Idén télen lehetőleg senki ne menjen külföldre síelni, javasolta múlt héten a magyarságnak a miniszterelnök. Úgy tűnik, a téli sportok hazai szerelmesei egyelőre nem nagyon szívlelték meg az orbáni tanácsot, és nem mondták le a meglévő foglalásaikat, bár persze a pandémiás helyzet miatt alapból is kevesebben szerveztek eddig maguknak utat a határon
A balliberális testületek a külföldről finanszírozott Soros-szervezetek prédájává váltak a Századvég elemzése szerint. Az NGO-k vezetői számos kulcsposztot foglaltak el az intézmények vezetésében, értékrendjüknek megfelelő tanácsadói és képzési rendszereket építenek.
Hivatalosan már szeptember 15-én elindult a fűtési szezon, viszont sokan csak októberben kezdték el begyújtani az őrlángokat, feltekerni a termosztátot, megrakni a cserépkályhát. Bár olyan hűvösnek nem ígérkezik a november, mint szokott
„A szépség egyéni hozzáállás kérdése" – állítja Estée Lauder. A siker és a csillogás mögött azonban egy életen át tartó, kemény munka árán megvalósított álom kibontakozását látjuk. Már kislányként is szerzett üzleti tapasztalatokat, apja vaskereskedésében dolgozva. A Hetek cikke.
„Nekem ugyan nem volt hormonálisan megterhelő a kezelés, de rengetegen vannak, akiknek az. De vállalják újra meg újra. Lelkileg sem lehet egyszerű a sikertelen próbálkozás(ok) után ismét összerakni magukat és úgy dönteni, hogy nem adják fel, újabb harcba kezdenek, csak mert annyira szeretnének életet adni, anyává, családdá válni. Éppen ezért teljes
A hormonzavarok igen gyakoriak manapság, melyek kellemetlen tüneteket és veszélyes szövődményeket is okozhatnak. Arról, hogy mégis miért léphet fel a hormonális egyensúlyban hiba, dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.
Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje nyerte az 56. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál New Directors versenyprogramjának fődíját, a Gold Hugót. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült szerelmi drámát már több mint tizenötezren látták a hazai mozikban. A filmet egy héttel korábban a Varsói Nemzetközi Filmfesz
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő, csak délután szakadozik fel a felhőzet a Nyugat-Dunántúlon. A ködfoltok a Kisalföldön várhatóan csak lassan ritkulnak. Délelőtt az Észak-Dunántúlt kivéve még sokfelé várható eső, amely később kelet felé szorul vissza, eközben intenzitása fokozatosan gyengül. Estére a legtöbb helye
A tüdőrák túlélési rátájának javulásában az elmúlt húsz évben elért eredmények veszhetnek el a koronavírus miatt Nagy-Britanniában: a járvány kezdete óta a kezelésekre várók harmada meghalt és az új diagnózisok száma is drámaian visszaesett.
Soha nem vendégszerepelt még a Forma-1 mezőnye a portugáliai Portimaóban, így a mai lesz az első futam, amit ezen a pályán rendeznek meg. A szombati időmérőn Lewis Hamilton szerezte meg a pole-t, mutatjuk a legjobb fotókat tegnapról!
Koronavírusos Marsi Anikó és Osvárt Andrea - jelentette be a műsorvezető és a színésznő a TV2 Dancing with the Stars című táncos műsorában tegnap este. A TV2 esti táncos műsorának két szereplője az élő bejelentkezésben
Az Európai Unió szankciókat vetett ki az orosz katonai hírszerzés (GRU) vezetőjére, Igor Kosztyukovra a német parlament, a Bundestag ellen 2015-ben-ben elkövetett kibertámadás miatt. A szankciók Kosztyukovon kívül egy Dmitrij Badin nevű, ugyancsak a katonai hírszerzésnek dolgozó hekkerre is kiterjednek – olvasható az unió hivatalos közlönyében. Az
A téli időszámítás ma kezdődik, amikor hajnali három órakor az órákat kettőre állítják vissza; ez néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, de a menetrendet emiatt nem kellett módosítani. A fővárosban az éjszakai buszok többsége a nyári és a téli időszámításkor is elindul.
A következő napok során harmincegy európai országban, köztük Magyarországon is elindul a Facebook Társkereső szolgáltatása, amely tavaly szeptember óta húsz másik országban, többek közt az Egyesült Államokban volt elérhető. A Facebook Társkereső egy különálló szolgáltatás a Facebook applikáción belül, amelynek használatához külön fel kell iratkoz
Világszerte már 42 613 522 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint. A járvány halálos áldozatainak száma 1 149 781, a gyógyultaké pedig 28 762 725 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat - fogalmaz a szakszervezeti panasz.
Már a mozikban a Fák jú tanár úr!-trilógia rendezőjének, Bora Dağtekin legújabb filmje (Nyílt titok), mely hatalmas sikert aratott Németországban, és az év legsikeresebb német gyártású produkciója lett. Mi sem maradunk le róla! Három nő (Karoline Herfurth, Jella Haase,és Jessica Schwarz) és négy férfi (Elyas M'Barek, Florian David Fitz, Frederi
Megérkezett a Huawei Mate 30 Pro egy frissített változata, ami csak egyetlen dologban különbözik a tavaly bemutatott modelltől. Még jóval a Huawei Mate 40 mobilok bemutatója előtt lehetett arról hallani, hogy a sorozattal a tavalyi Mate szériát is bővítené egy új eszközzel a Huawei. Ez a készülék végül be is mutatkozott, Huawei Mate 30E Pro
Kihúzták az Ötöslottó 2020/43. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat az ötösön, így 2020 44. játékhetén már 2 milliárd 800 millió forintért
Donald Trump amerikai elnök teljesen elszúrta a koronavírus-járvány kezelését - jelentette ki egy floridai kampányrendezvényen Joe Biden demokrata párti elnökjelölt mellett korteskedve Barack Obama előző elnök szombaton.
A téli időszámítás ma kezdődött, hajnali három órakor az órákat kettőre tekertük vissza. Az uniós országok csak abban tűnnek egységesnek, hogy 2021-ben utoljára lesz óraátállítás, de míg egy részük a nyári, a másik a téli időszámítást vésné kőbe. Az Orbán-kormány tavaly tavasszal a "nyári táborba" tartozónak tűnt, ám döntés még nem született. Mindk