Csak a rugalmas, fenntartható és válságbiztos agrárpolitika garantálhatja, hogy a gazdálkodók továbbra is biztosítani tudják a biztonságos élelmiszerellátást.
1820 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 56 098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1390 főre emelkedett, 16 007 -en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 38 701 fő. Az aktív fertőzöttek 29 %-a, a
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási
Pozitív lett Andrzej Duda lengyel elnök koronavírus-tesztje - közölte az elnöki hivatal államtitkára szombaton, éppen azon napon, amikor az országban tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az ötfősnél nagyobb csoportosulásokat.
A Mate 40 mobilok bemutatóját követően meg is érkeztek az első tesztek. Mivel a Mate 40 Pro+ valamivel később kerül forgalomba, első körben csak a Mate 40 Pro-val kénytelen beérni a szaksajtó és a vloggerek. A Huawei újdonsága most három rekordot is megdöntött. Ahogy az várható volt a kamerák tesztelésére szakosodott DxOMark csapata is megkapta
Négy településen már egészségtelen a levegőminőség a kisméretű aeroszol részecskék (PM2,5) magas tömegkoncentrációja miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-vel. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Budapesten még nincs "szmoghelyzet", de ha nő a légszennyezettség forgalomkorlátozás is lehet.
Bár a vígjáték egy elég szubjektív műfaj – ami az egyik embernek vicces, az egyáltalán nem biztos, hogy a másiknak is be fog jönni –, vannak örökérvényű klasszikusok, melyek szinte minden nézőt meg tudnak nevettetni A másik oldalon azonban ott vannak azok a komédiák, melyek alkotói helyett mi érzünk valamiféle szégyent, és legfeljebb csak kínunkba
Csehországban pénteken 15 252 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legnagyobb napi esetszám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt adatokból.

A fővárosi agglomeráció olcsóbb településein az autós ingázás költségeinek figyelembevételével együtt is jobban megéri lakást venni, mint Budapest frekventált kerületeiben az OTP Ingatlanpont szakértői szerint.
Csehországban pénteken 15 252 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legnagyobb napi esetszám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt adatokból.
A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban is a kockázati tényezők - közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
Harminc éve, 1990. október 25-én kezdődött az új, demokratikus berendezkedésű Magyarország első nagyobb válsága, az ország életét napokra megbénító taxisblokád.
Észak-Korea állampártjának hivatalos lapja figyelmeztette szombaton az ország lakosságát, hogy koronavírust is hozhatnak Kínából a homokviharok, ezért amikor nem szükséges, az emberek ne mozduljanak ki otthonukból.
Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.
Észak-Korea állampártjának hivatalos lapja figyelmeztette szombaton az ország lakosságát, hogy koronavírust is hozhatnak Kínából a homokviharok, ezért amikor nem szükséges, az emberek ne mozduljanak ki otthonukból.
Már megint egy Oscar bait film, amit telepakoltak sztárokkal, aminek témája teljesen tájidegen a magyar közélettől és ráadásul tárgyalótermi dráma. Alighanem sokunknak ez volt az első és második gondolata is Aaron Sorkin (Steve Jobs, The Social Network) netflixes bemutatkozásáról, a The Trial of the Chicago 7-ről, amelyről előre lehet tudni, hogy a
Erősödött a forint ma reggelre Szombat reggel 8 órára 0.02%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 365 forint és 26 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 307 forintba és 91 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva stagná