2020. október 26. hétfő

okt. 26
0:10
Szívszorító: egy gyermekorvos nevelte fel a beteg kislányt (Blikk)
Mindent megtesz Örkényi Mária (75) azért, hogy fogadott lánya teljes értékű életet élhessen és úgy telhessenek a mindennapjai, mint a legtöbb tinédzsernek: suli, barátok, szórakozás és némi önállóság. A nyugdíjas gyermekorvos három és fél éves korában vette magához Petrát (15), miután a pécsi gyermekkórházban találkozott vele.
okt. 26
0:10
Kínos: hiányos öltözetben mutatkozott egy bíró a virtuális ülésen (Blikk)
Egy bíró kamerája kínos pillanatokat rögzített kedden egy virtuális felsőbírósági ülésen Brazíliában.
okt. 26
0:10
Red Bull: Heteken belül el kell döntenünk, lecseréljük-e Albont (F1világ)
A következő néhány hétben döntést kell hoznia a Red Bull Forma-1-es csapatának arról, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa a 2021-es szezonban – ezt nyilatkozta Christian Horner, az osztrák istálló csapatfőnöke azt követően, hogy Alexander Albon ezúttal sem tudott pontot szerezni a csapatnak.
okt. 26
0:10
Lehet, hogy ezen a chilei fán múlik majd, mennyi koronavírus-oltásunk lesz (444.hu)
Az egyik legígéretesebb koronaoltást fejlesztő Novavax a chilei szappanfából nyert szaponinból készít adjuvánst a vakcinájához. A kérdés csak az, van-e elég szappanfa ahhoz, hogy mindenkinek jusson olóanyag.
okt. 26
0:10
Minden jegy elkelt a Ferencváros hazai BL-meccseire (444.hu)
Tízezren szurkolhatnak a Barcelona elleni mérkőzésen.
okt. 26
0:10
Ismét több mint százezren tüntettek Lukasenka ellen (444.hu)
A rendőrök gyakorlatilag lezárták a belvárost.
okt. 26
0:10
Trump beszólt Borat-ot alakító Baron Cohennek, aki keményen visszaszólt (Noizz)
Pénteken debütált a Borat 2. része, amely máris hatalmas bepolitikai botrányt okozott az elnökválasztásra készülő Egyesült Államokban.
okt. 26
0:10
6 tipp, hogy a hideg hónapokban is megőrizd a testi-lelki egészségedet (Glamour)
Ha már van egy jól bevett napi rutinod, azt is felturbózhatod
okt. 26
0:10
Idős hölgyek Lamborghini-vel pózoltak Szardínián (Spabook)
Szardínia híres arról, hogy kiemelkedően hosszú a szigeten élők átlagéletkora. Most bebizonyosodott, hogy a helyiek lelke nem öregszik, fiatal suhancokhoz hasonló lelkesedéssel álltak modellt egy Lamborghini Huracan mellett, Adriano Cisani…
okt. 26
0:11
Már 913 milliót ér az Újpest-verő Fradi-focista (Blikk)
Aranyra lelt a Ferencváros futballcsapata Tokmac Nguen (27) személyében. A Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő FTC-hez tavaly februárban érkezett támadó hónapok óta kiemelkedő formában focizik. A csatár az Újpest elleni NB I-es derbin is eredményes volt, fejesből szerezte meg az otthon végül 2-0-ra diadalmaskodó zöld-fehérek vezető gólját az ős
okt. 26
0:11
Visszaéltek Bérczesi Róbert bizalmával: az újrakezdés mellett döntött az énekes (Blikk)
Közösségi oldalán tudatta közönségével a hiperkarma énekese, hogy "kitúrták" a zenekar Facebook-oldaláról.
okt. 26
0:11
Kemény feladatot kapott Tóth Gabi, majdnem kifogott rajta (Metropol)
Az énekesnő végül hiba nélkül oldotta meg a helyzetet.
okt. 26
0:11
Így szerzett örömöt a kislányának Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka (Blikk)
A lólengés olimpiai bajnoka, Berki Krisztián mindennapjait különleges állat aranyozza be. A háromszoros vb-aranyérmes, hatszoros Eb-győztes tornász egy póniló büszke tulajdonosa. A jószág a híres római hadvezér, Maximus nevére hallgat.
okt. 26
0:11
Steiner Kristóf: Így várunk mi vendéget – Methanai történetek, útban önmagunk jobb változata felé (WMN)
Három történet arról, hogyan érdemes vendéget fogadni, egymásra figyelni, fontos dolgokra ráébredni.
okt. 26
0:11
Környezettudatosak vagyunk, amíg nem kerül sokba (Hamu és Gyémánt)
A magyar háztartások elméletben fontosnak tartják a környezetet kímélő megoldásokat, azonban a háztartási eszközeik kiválasztásában és a szokásaikban nem mindig tartják szem előtt ezeket az értékeket – derült ki az IKEA svéd lakberendezési vállalat megbízásából készült felmérésből.A reprezentatív felmérés online megkérdezéssel készült 2020. auguszt
okt. 26
0:11
Pozitív lett a bolgár kormányfő koronavírus-tesztje (Demokrata)
Boriszov – három másik kormánytaggal együtt – pénteken vonult önkéntes karanténba.
okt. 26
0:11
Bud Spencer után Terence Hillről is könyv jelent meg (Demokrata)
A magyar szerző tollából október közepén megjelent Zsugabubus című könyvben lélekemelő gondolatok olvashatók a 81 éves legendától.
okt. 26
0:14
Magyar tudományos innováció az izomgörcs ellen (Infostart)
Magyarországon 100 ezer ember kezelését könnyítheti meg egy új hatóanyagjelölt.
okt. 26
0:14
Megvan az Álarcos énekes legújabb kiesője: nem gondolná, ki volt a Béka! (Blikk)
– Falusi Mariann (61) imádja az izgalmas dolgokat, sőt, szinte már ez egyfajta hagyomány, hogy részt vesz az RTL Klub különböző műsoraiban. Most az Álarcos énekesben Békaként tűnt fel, anno pedig a dzsungelben is ott volt az elsők között a Celeb vagyok, ments ki innen! versenyzőjeként.
okt. 26
0:14
A 78 éves nénit kirabolják a temetőben. Pár nap múlva egy kísérteties hívás érkezik: „beszélnünk kell…” (Blikk)
Az élet írja a legérdekesebb történeteket!
okt. 26
0:14
Bérgyilkos végzett a volt Forma-1-es pilóta apjával (Infostart)
Orvlövész ölte meg Alekszandr Petrov vállalkozót, a viborgi járási képviselőtestület tagját, Vitalij Petrov első orosz Forma 1-es pilóta apját.
okt. 26
0:14
Vajon mennyi tartalék van még a kilenc éve alakult Dk-ban? (Blikk)
Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét kérdeztük.
okt. 26
0:14
Megható: gyerekek találták meg és juttatták vissza egy hölgynek a 3 évvel ezelőtt ellopott táskáját (Blikk)
Papillion – A két nebraskai kisiskolás egy szülő segítségével vette fel a kapcsolatot a táska tulajdonosával.
okt. 26
0:14
Tanítani való, ahogy Räikkönen rajtolt a Portugál Nagydíjon (F1világ)
Elképesztő rajtot vett a Forma-1-es Portugál Nagydíjon Kimi Räikkönen, a finn versenyző számára mégsem jött össze a pontszerzés vasárnap.
okt. 26
0:14
Olaszországban már hat órakor bezárnak a vendéglátóhelyek (444.hu)
Horvátországban kötelező lesz a maszkviselés a köztereken.
okt. 26
0:14
Tibi Atya és Dúró Dóra is nekiment Lakatos Márknak (Noizz)
Kisebb médiaháború kezd kialakulni.
okt. 26
0:14
10 klasszikus halloweeni film, amit újra kell nézned (Glamour)
Melyik a kedvenced?
okt. 26
0:15
Messiék csapata fájdalmas vereséget szenvedett (Blikk)
Hazai pályán bukta el a Real Madriddal szembeni spanyol élvonalbeli rangadót a Barcelona focicsapata. A Ferencvárossal egy Bajnokok Ligája-csoportban szereplő gárda ellen a vendégek meglepően simán, 3-1-re diadalmaskodtak.
okt. 26
0:15
Ezt látnod kell: így varázsolták nővé a Sztárban Sztár versenyzőjét (Metropol)
Tilla megmutatta, mi történik adás előtt a háttérben.
okt. 26
0:15
Ő Gödöllő igazi úrnője: Bürgi, a polgármesteri hivatal macskája (Blikk)
Négylábú diplomata, kedvesen mijákolva vagy épp megvető pillantással üdvözli a vendégeket. Észrevétlenül oson a lépcsőn, szemtelenül megzavarja a munkát, széttúrja az iratokat az asztalon.
okt. 26
0:15
„Megmaradtunk ugyanazoknak az embereknek, csak sok terhet, bánatot cipelve” – Egy rákos kislány anyukájának vallomása (WMN)
Emlékeztek a Svájcba költözött családra, ahol a legkisebb gyereknél rákot diagnosztizáltak? Most újabb levél érkezett az édesanyától.
okt. 26
0:18
Keményen megmondta véleményét Sebestyén Balázs: Istenes Bence nem értette, mi történik (Blikk)
Így reagált Balázs.
okt. 26
0:18
A pincérnő kiszolgálta a hajléktalant. Amikor az felfedte a kilétét, a nő elsírta magát (Blikk)
Megkülönböztetés nélkül tette...
okt. 26
0:18
Eladja autógyűjteményét a veterán rallis (Blikk)
Szentendre – A járvány miatti válsághelyzet sokak életében hozott gyökeres változást. Valaki a munkáját kénytelen feladni, más pedig az addigi szenvedélyét. Ördögh Miklós (62) veterán autóversenyzőnek autógyűjteménye egy részétől kell nehéz szívvel megválnia.
okt. 26
0:18
Döbbenet: ismét megrongáltak több műkincset Berlinben (Blikk)
A több tucat, pótolhatatlan képzőművészeti alkotást sújtó rejtélyes rongálás után ismét megcsúfítottak egy műkincset Berlinben a világhírű Múzeumszigeten - írták vasárnap német lapok.
okt. 26
0:18
Vettel: Nem azért vagyok itt, hogy 1 pontot gyűjtsek (F1világ)
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője nem titkolja: egyáltalán nem elégedett azzal, hogy pontszerző helyen végzett a Portugál Nagydíj versenyén.
okt. 26
0:18
43 év után ellenzéki győzelem a Seychelle-szigeteki választáson (444.hu)
1977 után térhettek vissza a hatalomba.
okt. 26
0:19
Hoppá, házasodnak az Exatlon Hungary macsói (Metropol)
Az elmúlt hónapokban három exatlonos bajnok is komoly döntésre szánta el magát.
okt. 26
0:19
Tudta? Baji Balázs valójában állatorvos és kutyagazdi is egyben (Blikk)
Baji Balázst a mindennapokban körülveszik a kutyák, ha éppen nem az atlétikapályán edz vagy versenyez. Világbajnoki bronzérmes gátfutónk civilben ugyanis állatorvos, egy ideje pedig maga is büszke gazdija egy agárnak.
okt. 26
0:22
Az anyukát kirázta a hideg, amikor a pénztárnál állva hallotta, hogy egy idegen azt mondja a gyerekének, “Köszönj el anyától.” (Blikk)
Ismerős helyzet, ha gyerekkel megyünk bevásárolni, hogy a pénztárnál való sorban állás közben idegenek ártalmatlan beszélgetést kezdeményeznek a kicsikkel vagy egyszerűen mosolyognak rájuk és integetnek neki.
okt. 26
0:22
Ezért nem engedett a Mercedes Bottasnak (F1világ)
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, miért nem engedtek Valtteri Bottas kérésének, és miért nem tették fel a lágy abroncsot autójára a Portugál Nagydíj versenyén.
okt. 26
0:22
Megalázó, invazív vizsgálatokat végeztek nőkön a dohai reptéren (444.hu)
Egy Sydney-be tartó gépről szedték le őket és vetették alá megalázó vizsgálatoknak minden magyarázat nélkül, mert találtak egy koraszülött csecsemőt a reptér egyik vécéjében.
okt. 26
0:23
Így segít a honvédség fertőtleníteni az iskolákat az őszi szünet alatt (Metropol)
Alkoholbázisú, vírusölő szerrel takarítják az iskolákat az országban. Látványos felvételen a folyamat.
okt. 26
0:23
Hihetetlen állatsereglet veszi körül a Terminátort (Blikk)
Nem mindennapi állatsereglete van Kalifornia volt kormányzójának, a számos akciófilmből ismert Arnold Schwarzeneggernek. Az osztrák-amerikai színész-politikusról tavaly röppent fel a hír, hogy több pitont és egy aligátort is beszerzett.
okt. 26
0:26
A bolgár miniszterelnök is elkapta a koronavírust (444.hu)
Bojko Boriszov mellett még három kormánytag került karanténba.
okt. 26
0:27
Megható, így köszöntötte 10 éves ikerfiait Céline Dion (Metropol)
A világhírű énekesnő ritkán oszt meg fotót a gyermekeiről, de most kivételt tett.
okt. 26
0:27
Putyin és az állatok: így hívják a kutyáit (Blikk)
Az orosz elnökről tudvalevő, hogy nagy állatbarát. Egykor felröppent a pletyka, hogy maga is tart egy szibériai tigrist a dácsájának kertjében, de ez nem nyert bizonyosságot.
okt. 26
0:31
Micsoda fotó, megmutatta ritkán látott fiát Gabriela Spanic (Metropol)
A világhírű színésznőt mindig elkíséri az élő adásokra a gyermeke.
okt. 26
0:31
Magyar Fenevaddal játszanak Zuckerberg lányai (Blikk)
Talán nincs ember a földön, aki ne hallotta volna Mark Zuckerberg nevét. A világ negyedik leggazdagabb embere hozta létre a Facebookot, amely gyakorlatilag önálló állammá nőtte ki magát az interneten. Zuckerberg, mint a legtöbb kőgazdag ember, szigorúan védi a magánéletét, de néha azért így is beszámol arról, mi újság a családjában.
okt. 26
0:35
Ő az októberi Playmate, naná, hogy csak egy nyuszifület és egy csizmát vett fel (Metropol)
A spanyol Carolina Ballesterosról valószínűleg majd hallunk még, elnézve szexi fotóit.

Keresés