Ma ünnepli a hatvanadik születésnapját Diego Armando Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája, akit Pelével együtt a XX. század legjobb játékosának választottak. Maradona a pályafutása során hatszor játszott magyar csapat ellen, ezt a hat találkozót idézzük fel a hatvanadik születésnap kapcsán.
A Romgaz, a román állami gázvállalat kész megvásárolni az amerikai Exxontól a fekete-tengeri Neptun Deep gázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedését Virgil Popescu gazdasági miniszter nyilatkozata alapján.
A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint nagyon fontos lenne, hogy ha valaki koronavírusos, azt a diagnózis után megfelelően különítsék el - azonban sokszor arra is várni kell, hogy valakiről egyáltalán kiderüljön, megfertőződött-e a koronavírussal.
Magyarországon kirándulni jó! Összegyűjtöttünk 5 egynapos túraútvonalat a Balaton környékén családoknak. Olyan helyszíneket mutatunk, amit a család minden tagja könnyen teljesíthet. Bár az új koronavírus-járvány miatt
Már november 2-ától, azaz jövő hétfőtől használható több olyan fővárosi tömegközlekedési lehetőség, amely a 3-as metró középső szakaszának november 7-én elinduló felújításával összefüggésben áll rendelkezésre - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Második európai gyárát is Magyarországon, mégpedig Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
A Börzsöny mellett a Budai-hegység, a Mátra és az Alföld is tartogat kirándulási lehetőségeket, de a teljesítménytúrák kihívásait keresőknek is van tippünk.
Szombattól kötelező a maszkhasználat az önkormányzat által üzemeltetett piacokon Nyíregyházán - közölte a városháza sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Az alacsonyabb halálozási ráta a tesztek nagyobb száma miatt is lehet, de ezzel együtt is úgy tűnik, a második hullám nem olyan nagy arányban követel halálos áldozatokat, mint az első.
A szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására csaknem 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára november 2-ától - tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-t.
Hétfőtől az őszi tanítási szünet vége miatt a fővárosi busz- és villamosjáratok sűrítését javasolja a koronavírus okozta járványhelyzetben a Fidesz budapesti szervezete a főpolgármesternek - közölte a nagyobbik kormánypárt budapesti elnöke pénteken a Facebookon.
Az e-kereskedelem felpörgése alaposan átformálta a vállalkozások egymással ápolt üzleti kapcsolatait is. Mivel a legtöbb cég digitalizálódni kezdett, így egymással is online üzletelnek, ami magával hozta az ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) rendszerek terjedését is. A Deloitte Digital szakértői az októberi Salesforce Live nemzetközi online rendezvénye
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja levelet küldött az egyetemi polgároknak, amelyben az áll: az Oktatási Hivatal a "kialakult vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésére" szólította fel a fenntartó alapítványt. A levelet Rátóti Zoltán kuratóriumi tag írta alá.
A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Időben kell cselekedniük azoknak, akik karácsonyra például Kínából szeretnének ajándékokat rendelni, mert ha a forgalomnövekedés miatt nem lesz hely, akkor a lakossági c
Európában délnyugat felől anticiklon nyúlik be a kontinensünk fölé, így az Ibériai-félszigeten jellemzően napos, csapadékmentes az idő, Andalúziában pedig 29, 30 fokos maximumok is előfordulnak. Eközben Skócia fölött található annak a ciklonnak a középpontja, amelynek meleg- és hidegfrontja hatására a kontinens északnyugati és középső területei fel
A koronavírus-járványra tekintettel különleges (digitális) oktatási rendszer bevezetését kéri a közoktatásban a kormánytól a Liga Szakszervezetek elnöksége.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
A több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonalnak is köszönhetően példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között, hiszen az eddigi kétóránként helyett most már óránként indulnak járatok, és a gyorsvonati pótjegy is kivezetésre került - hívta fel a figyelmet a változásokra az egri vasútállomáson tartott sa
Jövő héten Európában, azon belül Magyarországon is felpörög a gyorsjelentési szezon, de Amerikából is érkeznek beszámolók. Hazai szempontból a péntek lesz a legizgalmasabb nap, ekkor jelent többek között az OTP, a Mol, és a Richter.
Az amerikai elnökválasztás kimenetelével kapcsolatos felméréseket sok bizonytalanság övezi, és Joe Biden előnyét nem szabad biztosra vennünk, mert 2016-ban is jelentősen alábecsülték a felmérések Donald Trump támogatottságát, aki végül nyert is - állítják sokan. Kétségkívül valós lehetőség ez, de több jel miatt azt gondolhatjuk, hogy idén kevesebb
Az Európai Bizottság jóváhagyását követően lezárult az a tranzakció, amelynek révén az MVM Zrt. megvásárolta az innogy Ceská republika a.s.-t, amely több mint 1,6 millió lakossági és vállalati ügyfelet lát el energiával - tájékoztatta az MVM pénteken az MTI-t.
Ma tartották az észak-nyugati gazdasági övezet vasúti megközelítése projekt nyitó ünnepségét Debrecenben, azaz elindult az 55 milliárd forintos vasútfejlesztés, amelynek eredményeként 11,6 kilométeres szakon újul meg, illetve bővül a vasúti pálya a debreceni Nagyállomás és a leendő BMW-autógyárnak is otthon adó észak-nyugati gazdasági övezet között
A héten nagyon közel járt történelmi mélypontjához a magyar deviza az euróval szemben, péntek délutánra viszont rákapcsolt, így a kritikus szinttől kicsit eltávolodva zárhatja a hetet. Ettől még persze a jövő hét ismét kulcsfontosságú lehet, főleg úgy, hogy jön az amerikai elnökválasztás.
A koronavírus-járványra tekintettel különleges (digitális) oktatási rendszer bevezetését kéri a közoktatásban a kormánytól a Liga Szakszervezetek elnöksége.