljes egészében a flagship Galaxy okostelefonjai segítségével forgatnak. Megjelent a film Dél-Koreában, és Szöul két moziteremében (Yeonnam-dong és Seong
Vaszkuláris (éreredetű) demenciáról beszélünk minden olyan esetben, amikor a tünetek az agyi vérellátás bármilyen okból (érelzáródás, súlyos érszűkület) bekövetkező zavara miatt alakulnak ki.
A mai G7 podcastban a jövő héten megjelenő, idén 30 éves Társadalmi Riport új számáról beszélgetünk Tóth István Györggyel, a kötet egyik szerkesztőjével.
A 80-as évek elejére egy kicsit már megkopott az érdeklődés az űrutazás iránt. Nem csoda, hisz folyamatosak voltak az űrsiklós küldetések, és előtte lement egy teljes Apollo program, aminek részeként megtörtént a Holdra szállás is. Hogyan lehetne ezt újra érdekessé tenni a nézők (adófizetők) számára? – kérdezte önmagától a NASA. Úgy, hogy fel kell
Úgy tűnik, lassan véget ér Szegedi Fecsó és Vasvári Vivien kálváriája.Az egykori pár hamarosan hivatalosan is elválik, sikerült megegyezniük a gyerektartást...
Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolja a magyaroknak, hogy idén ne menjenek külföldre síelni a koronavírus-járvány miatt. Ez ötszázezer embert és egy túlélésért küzdő iparágat érint – mondta az InfoRádiónak a Síelők.hu alapító-főszerkesztője. Wesselényi Andrea szerint a magyar sípályákon kezelhetetlen zsúfoltság alakulhat ki.
A WHO szerint nem hatásos a remdesivir. A koronavírus elleni hatóanyagot a halálesetek visszaszorítása illetve a gyógyulás gyorsítása szempontjából vizsgálták, és megállapították: hatása csekély, illetve nem hat. Az eddig leghatékonyabbnak tartott szer viszont más kutatások szerint viszont akár 50 százalékkal is csökkentheti a halálozás kockázatát.
A Vodafone saját frekvenciakészletéből 40 Megahertzet biztosít a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) épülő, kísérleti 5G hálózat és laboratórium létrehozásához — jelentették be a napokban. A Vodafone frekvenciájával a BME új hálózata a Szabadság hídtól a Rákóczi hídig alkalmas lesz az egyetem beltéri kísérleti 5G hálózata működte
A 2020-as év új kihívásai különösen érzékenyen érintik a fogyatékos embereket, ugyanakkor az online megoldások előtérbe kerülésével javult az egyenlő esélyű hozzáférés az élet számos területén. A digitális technológia eddig is nélkülözhetetlen eszköze volt a látássérült személyek társadalmi integrációjának, szerepe azonban most, a járvány idején mé
Két hete találkozott a miniszterelnök a Magyar Orvosi Kamara vezetésével, rá három napra pedig már a teljes parlament, vagyis az ellenzéki képviselők igen szavazatával is, elfogadták azt a törvényt, amely gyökeresen változtatja meg az egész magyar egészségügyet. A Heti Napló riportja.
Norvégia nyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre - tette közzé az eredményeket a Magyar Bocuse d'Or Akadémia a közösségi oldalán.
Az elmúlt napokban lehullott hatalmas mennyiségű csapadék szinte országszerte feltöltötte nedvességgel a talajt, sőt helyenként annál is több esett, mert egyes folyókon árhullám, a sík vidékeken belvíz is megjelent. A kukorica aratását és az őszi kalászosok vetését ez az idő és a sáros talaj jelentősen hátráltatja. A folytatásban újabb csapadékhull
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, délutántól a délnyugati, nyugati megyékben nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet - derül ki az Agrárszektor szombati (2020.10.17.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a be
Az éjszaka és a hajnali órákban tovább nőtt a Hernád áradása miatt lezárt útszakaszok és elzárt települések száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel szombaton.
Chicagóban a búza ára 1,3 százalékkal emelkedett, miközben a kukorica kurzus 0,3 százalékkal, a szójababé pedig 0,2 százalékkal csökkent. A repce árjegyzése is 0,2 százalékkal csúszott lejjebb. Európában mind a négy kiemelten fontos agártermék ára, így a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.
Az OTP a Budapesti Értéktőzsde oldalán jelentette be, hogy − a menedzsment várakozásainak megfelelően − a szanálási feladatkörében eljáró MNB tájékoztatta a bankot az OTP csoport konszolidált szintű MREL-követelményéről, azaz a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményéről.
A jövő hét közepéig marad a hideg, szerdától viszont markáns melegedés kezdődik - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
A világon 39 266 277 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 103 509, a gyógyultaké pedig 27 019 096 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre.