Pert indít a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, mert a XII. kerület hónapok óta nem enged betekintést azokba az iratokba, amikből kiderülhetne, hogy miért fizetnek tízszer annyit egy parkolási szoftveres cégnek, mint a szomszédos kerület.
Közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a szélsebesen megszavaztatott, orvosi béremelést is magában foglaló, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel kapcsolatban.
A csütörtök nap folyamán Magyarország sorsdöntő mérkőzést játszik Bulgária ellen. Ma pedig sajtótájékoztatót tartottak, ahol az újságírók Marco Rossit, illetve a válogatott két játékosát, Sallai Rolandot és az újonc Könyves Norbertet kérdezhették.
Az Audi Hungaria és az E.On Hungária csoport közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 000 négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját. A 12 megawatt csúcsteljesítményű napelemparkot a mai napon helyezték szimbolikusan üzembe.
Közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a szélsebesen megszavaztatott, orvosi béremelést is magában foglaló, egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel kapcsolatban.
A szeptemberi félmilliárd eurós japán jenben történt kötvénykibocsátás és egyéb okok miatt összességében 2,15 milliárd euróval 32,212 milliárd euróra ugrottak szeptember végére Magyarország nemzetközi tartalékai, ami öt éve a legmagasabb szintet jelenti – közölte szerdán a Magyar Nemzeti Bank.
A Magyar Orvosi Kamara szerint „az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott”, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egylépcsős, a törvényben meghatározott határidővel történő végrehajtása súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait.
A 2020/2021-es sífutás világkupa naptár a novembertől márciusig a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által rendezett sífutóversenyek futamok helyszíneit és időpontjait tartalmazza.
Bolondulnak az indiai cégek Kocsis Korinna szemet kápráztató szépségéért: az egykori szépségkirálynőt valóságos hercegnőként kezelik a Távol-Keleten, ahol több márkát is népszerűsít képeivel.
Már lassan hét hónap telt el azóta, hogy a világ tőzsdéi összeomlottak a koronavírus-krízis súlya alatt és magukkal rántották a magyar befektetési alapokat is. Bár a befektetők nagy része azért még nem bonthat pezsgőt, a jó hír az, hogy még a legdurvábban beszakadt alapok többsége szépen elkezdett visszakapaszkodni az idei mélypontról. Az OTP Supra
Megdöbbentő eset történt Thaiföldön, mikor a 60 éves Yupha Chonchuen éppen az édesapját szerette volna megfürdetni, mikor észrevették, hogy valami mozog a vécében.
A koronavírus-fertőzésben elhunytak számának növekedésére és átlagéletkorának csökkenésére hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Egy magyarra 8300 forintnyi importált szájmaszk jutott 2020 első félévében, mialatt például Szlovéniában majdnem duplaennyi, és Ausztria is lakosonként mai árfolyamon kb. 13 ezer forintnyi védőeszközt vásárolt az első hat hónapban.
A modernkori Amerikai Egyesült Államok talán sosem volt még olyan mentális mélyponton, mint 2020 őszén. Az elnökválasztási kampányban a felek bőven átlépték már azokat a vörös vonalakat, amelyek a 2016-os választás előtt még teljesen elképzelhetetlenek voltak, de még az előző választás során sem gondoltuk, hogy 4 év múlva ide jut a modernkori demok
Baba Vangát a világ egyik leghíresebb jövendőmondójaként tartják számon. A bolgár jósnő 1996-ban hunyt el, halála előtt azonban egészen az 51. századig elmondta, mi történik a világgal. A Balkán Nostredamusának nevezett idős hölgy szörnyű évet jósolt az amerikai elnöknek.
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége állásfoglalást adott ki az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény elfogadása után. Ebből kitűnik: már tova tűnt a hétvégi nagy bérmegállapodás okozta felhőtlen öröm, sőt a hétfő-keddi fagyott és meglepett állapotából is magához tért az érdekképviselet, amit az egészségügyi szolgálati jogviszony és annak
30 dolgozó és 145 diák került hatósági házi karanténba kedden koronavírus-fertőzés gyanúja miatt a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban – számolt be a Kapos.hu. A héten online formában folytatódik a tanítás.
Úgy ment lopni egy érdi telephelyre egy betörőpáros, hogy mindketten hatósági nyomkövetőt viseltek, így a GPS alapján minden mozdulatukról tudtak a hatóságok.
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége állásfoglalást adott ki az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény elfogadása után. Ebből kitűnik: már tova tűnt a hétvégi nagy bérmegállapodás okozta felhőtlen öröm, sőt a hétfő-keddi fagyott és meglepett állapotából is magához tért az érdekképviselet, amit az egészségügyi szolgálati jogviszony és annak
Megszigorítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat Berlinben a hét végétől, mert a fokozottan veszélyesnek ítélt határérték fölé gyorsult a vírus terjedése több belső kerületben.