2020. november 24. kedd

nov. 24
0:03
Mélyül a gond a 3-as metró felújítása körül (Infostart)
Miután a tárgyalóasztalnál nem született egyezség a 3-as metró alagút-rekonstrukciójának folytatásáról, a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika levélben győzködi egymást.
nov. 24
0:03
Orbán Viktor: Védett vásárlási idősávot kapnak az idősek (Metropol)
A miniszterelnök elmondta: aláírta az erről szóló kormányrendeletet.
nov. 24
0:03
Eddig 500 millióba került a magyar államnak a Türk Tanács irodája (444.hu)
A külügyminisztérium három itt megtartott rendezvényről számolt be Szél Bernadettnek.
nov. 24
0:06
Új mintavétel-szervező központ Budapesten (Demokrata)
Naponta 10-15 ezer mintavételt koordináló új Covid-irányítási központ kezdte meg munkáját Budapesten.
nov. 24
0:07
Koronavírus - Még mindig szükség van az egyik legnagyobb személyes segítségre (Infostart)
Vannak, akik már többször is adtak plazmát, és vannak, akiknek nincs elegendő antitestjük. Minden negyedik donor vérplazmája használható gyógyításra.
nov. 24
0:07
Így köszöntötte Orbán Viktor a 85 éves Törőcsik Marit (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány miatt ezúttal a távolból köszöntötte a legendás színésznőt.
nov. 24
0:07
Hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között csak 65 éven felüliek vásárolhatnak a boltokban (444.hu)
Szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra között érvényes ugyanez.
nov. 24
0:10
Az Indamedia visszavásárolta az Index.hu részvényeit (Demokrata)
Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől.
nov. 24
0:11
Három városban egészségtelen a levegő, de Budapesten sem jó a helyzet (Infostart)
Több településen ismét megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt.
nov. 24
0:11
Szijjártó: Az elmúlt 10-12 év legeseménydúsabb, egyúttal legzavarosabb esztendejének végéhez közeledünk (444.hu)
Az Információs Hivatal Kríziskezelő Központjának átadóján osztotta meg gondolatait a külügyminiszter.
nov. 24
0:15
Fél éven belül két új központtal bővült a magyar hírszerzés (Infostart)
A technikai és szervezeti fejlődést mutatja, hogy fél éven belül a második új központtal bővült a magyar hírszerzés - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Információs Hivatal Kríziskezelő Központjának átadásán.
nov. 24
0:15
Ünnepelnek a nagy üvegkockák szerelmesei: nagy üvegkockák épülnek a Dürer helyére (444.hu)
Fájóan kevés csupaüveg irodaépület volt eddig a Városliget környékén.
nov. 24
0:19
Jelentős változásokat jelentettek be az Index.hu-nál (Infostart)
Távozik Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezető szerkesztő. A cég vezetését Starcz Ákos veszi át. Új főszerkesztőt egyelőre nem neveztek ki.
nov. 24
0:19
George Clooney szerint Orbánék hazudnak (444.hu)
Ross doktor szerint ő nem áll Soros befolyása alatt.
nov. 24
0:23
Ezekre az üzletekre vonatkozik a vásárlási idősáv (Infostart)
Már keddtől érvényes az új rendelkezés, amelyet Orbán Viktor jelentett be.
nov. 24
0:27
Arcok 1956-ból – Silye Sámuel (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
nov. 24
0:31
Néhány ezer forint ráfordítással a legrosszabb is elkerülhető lenne (Infostart)
A mostanihoz hasonló tragikus esetek füstérzékelő használatával megelőzhetőek lennének.
nov. 24
0:35
Mától lehet hajtani az elektromos kerékpárokra (Infostart)
A hétfői naptól elindult a pályázati lehetőség elektromos kerékpárokra. Az első időszak november 27-én ér véget, ezután havi rendszerességgel lehet a kérelmeket benyújtani 2021. október végéig, vagy ameddig a keret ki nem merül.
nov. 24
0:39
Ammónia szivárgott egy húsüzemben (Infostart)
Öt embert rosszullét miatt kórházba vittek.
nov. 24
5:03
Egy nap különbséggel veszítette el koronavírusos édesanyját és édesapját a magyar nő (ATV)
24 óra leforgása alatt veszítette el 75 éves édesapját és 73 éves édesanyját egy magyar nő, aki most a Borsnak részletesen beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről.
nov. 24
5:09
A többség örül az idősek vásárlási idősávjának (Metropol)
Az Idősügyi Tanács kérte, Novák Katalin családügyi miniszter felkarolta a javaslatot, majd néhány órán belül Orbán Viktor már alá is írta a kormányrendeletet.
nov. 24
5:27
Ennek mindenképp érdemes utánanéznie, ha autója van (Infostart)
Véghajrá december 1-ig - fontos részletekkel.
nov. 24
5:57
Ezeket a járatokat sűrítette a BKK (Metropol)
28 járat menetrendjét változtatta meg a BKK a koronavírus-járvány miatt.
nov. 24
5:57
10 évet kaphat a csengeri csaló, aki Kósa Lajost is megtévesztette (ATV)
10 éves börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte az ügyészség azzal a csengeri nővel kapcsolatban, aki legalább 20 esetben csapott be embereket azzal, hogy apja hatalmas vagyont hagyott rá. Erre hivatkozva vett fel kölcsönöket a magánszemélyektől. A nő egyebek mellett Kósa Lajost is megtévesztette. A Magyar Nemzet írta meg 2018 márciusában, hogy a f
nov. 24
6:03
„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem” – Orbán apját kérdeztük az állami megbízásairól (444.hu)
Újabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Orbán apjának cége állami projektekben vett részt. A Direkt36 személyesen próbált kérdéseket feltenni idősebb Orbán Győzőnek.
nov. 24
6:15
Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója (ATV)
65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója – tudatta közösségi oldalán a Vidám Színpad.
nov. 24
6:27
Boldogkői Zsolt kötelezővé tenné a koronavírus elleni oltást (ATV)
A molekuláris biológus szerint rengeteg vakcina áll majd rendelkezésre, miután Magyarország három oltószert is lekötött.
nov. 24
7:21
WHO-főigazgató: egyre több a fény az alagút végén (Infostart)
A harmadik ígéretes kísérleti oltóanyag bejelentése után nyilatkozott, a vakcinákért való "tolongásban" egy komoly veszélyre is felhívva a figyelmet.
nov. 24
7:36
George Clooney: Orbán propagandagépezete hazudik (SzMo)
A színész egy közleményben reagált arra, hogy a magyar kormánymédia szerint Soros György áll az Orbán-kritikus megjegyzése mögött. De George Clooney azt is leírta, hogy milyennek látta, látja Magyarországot.
nov. 24
7:36
Eltörölhetik a tranzakciós illetéket vagy az ingyenes készpénzhasználatot - Friss hírek 2020. november 24. 07:22 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/24/2496/
nov. 24
7:39
Erősödött a forint (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a hétfő kora esti szintekhez képest a bankközi piacon.
nov. 24
7:45
Michiganben hitelesítették Joe Biden választási győzelmét (Infostart)
A négytagú választási bizottsága hétfőn délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét. A négytagú bizottság egyik republikánus tagja tartózkodott a hitelesítés megszavazásakor.
nov. 24
7:45
George Clooney szerint "az orbáni propagandagépezet hazudik" (ATV)
George Clooney-t a 24.hu kereste meg azzal kapcsolatban, mit gondol arról, hogy a kormányoldal szerint Soros György áll a színész nemrégiben tett kijelentései mögött.
nov. 24
7:51
Ammónia szivárgott egy alsómocsoládi húsüzemben, többeket kórházba szállítottak (ATV)
Ammónia szivárgott egy alsómocsoládi húsüzem raktárában, emiatt ki kellett üríteni az ingatlant, öt embert pedig rosszullét miatt kórházba vittek - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel hétfő este.
nov. 24
8:06
A német köztévé magyarok és lengyelek nélküli EU-t vizionál (HírTV)
Hülye magyarok és lengyelek nélküli Európai Uniót vizionált a ZDF német közszolgálati csatorna Heute show című szatirikus műsora.
nov. 24
8:27
Havas Szófia: aggasztó, hogy fiatalabbak, súlyosabb tünetekkel fekszenek a kórházakban (ATV)
Az osztályvezető főorvos szerint a vírus mutálódott és sokkal keményebb lett tavasz óta. A szakpolitikus úgy véli, valamilyen szintű szigorításra mindenképp szükség lenne.
nov. 24
8:30
Washingtonban megkezdődhet a hatalomátadás folyamata (HírTV)
Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölt meg is nevezte leendő kormányának kulcsfontosságú tagjait.
nov. 24
8:36
Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója (SzMo)
A színművész 65 éves volt.
nov. 24
8:51
"Fetrengtem a fájdalomtól" - nagyon megviselte a koronavírus a magyar színésznőt (ATV)
Papadimitriu Athinának három hét alatt sikerült legyőznie a vírust.
nov. 24
8:54
Felelőtlenség a vakcinakérdés átpolitizálása (Demokrata)
A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba – jelentette ki Menczer Tamás.
nov. 24
9:03
Letöltendő börtönt is kaphatnának az állatkínzók (Infostart)
Felül kell vizsgálni az ebrendészeti telepeket, központi szerephez kell juttatni az állatvédő szervezeteket és fel kell számolni az illegális szaporítókat - tűzte ki célul a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős biztos.
nov. 24
9:12
Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt (Demokrata)
Csütörtökön rendezik meg a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács ülését.
nov. 24
9:15
Uniós forrásokra pályázhat a divat- és kreatív ipar (Infostart)
Hétmilliárd forintos keretösszeggel új pályázat jelent meg a divat- és dizájnipari vállalkozások versenyképességét növelő fejlesztések támogatására a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.
nov. 24
9:21
Az ország nagy részén romlott a levegő minősége (ATV)
Az ország nagy részén romlott a levegőminőség; egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen már veszélyesnek minősítették a levegőt a magas szállópor-tartalom miatt.
nov. 24
9:24
Ismét a Tiszán keresztül próbálkoztak a határsértők Szegednél (Demokrata)
Két csoport is csónakkal lépte át illegálisan a magyar-szerb határt Szegednél a Tiszán keddre virradóra.
nov. 24
9:33
Késsel fenyegetőző hajléktalanok leptek el egy budapesti panelházat, rettegnek a lakók (ATV)
A ház tele van gyerekekkel és idősekkel.
nov. 24
9:36
Ma is négyezer alatt az új fertőzöttek száma (Demokrata)
3 929 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 117 beteg.
nov. 24
9:39
Koronavírus: újabb 3929 fertőzöttet és 117 elhunytat regisztráltak itthon (ATV)
3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 181 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 117 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 008 főre emelkedett, 44 020 -an pedig már meggyógyultak.
nov. 24
9:45
Friss adatok: hajszálnyira az újabb szomorú rekordtól (Infostart)
Tovább nőtt a kritikus állapotban lévő, lélegeztetőgépes kezelésre szorulók száma. Az elhunytak száma átlépte a 4000 főt.
nov. 24
9:48
Wintermantel Zsolt: valami nincs rendben a BKV buszbérlésével (Demokrata)
Választ várnak a városházától, igazak-e a sajtóinformációk, hogy egy korábban nem létező cég nyerte el a tendert.

Keresés