Transzatlanti viszonylatban repülő utasainak egy részét kezdi el tesztelni a United Airlines: a két év fölötti, Newark és London közt utazók húsz percen belül megkapják az eredményt. Ha nem egyeznek be a tesztelésbe, másik járatra kerülnek.
Elindult a forgalom Berlin és a német főváros körüli Brandenburg tartomány új nemzetközi repülőterén szombaton, az első tervekhez képest kilenc év és egy nap késéssel.
A felsőoktatásnak a járványhelyzet ellenére is működnie kell, de a fertőzöttségi adatok alapján, véleményünk szerint az intézmények vezetőinek komolyan el kell gondolkodniuk a távoktatásra való átállásról - közölte a Hallgatói
1,1 milliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényeket az Aston Martin, a cél hogy likviditást biztosítsanak a veszteséges vállalatnak a további működéshez. A kötvényeket viszont csak kirívóan magas kamat mellett tudták értékesíteni.
Az e-kereskedelem felpörgése alaposan átformálta a vállalkozások egymással ápolt üzleti kapcsolatait is. Mivel a legtöbb cég digitalizálódni kezdett, így egymással is online üzletelnek, ami magával hozta az ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) rendszerek terjedését is. A Deloitte Digital szakértői az októberi Salesforce Live nemzetközi online rendezvénye
A koronavírus-járvány által megtizedelt Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján.
A címvédő és éllovas Ferencváros idegenben 1-1-es döntetlent játszott a MOL Fehérvárral a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati rangadóján.
A vállalat központjától nem messze, a németországi Mülheimban nyitotta meg legújabb presztízs projektjét, a világ legnagyobb Aldi-üzletét a német diszkontlánc.
Befejezték a nyár eleji esőzések okozta károk helyreállítását a Nagymaros és Zebegény közötti vonalszakaszon, így vasárnaptól már mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok, és visszaáll az eredeti menetrend a Budapest-Vác-Szob vonalon – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel. Azt írták, a helyreállítást még június 20-án kezdte meg a MÁV: speciál
A címvédő Liverpool hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte vendégét, a West Ham Unitedot az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának utolsó szombati összecsapásán.
A koronavírus-járvány tombol, ezért most igazán fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat - írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.