Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére - erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.
Megérkezett a szociális tüzelő a kisebb településekre. Ebből a rászorulók kaphatnak a lehetőségekhez képest akár annyit is, amennyivel egész télen meg tudják oldani a fűtést. A legtöbb helyen azonban egy-két hónapra elegendő jut a családoknak.
A szlovén parlament pénteken elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 780 millió euróval (280 milliárd forint) növeli az ország védelmi kiadásait az elkövetkező hat évben - számolt be a helyi sajtó. A pénz legnagyobb részét páncélozott járművek vásárlására és egy közepes gyalogos zászlóalj felállítására fordítják, valamint repülőgépet és két heliko
A hétfői hidegfront után ismét a havazásé volt a főszerep az osztrák hegyekben. Péntek estig a gleccsereken 20-30 cm friss hó hullott, míg többi síterepen jellemzően 10-20 cm. Itt-ott a völgyek is befehéredtek.