Sokszor elképzelni is nehéz annyi vagyont, amennyivel egyesek több évtizeden keresztül birtokolják a világ leggazdagabb emberének címét. Az elmúlt 200 évben volt olyan, aki három, illetve négy évtizeden keresztül is a világ leggazdagabb emberének mondhatta magát. Őket gyűjtöttük össze lenti cikkünkben.
A héten már pletykaiszinten lehetett hallani, hogy Carl Pei a OnePlus egyik társalapítója otthagyja a céget, ez az infó most hivatalossá vált. Pete Lau és Carl Pei már a OnePlus megalapítása előtt is együtt dolgozott az Oppo-nál, akkor Lau volt a cég egyik alelnöke, Pei pedig az ő alkalmazottja. Közösen távoztak az Oppo-tól és 2013
Ha a kormány megfogadta volna Gyurcsány Ferenc "tanácsait", már rég leállt volna az ország - reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szintén szombati bejegyzésére.
Az Európai Bizottság éves jelentése szerint az élelmiszerek és takarmányok riasztási rendszerében (RASFF) közzétett, több mint négyezer élelmiszerbiztonsági bejelentésnek csupán töredéke vonatkozott magyar előállítású termékre
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Budapest XXII. kerületében lévő Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából mondott beszédet.
"Riz Levente 2006-tól tavaly bekövetkezett haláláig volt a 17. kerület polgármestere. Talán mást gondoltunk a világ dolgairól, más színekben politizáltunk, de személyében egy felkészült, nagy munkabírású, a kerületét és a fővárost szerető embert ismerhettem meg. A 17. kerületiek sokra tartották munkáját, többször is bizalmat szavaztak neki, halála
A koleszterin-anyagcsere 40 éves kor felett sajnos gyakran felborul. Ennek a kockázati tényezőnek a megszelídítésére a koleszterinszintet csökkentő készítmények mellett a testmozgás is alkalmas. Németh Vivien mozgásterapeuta azokról a módszerekről beszélt, amelyek hozzájárulnak a vér koleszterinszintjének csökkentéséhez.
Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője nyerte a gyorsasági kamion Eb magyarországi állomásának második futamát a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival szombati napján.
Tilos a gyülekezés és bármilyen tömeges rendezvények szervezése, a vendéglátóhelyeknek és üzleteknek a legkésőbb 23 óráig be kell zárniuk, a tömegközlekedés pedig csak 50 százalékos kapacitással működik - ezek a szombaton ismertté vált új észak-macedón korlátozások, amelyek célja a koronavírus-járvány terjedésének a lassítása, illetve megfékezése.
„Pontosan tudom, hogy milyen mélyre süllyedhetek le az önsajnálatban, és hol van az a csempe a medence falán, ahonnan még vissza tudok úszni úgy, hogy kitart a levegőm a felszínig. De azért most már feszül a tüdőm rendesen.”
A párkapcsolatok alapja a bizalom és az őszinteség, de ha a múltbetli kapcsolatokról van szó, vajon mennyire érdemes őszintének lenni? Van, amiről inkább jobb nem beszélni? Magyar férfiakat kérdeztünk a témáról, ők pedig bevallották, mennyire őszinték a múltjukkal kapcsolatban.
Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltnek először meg kellene válaszolnia az ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán megjelent felvételen.
Mindössze 21 éves korában bejelentette visszavonulását Gianina Ernst német síugró, aki a Szocsiban rendezett 2014-es téli olimpia legfiatalabb versenyzője volt.
Minden ötödik gyermek olyan családban nő fel hazánkban, amelyben valamelyik vagy akár mindkét szülő alkoholfüggő. Amikor már nagyon súlyos a szenvedélybetegség, minden az alkohol körül forog ezekban a háztartásokban, a gyermekeket pedig súlyosan elhanyagolják szüleik.