2020. október 26. hétfő

okt. 26
21:27
Michael B. Jordan rendezheti a Creed harmadik részét (Mafab)
Michael B. Jordan már számos alkalommal bizonyította, hogy napjaink egyik kiemelkedő színészének számít, ezúttal azonban a kamera túloldalán is kipróbálhatja magát. Bár a Creed III elkészítése már korábban is felmerült, most azonban úgy tűnik, hogy az előző két rész főszerepét alakító Michael B. Jordan rendezheti az újabb folytatást. A 173 és a 214
okt. 26
21:30
November elejétől metrópótló buszok járnak a 3-as metró egy szakaszán (ATV)
November 7-én kezdődik a 3-as metró középső szakaszának felújítása, a Nagyvárad tér és Lehel tér között metrópótló buszokkal lehet majd utazni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.
okt. 26
21:30
Gólyahír: babát vár a gyönyörű modell, Emily Ratajkowski (Femcafe)
Első gyermekét várja, ezt pedig különleges módon tudatta.
okt. 26
21:36
Leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban (ProfitLine)
A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18 és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
okt. 26
21:39
Így lett egyeduralkodó Lewis Hamilton (Promotions)
A hatszoros világbajnok egy újabb rekordot döntött meg legutóbb, övé a legtöbb futamgyőzelem az F1-ben.
okt. 26
21:42
Munkába állt Victor, a román koronavírus-ölő robot: UV sugárzással pusztítja el a kórokozókat (NRGreport)
Egy bukaresti kórházban már dolgozik az a Victor nevű robot, amely UV-C sugárzás segítségével megöli a kórokozó mikroorganizmusokat, beleértve a koronavírust is. A gyártócég, a Modulab nagyobb sebességre kapcsolta a gyártást.
okt. 26
21:42
A nyomor és az éhezés: fellendítette a gyerekkereskedelmet a koronavírus-járvány Indiában (SzMo)
Sok indiai család az éhezés és a teljes nyomor szélén áll, a gyerekkereskedők pedig pont ezt használják ki.
okt. 26
21:48
Megválasztották az év magyar kilátóját: innen tényleg lenyűgöző a látvány (ATV)
A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó lett az év kilátója.
okt. 26
21:48
November 7-től metrópótló buszok járnak a 3-as metró középső szakaszán (SzMo)
A Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején a 3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár majd.
okt. 26
22:00
Semjén Zsolt szerint három pszichopata van a parlamentben: Hadházy, Jakab és Tordai (ATV)
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSr
okt. 26
22:02
WHO: jelenleg jóval a vírus mögött kullogunk Európában (ATV)
Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek - mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
okt. 26
22:06
Több lengyel városban is blokáddal tiltakoztak az abortusz szigorítása ellen (ATV)
Több lengyel városban, köztük Varsóban hétfőn közlekedési csomópontokat torlaszoltak el, és megbénították a forgalmat a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés miatt tüntető tömegek.
okt. 26
22:06
10 szigorú divatszabály, amit a brit királyi család tagjainak be kell tartania (SzMo)
Nem úgy van ám az, hogy csak kiállunk az erkélyre és integetünk!
okt. 26
22:09
Az AC/DC új klipje a legjobb, ami idén a rockzenével történhet (Promotions)
Még mindig nagyon tudnak.
okt. 26
22:12
A vámpírok legendájának az alapja - Porpfíria (WebBeteg)
Valóban léteztek a vámpírok? Vagy az egész csak mítosz? Nézzük a vámpírok valódi történetét. 1985-ben David Dolphin biokémikus vetette fel először, hogy a vámpírok valójában porfíriában szenvedő emberek voltak.
okt. 26
22:12
Változások a közlekedésben: novemberben metrópótlók járnak ezen a szakaszon (Femcafe)
November 7-től kezdődnek a lezárások.
okt. 26
22:12
Fák százezreit ültették eddig: megnéztük, hogy állnak ma a faültetési mozgalmak Magyarországon (SzMo)
Cikkünkben az utóbbi 2-3 évben a legaktívabb faültetési szervezeteit és azok sikereit mutatjuk be. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-világjárvány miatt a faültetési akciók kikerültek a reflektorfényből.
okt. 26
22:18
Így segített egy kardigános férfi fél Amerikán – nagyon furcsa, de szerethető film az Egy kivételes barát (SzMo)
Tom Hanks megint vérbeli Tom Hanks-moziban játszik, és megkönnyeztük.
okt. 26
22:27
A bulvár rátelepedik a webáruházakra (Mínuszos)
Az Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres -vagy sikertelen- egy webáruház. A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk International Zrt. biztosítja. Az Ecommerce Revolution túl van a válogatón, melynek során több min
okt. 26
22:30
Meleg a férjem – bár magának se vallja be (Joy)
Györgyiék kapcsolata tündérmeseként indult. De úgy tűnik, nem végződik klasszikus happy enddel, mint a mesékben. A feleség szerint férje, Tamás a saját neméhez vonzódik. A férfi azonban tagad. Annak ellenére, hogy évek óta nem ért hozzá. Az Éva magazin írása.
okt. 26
22:36
Utánfutóval az autópályán (ProfitLine)
A legtöbb autós számára ma már evidens, hogy amennyiben fizetős útszakaszra - autópályára vagy autóútra - hajt fel, rendelkezzen a járműve típusához illeszkedő autópálya-matricával. Azonban utánfutók esetén sokan hajlamosak megfeledkezni az útdíjfizetési kötelességről és a vontatmánnyal történő közlekedésre vonatkozó eltérő szabályokról.
okt. 26
22:39
Megszűnhet a raktárak leltározása egy új gépi-rendszernek köszönhetően (Promotions)
Az e-kereskedelmi vállalatok így még jobban lecsökkenthetik a kiadásokat.
okt. 26
22:54
Polgár Tünde elárulta boldog házasságuk titkát - Erre gondoltál volna? (Femcafe)
A surlódásokat könnyűszerrel orvosolják.
okt. 26
23:03
Az nem zavarta az Indexet, hogy Fekete-Győrék sem viseltek maszkot (Demokrata)
Varga Mihály nem viselt maszkot egy alkalommal, ezt siettek szóvá tenni, Fegyőr maszktalansága viszont nem csípte az Index szemét.
okt. 26
23:03
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a kijevi magyar nagykövetet (Demokrata)
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet.
okt. 26
23:03
Meghalt egy felfegyverkezett embercsempész Vitnyéd térségében (Demokrata)
Öt illegális migránst szállított autójában Vitnyéd térségében.
okt. 26
23:05
Minden rendezvény betiltását követeli Szabó Tímea – kivéve a tüntetéseket (Demokrata)
A Párbeszéd azt követeli, hogy minden nyilvános helyen tiltsák be a magán-, a céges és az állami rendezvényeket.
okt. 26
23:05
Bezárt a román diplomagyár (Demokrata)
Az elszaporodott plágiumok miatt bezárták a bukaresti rendőrakadémia doktori iskoláit.
okt. 26
23:06
Igaz vagy sem? 7 hiedelem az ékszerekről (ProfitLine)
Ahány ember, annyi szokás, tartja a közmondás. A szokásaink közé tartozik a mindennapi rutin, a reggeli előkészületek, az öltözködés, az ékszerek kiválasztása is. Bizonyos dolgokhoz ragaszkodunk, másokat időnként leteszünk, majd újra előveszünk. Így vagyunk az ékszerekkel is. Egyeseket minden nap hordunk, másokat hosszú hónapok után viselünk csak ú
okt. 26
23:07
Szijjártó Péter: nonszensz a kijevi magyar nagykövet bekéretése (Demokrata)
Szijjártó Péter a azt mondta, „nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával” kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt.
okt. 26
23:07
Az intenzív osztályos kórházi ágyak elfogyásától tartanak Belgiumban (Demokrata)
Belgiumban hamarosan elfogyhatnak a még szabad intenzív osztályos kórházi ágyak.
okt. 26
23:09
Liam Neeson könnyedén, de durván leverte Robert De Nirót (Promotions)
Liam Neeson brutálisan megverte Robert De Nirót az amerikai mozikban.
okt. 26
23:09
Norvégia szigorít (Demokrata)
Norvégia szigorítja a gyülekezésre és a külföldi munkavállalókra vonatkozó szabályokat.
okt. 26
23:11
Egyre több olasz tiltakozik a korlátozások ellen (Demokrata)
Az olasz vendéglátósok az utcára vonultak a legutóbbi korlátozások ellen.
okt. 26
23:13
„A Biden-terv halálos ítélet a gazdaságra” (Demokrata)
Donald Trump Joe Biden energiapolitikáját bírálta Pennsylvaniában.
okt. 26
23:18
A csillagjegyed felfedi, miért vagy jó a hálószobában (Joy)
Valószínűleg nem ez az első kérdés, amit felteszel, mielőtt ágyba bújnál valakivel, pedig mindenki várható teljesítményéről sokat elárul az, milyen jegyben született.
okt. 26
23:36
Erősebb lehet a második hullám Franciaországban (ProfitLine)
Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány brutális második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik - mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője.

Keresés