A 3. negyedévben éves összehasonlításban 5,8 százalékra mérséklődött a cseh gazdaság visszaesése. A 2. negyedévben ez a mutató 10,9 százalék volt, az önálló Csehország fennállása óta a legrosszabb eredmény - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
"Amíg ez a kormány van, nem jönnek be. Az afrikai emberek jövője Afrikában van, a magyarok jövője Magyarországon van” - jelentette ki Orbán Viktor a nizzai merénylet kapcsán a Kossuth Rádióban. Az ellenzékről bevándorláspárti és brüsszeli képviselőik “egy falkában vannak” azokkal, akik azt akarják, hogy változassuk meg a migrációs szabályokat - mon
Nagy kárt okoznak össztársadalmi szinten az álhír- és rémhírterjesztők, illetve az oltásellenes emberek, mert gyengítik a járványügyi védekezés sikerességét, így jelenleg is több eljárás van folyamatban ellenük - hangzott el az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Azt is bejelentette Schanda Tamás, az ITM államtitkára, hogy négyből egy koronavíru
Az idei harmadik negyedévben 12,7%-kal nőtt a GDP az euróövezetben és 12,1%-kal az EU-ban az előző negyedévhez képest, miközben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 4,3%-os, illetve 3,9%-os visszaesést láthatunk. Ez azt mutatja, hogy a második negyedév hatalmas visszaeséséhez képest erősödött az európai gazdaság, azonban a járvány előtti bék
Harminckétezer ember vesztette el a munkáját szeptemberben, miközben a kormány alkalmatlan válságkezelése miatt még a munkanélküliekre szánt keret is kimerült - írja közleményében a DK.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/10/30/2243/
"Amíg ez a kormány van, nem jönnek be. Az afrikai emberek jövője Afrikában van, a magyarok jövője Magyarországon van” - jelentette ki Orbán Viktor a nizzai merénylet kapcsán a Kossuth Rádióban. Az ellenzékről bevándorláspárti és brüsszeli képviselőik “egy falkában vannak” azokkal, akik azt akarják, hogy változassuk meg a migrációs szabályokat - mon
Október elején országos fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, amely azt mutatta ki, hogy egyes cégek nyerészkedni próbáltak a PCR-teszteken - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Az euróövezetben 12,7 százalékkal, az EU egészében 12,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben az előző, második negyedévvel összevetve - közölte első becslésként pénteken az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Ma már péntek, újra itt a hétvége. A családok felkerekednek, hogy a temetőkben megemlékezzenek az elhunyt szeretteikről. Ám utána nincs is jobb, mint bevackolni magunkat a gyerekekkel a kanapéra, és megnézni valami jó kis családi mozit. Hogy ez egy rajzfilm vagy egy gyerekeknek szóló film, az szinte mindegy is. A Netflixen találunk is szépen kínála
A második negyedév is erős volt, de a harmadikban erre is rá tudtak tenni egy lapáttal a szállítók. Különösen a Samsung, ahol majdnem megduplázták a tavalyi eladásokat.
Bombaként ketyeg, év közben robbanhat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díj – vélik a CLB biztosítási alkusz cég szakértői a novemberi, kampánynak már alig nevezhető kgfb-váltási időszak kezdetén.
Több tízezren tüntettek Bangladesben pénteken azt követően, hogy az előző napi nizzai merényletre válaszul Emmanuel Macron francia elnök fogadalmat tett: megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát.
Az alábbi cikkemben a legfrissebb adatok és a Top Tier Consultants előrejelzései alapján értékelem a járműipar rövid- és középtávú kilátásait és azt, hogy a magyarországi beszállítói kör működésére milyen hatással lehet a koronavírus-járvány. Véleményünk szerint a globális autóeladások vártnál gyorsabb felpattanása jótékony hatással lehet a hazai j
Az elmúlt évek trendje az ingatlan árakban egyértelműen az áremelkedés volt, országszerte. Ez így volt egészen a 2019-es évig. Azóta az árak vagy stagnálnak, vagy egy picikét el is indultak lefelé. A kormány által bejelentett jövő
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési tenderét, ezzel elkezdődik az utóbbi száz év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztése kezdődik - írja Vitézy Dávid közösségi oldalán.
"Orbán óvodásoknak nézi a magyar állampolgárokat, akiket sarokba kell állítani azért, hogy betartsák a szabályokat. Miközben a határaink túloldalán a szigorú intézkedések mellett, ingyenes tesztelésen vesz részt egy teljes ország, itthon 'eljött a pillanat, hogy erőből kell betartani a szabályokat' - ahogy hallhattuk a miniszterelnöktől." - írja a
Vasárnap lesz mindenszentek, hétfőn halottak napja, így a hétvégén nagy forgalom várható a temetőkben. Mivel most ér véget az iskolai őszi szünet is, a közlekedési társaságok készülnek a megemelkedő utasforgalomra.
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – hangsúlyozta Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán.