Semmi kétség afelől, hogy a rebootok korát éljük. Szinte mindig van egy olyan film vagy sorozat, ami egy régi klasszikust elevenít fel, és helyez modern megvilágításba.
Donald Trump amerikai elnök leadta a szavazatát Floridában, és ezzel csatlakozott ahhoz a több mint 54 millió amerikaihoz, akik előbb leadták voksaikat.
Kihúzhatja a gödörből a járvány miatt történelmi mélységekben lévő amerikai irodapiacot, ha Joe Biden nyeri az elnökválasztást. A kereslet megugorhat, hiába dolgoznak sokan otthonról – állítja a bisnow.com üzleti portál friss elemzése.
A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton a közmédiának.
A Washington Egyetem kutatói lemodellezték a koronavírus várható terjedését, ami szerint február végéig a félmilliót is elérheti a halálos áldozatok száma. A kutatásból az is kiderül, hogy ebből 130 ezer élet megmenthető lenne, ha mindenhol kötelezővé tennék a maszkviselést.
Az Emirates szerdán újraindította a koronavírus járvány miatt ideiglenesen leállított Budapest – Dubaj járatát. A közvetlen elérést biztosító útvonalat Boeing 777-200 LR repülőgépekkel hetente kétszer, szerdán és szombaton repülik. A…
A biztonságos szezonális közlekedésre hívja fel a figyelmet kampányával az ORFK-OBB október közepétől december elejéig. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Eb
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/24/2191/
Sorozatban másodszor a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a közép-kelet-európai régióban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán.
Alig telt el néhány nap a bemutató óta, de már itthon is beszerezhető a OnePlus legújabb csúcskészüléke. A kínai telefongyártó legújabb készüléke már megrendelhető az extreme digital-nál. A 8/128-as 239.990 Ft, míg a 12/256-os variáns 279.990 Ft-ért érhető el, amikhez 1 havi HBO GO előfizetést is kapunk. Szolgáltatóknál egyelőre nincs a palettán, v
A Déli körvasút fejlesztésével az érintett újbudai zöldterületek is megújulnak, kerékpárral és gyalogosan is bejárható zöldfolyosó jön létre a Budaörsi úttól egészen a Dunáig - közölte a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szombati közös közleményében.
A pécsi önkormányzat teljes pénzügyi főosztályának karanténba kellett vonulnia, miután az egyik ott dolgozónak pozitív lett a koronavírus-tesztje. Még folyik a kontakt-kutatás, ami után várhatóan további személyek kerülhetnek 10 napra zárlat alá. Az önkormányzat egyébként a héten dönt arról, hogy teszteljék-e az összes ott dolgozót.
Kihúzták az Ötöslottó 2020/43. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat az ötösön, így 2020 44. játékhetén már 2 milliárd 800 millió forintért
A főorvos szerint várhatóan emelkedni fog a fertőzöttek száma, és felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzés egyik fontos eszköze a szabályos maszkhasználat.
Sorozatban másodszor a legjobb lett a magyar befektetési ügynökség a közép-kelet-európai régióban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán. Menczer Tamás közölte: a Nemzeti Befektetési Ügynökséget (Hipa) a világ egyik legjelentős
A kormány mellett tüntetett a tegnap utcára vonuló több ezer ember - így értékelte Gulyás Gergely a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai által szervezett október 23-i demonstrációt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért tüntettek, hogy ne egy független alapítvány, hanem a kormány irányítsa az egyetemet. Az SZFE egyik hallgatója
A Ferencváros és az Újpest találkozója az OTP Bank Liga 8. fordulójának harmadik mai mérkőzése, korábban az MTK a Kisvárdával (1-1), a Paks pedig a Honvéddal (0-0) játszott döntetlent. A Groupama Arénában több mint tizenötezer néző előtt játszanak a csapatok.
A Behcet-kór egy olyan szisztémás betegség, melynek fennállásakor testszerte több szervrendszer érintett. A betegek kétharmadánál az első tünet a fájdalmas szájüregi fekély vagy afta.
Rekordszámú új koronafertőzöttről tájékoztatott az osztrák egészségügyi minisztérium szombaton, egy nappal az újabb járványügyi korlátozások hatályba lépése előtt.
Gulyás Gergely tegnap egy pódiumbeszélgetésén biztosra vette, hogy ‘22-re egy “nagy elvtársi csókban olvad össze” az egész ellenzék. A miniszter beszélt a “progresszív antiszemitizmusról”, őszintén bevallotta: nem olvassa Karácsony Gergely Facebook posztjait, és a ‘22-es választásban az is benne van, hogy nem egy-két választás, “hanem egy-két évtiz
Éjszakai, 22 órától reggel 6 óráig tartó kijárási tilalom lép érvénybe hétfőtől Brüsszelben, kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró maszk köztéri viselése, nem tarthatnak sportrendezvényeket, valamint a moziknak és színházaknak egy hónapra be kell zárniuk a belga főváros és a hozzá tartozó régió egészében -döntött a brüsszeli régió vezetése re