Donald Trump elnök megtartotta élete talán legrövidebb sajtótájékoztatóját a Fehér Házban: eldicsekedett azzal, hogy a Dow Jones elérte a 30 ezer pontot, majd egy perc után eltűnt.
Sok érintett (2015-ös Akg-s) tűkön ül nyár eleje óta, amikor is felröppent, hogy a késlekedő Eu-s költségvetés miatt egy évre meghosszabbítják ezt a programot. November 23-án végre hivatalosan is közzétették a pályázati portálon a részleteket, ezeket kell tehát tudnia mindenkinek, aki érintett.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke videómegbeszélést folytatott osztrák kollégájával, Wolfgang Sobotkával - tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke kedden az MTI-t.
Eléggé népszerűek a tippelős játékok oldalunkon. Ha most arra kellene tippelni, hogy melyik országban mikor nyithatnak ki a síterepek, akkor eléggé bajban lennénk. Továbbra is sok a bizonytalanság, de nézzük, hogy áll a jelenlegi helyzet ebben a két országban.
Egyszerre kell megbirkóznia a csomagszállító cégeknek az ünnepi szezonnal és az online vásárlások növekedése miatt amúgy is egyre nagyobb forgalommal - írta a hirado.hu kedden.
Kedden bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Grezsa István miniszteri biztost nem engedték be Ukrajnába - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
A most átadott medence két év alatt készült el, ötezer köbméter betont használtak fel hozzá és nagyjából 8,9 millió euróba került.A „búvárok óvodájának" nevezte Przemyslaw Kacprzak lengyel búvároktató a most megnyílt Deepspot nevű rekordmély medencét.
Egy friss, az európai bankolási szokásokról szóló tanulmánya rámutat, hogy a karantén időszakkal járó, mindennapi életünkben tapasztalt gyors digitalizációs folyamatok hatására jelentősen megnőtt a digitális banki megoldásokkal kapcsolatos
Idén is jól sikerült az eMAG-nak Black Friday, több mint 3 millió látogatójuk volt múlt héten pénteken, és közel 7 milliárd forintos forgalmat generált a webáruház. Most is 7 óra után néhány perccel nyitották meg az oldalt a felhasználók előtt. A Black Friday előtti napokban beharangozott akciós termékek másodpercek alatt elfogytak, nagyon gyorsna
300 ezer darab A” sorozatú Mol törzsrészvényt vásárolt tegnap 2 051,3 Ft/db átlagárfolyamon a Mol összesen több, mint 615 millió forint értékben, a tegnapi vásárlások az összforgalom közel 18,2 százalékát adták.
Az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményére vár Vlagyimir Putyin orosz államfő ahhoz, hogy gratuláljon a győztesnek, de ehhez nem elegendő az, hogy Donald Trump elindította a Joe Bidennek való hatalomátadás hivatalos eljárását - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke videómegbeszélést folytatott osztrák kollégájával, Wolfgang Sobotkával - tájékoztatta Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke kedden az MTI-t.
A Foter.ro beszámolója szerint Romániában sorra születnek panaszok amiatt, mert egyes orvosok nem hajlandóak ellátni a koronavírus-fertőzött, de más problémák miatt hozzájuk forduló betegeket.
A mikulás – vagy jézuska – talán valóban létezik, ha nem is úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk. Mégis, van egy módja annak, hogy a világ túlsó végéről kapjunk olyan ajándékot, amelyre valószínűleg nem is hittük, hogy vágyunk.
A prosztatarákban a PSA-szint jellemzően megemelkedik. Az elhízás pedig jelentősen növeli a prosztatarák kockázatát. Amerikai kutatók azt tapasztalták, hogy elhízott férfiak esetében a testsúllyal fordított arányban állt a vérben lévő PSA szintje, ami azért veszélyes, mert prosztatadaganat fennállása esetén a PSA-teszt így álnegatív eredményt adhat
Német katonák foglaltak el egy török hajót a Földközi-tengeren. Ankara tiltakozását fejezte ki az incidens miatt, amely szerintük illegális volt, míg a németek szerint minden joguk megvolt az intézkedéshez – írja a Reuters.
A jövő év elejére valószínűsítette a koronavírus-vakcinát Magyarországon a parlament népjóléti bizottságában kedden tartott éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós leszögezte: olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.
Randik és erotika a Villában! Chippendale show a Villában: Moh meglovagolta a villalányok extázisát Moh a tenyeréből etette Mercit egy újabb randin Virág elbizonytalanodott: lehet, hogy mégis szexelne a Villában?! A villalakók elkezdtek félni Bálinttól a Kiválasztás után? Dani Robit, Amanda pedig Bálintot állította falhoz a Kiválasztás ut
Már több mint tízezer lakossági előfizető kérte az ingyenes internethozzáférést az arra jogosultak közül - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
Az Egyenes beszéd kedd esti adásában Karácsony Gergely elsősorban a korábban bejelentett megszorításokról beszélt, hogy milyen könnyen átment a koalíción a terv. De ettől függetlenül nagyon kemény év vár a fővárosra: Karácsony úgy fogalmazott, hogy "kilóg mindenünk a gatyánkból".
A versenyfelügyeleti jóváhagyást követően a 4iG Nyrt. megvásárolja a Dtsm Kft. 100 százalékos üzletrészét, az adásvételi szerződést a cégek tulajdonosai kedden írták alá - közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján.