2020. november 26. csütörtök

nov. 26
0:03
Pintér Sándor kapta az új egészségügyi csúcsszervezet irányítását (Infostart)
A Országos Kórházi Főigazgatóság veszi át az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerepét, utóbbi december 31-én meg is szűnik. Az új szervezet a korábban ismertnél nagyobb jogköröket kapott.
nov. 26
0:03
20 millió forint értékben váltottak vissza bérleteket (Metropol)
A veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérleteteket díjmentesen váltotta vissza az utasoknak a Volánbusz és a MÁV is
nov. 26
0:06
A baloldal rágalomhadjárata az abszurd drámákat is megszégyeníti (Demokrata)
Az Európai Parlament ezúttal egy józan ésszel már nehezen komolyanvehető témát vett plenáris ülésének napirendjére – mondta Hidvéghi Balázs.
nov. 26
0:07
Feszítővágóval estek a roncsnak a tűzoltók Budapest közelében a hármas karambolnál (Infostart)
Két embert szabadítottak ki autójukból.
nov. 26
0:10
A kormány célja a gazdaság fehérítése (Demokrata)
A kormány tervei között is szerepel a vállalkozások adminisztrációs terheinek további csökkentése, az adócsökkentések folytatása – mondta Izer Norbert.
nov. 26
0:11
Csupa-csupa jó hír a halpiacról (Infostart)
Nagy választék van friss halból, és tavalyhoz képest az árak sem emelkednek. A halászok idei évét a nyáron felpörgő belföldi turizmus egyenesítette ki, és bíznak abban, hogy a karácsonyi szezon is hozza a szokásos forgalmat.
nov. 26
0:14
Folyamatosan zajlik a célzott tesztelés (Demokrata)
Videó! Folyamatosan zajlik a célzott tesztelés az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben – mondta Dömötör Csaba.
nov. 26
0:15
Arcok 1956-ból – Szelepcsényi István (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
nov. 26
0:18
Az uniós költségvetés miatt aggódik Von der Leyen (Demokrata)
Az Európai Bizottság elnöke mellett Manfred Weber is megszólalt: szerinte Magyarország és Lengyelország vétója felelőtlen.
nov. 26
0:19
Megjelentek az otthonfelújítási támogatás pontos szabályai – íme a tudnivalók (Infostart)
A november 25-i Magyar Közlöny tartalmazza a Novák Katalin által bejelentett és néhány részletében már ismertetett lehetőség igénybe vételének feltételeit.
nov. 26
0:23
A "börtönbiznisz" megszüntetéséért nyújtott be törvénymódosítást az IM (Infostart)
A börtönök túlzsúfoltsága miatt indult kártérítési perek leállítása a cél.
nov. 26
0:27
Ezért borult vörösbe ma este több budapesti épület (Infostart)
Magyarország 2019-ben csatlakozott a Vörös szerda, angolul Red Wednesday kampányhoz.
nov. 26
0:31
Határkőhöz ért a BKK járatsűrítésével kapcsolatos vita (Infostart)
Nem csillapodik a vita a fővárosi járatsűrítésről, a fővárosi kormányhivatal szerint a BKK nem teljesíti az elvárásokat, a BKK viszont azt állítja, több jármű egyszerűen nem áll rendelkezésre.
nov. 26
0:35
A lengyel kormányfő nemet mondott a javaslatra, amit Orbán Viktor is szorgalmaz (Infostart)
Elutasította Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen szerdai javaslatát arról, hogy az uniós költségvetési feltételrendszerről szóló lengyel és magyar kételyeket az Európai Unió Bírósága elé vigyék. A szenátus egy más témájú határozatot fogadott el az ügyben.
nov. 26
0:39
Orbán Viktor: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai, ez az életünk (Infostart)
2015-ben az volt a mondás, aki nem engedi be a migránsokat, az ne kapjon pénzt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Zeitnak egy interjúban, amelyet szerdán közölt a liberális német hetilap a hírportálján.
nov. 26
4:27
Undorító idő lesz ma is - folytatódnak a ködös, nyirkos napok (ATV)
Csütörtökre országszerte ködös, nyirkos, borongós időre számíthatunk gyenge légmozgással, néhol szitálással.
nov. 26
4:57
Karácsonykor többet vásárolunk majd, de kevesebb embernek (Metropol)
A járvány miatt sem költünk kevesebbet a karácsonyi ajándékokra, sőt idén átlagosan a magyarok 52 300 Ft fordítanak majd ezekre.
nov. 26
4:57
"Megöl az aggodalom" - a poklot járja meg Pásztor Erzsi (ATV)
Nagyon aggódik szeretteiért a Jászai Mari-díjas színművésznő, akinek lánya és unokái Olaszország egyik koronavírus-gócpontjának számító Comói tó környékén élnek.
nov. 26
5:24
Már a levegőből is figyelik a szabálytalankodó autósokat a rendőrök (ATV)
A levegőből, drón segítségével figyelték a forgalmat a rendőrök és a szabálytalan autósokat, akiket egyből meg is büntettek Somogy megyében. A repülő eszköz segítségével sokkal könnyebben ki tudták szűrni a renitenseket.
nov. 26
5:45
A horgászoknak jót tett a koronavírus (Infostart)
Csak az idén 135 ezren csatlakoztak a Magyar Országos Horgász Szövetséghez.
nov. 26
5:48
Cáfol a budapesti iparkamara: nem állapodtak meg a Fővárosi Önkormányzattal (ATV)
Nem tekinti megállapodásnak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara azt a dokumentumot, amelyet a Fővárosi Önkormányzattal írtak alá a két fél szakértői. Nagy Elek, a Budapesti Iparkamara elnöke híradónknak azt mondta: nem egyformán gondolkodnak a helyi iparűzési adóról, de attól még támogathatják közösen a fővárosi vállalkozásokat.
nov. 26
6:06
Molnár Csaba szerint lehet kerülnek szépségtapaszok a jogállamisági mechanizmusba, de ez nem jelent győzelmet (ATV)
A DK szerint Varga Mihály elismerte: lehet, hogy egy fillér uniós pénzt sem kap Magyarország. Molnár Csaba szerint a pénzügyminiszter ezzel együtt azt is elismerte, hogy Orbán Viktor az uniós zsarolásával a magyar embereket löki még mélyebbre.
nov. 26
6:42
Rossz hírt közölt Szilágyi István özvegye (ATV)
Humenyszánszky Jolán a Blikknek azt mondta: orvosi ellátásra szorul.
nov. 26
6:54
Súlyos dilemma: kinek az életét mentsék az orvosok? - Friss hírek 2020. november 26. 06:47 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/26/2516/
nov. 26
7:00
Durva meghibásodások az M3-as vonal orosz metrókocsijain (SzMo)
Egy átfogó vizsgálat 18 sorozathibára derített fényt, köztük van, ami balesetveszélyes.
nov. 26
7:06
„Gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim” – jogfosztott szivárványcsaládok az örökbefogadás útvesztőiben (SzMo)
Három azonos nemű párral beszéltünk, akik mind egyetértenek abban, hogy a kormány új tervezete valójában nem az egyedülállókat, hanem a melegeket akarja megfosztani attól, hogy legálisan gyereket vállalhassanak.
nov. 26
7:15
Még marad a határzár (Infostart)
További két hónappal hosszabbította meg a kormány.
nov. 26
7:24
Orbán Viktor: A keresztény-zsidó kultúra védelme jelenti a fennmaradást (HírTV)
Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai - mondta a miniszterelnök a Die Zeitnak adott interjújában.
nov. 26
7:30
Orbán Viktor: "A jogállamiság köszöni, jól van, egy új szabályzás várhat" (ATV)
2015-ben az volt a mondás, aki nem engedi be a migránsokat, az ne kapjon pénzt- mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Zeitnak egy interjúban, amelyet szerdán közölt a liberális német hetilap a hírportálján.
nov. 26
7:30
Leállt a 4-es metró, pótlóbusz sincs helyette (SzMo)
Egy biztosítóberendezés hibásodott meg.
nov. 26
7:39
Visszatér az üvegvisszaváltás (Infostart)
A palackok és a fémdobozok fontos másodnyersanyagok lehetnek - közölte a Magyar Nemzet.
nov. 26
7:51
Fontos bejelentések a kormánytól - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A szerdai kormányülésen értékelte a kabinet a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggésben rendelkezésre álló adatokat, az ezek nyomán hozott döntésekről pedig a kormányinfón számolnak be.
nov. 26
7:54
Így alakult a forint árfolyama reggel (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
nov. 26
8:00
Orbán: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai (Metropol)
2015-ben az volt a mondás, aki nem engedi be a migránsokat, az ne kapjon pénzt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Zeitnak egy interjúban
nov. 26
8:06
A MOK etikai ajánlásai helyett orvostanhallgatókat vonna be akár ápolási feladatokba is egy magyar professzor (ATV)
Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus úgy látja: a hazai orvosi egyetemekről akár 1000-1500 főt is át lehetne csoportosítani a koronavírusos betegek ellátásába, a végzős hallgatókat ugyanis akár "pillanatok alatt" be lehet tanítani orvossegédi vagy ápolási feladatok ellátására.
nov. 26
8:09
A Főkert ügyében szólalt fel Fürjes Balázs (Infostart)
A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy ne szüntesse meg a 153 éves fővárosi kertészetet, a budapesti zöldterületek gazdáját.
nov. 26
8:30
Fürjes Balázs: a főpolgármester ne szüntesse meg a 153 éves Főkertet! (Demokrata)
Fürjes szerint Karácsony „egy tollvonással megszüntette” a főváros legrégebbi közszolgáltató vállalatát, a Főkertet, melynek feladata Budapest zöldítése.
nov. 26
8:36
Hiába kérte a tesztelést, megtagadták, most lélegeztetőn küzd az életéért (SzMo)
Szabolcs egy hete szeretett volna Covid-tesztet, főként alapbetegségei miatt, de nem voltak hajlandók elvégezni rajta.
nov. 26
8:42
Megosztotta Európát a vétó (Demokrata)
Egyre többen látják át, mire megy ki a játék, és olyan országok politikusai is kiállnak mellettünk, amelyeknek sürgősen szükségük van a helyreállítási alapra.
nov. 26
8:54
Fürjes Balázs Karácsony Gergelynek: demokráciában természetes módon vannak és lesznek vitáink (ATV)
A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy ne szüntesse meg a 153 éves fővárosi kertészetet, a budapesti zöldterületek gazdáját.
nov. 26
8:54
Orbán Merkelnek: „Amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság” (SzMo)
A miniszterelnök a magyar lehetőségeket kézigránáthoz, a németet atombombához hasonlította.
nov. 26
9:09
Meghalt egy újpesti képviselő (Infostart)
Barrel Zoltán 65 éves volt.
nov. 26
9:12
Ilyet még biztosan nem látott: erjedt körtétől lerészegedett mókust videózott egy nő a kertjében (ATV)
Az állat dülöngélt, alig bírt egyenesen megállni, még a táljába is bele kellett kapaszkodnia.
nov. 26
9:30
Koronavírus: 6360 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, újabb 115 beteg hunyt el (ATV)
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett.
nov. 26
9:30
Ismét 6000 felett a fertőzöttek száma (Demokrata)
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
nov. 26
9:33
Ismét hatezer fölött az új fertőzöttek száma itthon (Infostart)
Továbbra is száz fölötti elhunytról érkezett jelentés.
nov. 26
9:48
Koronavírus: egy nap alatt majdnem megduplázódott az új fertőzöttek száma, 115-en haltak meg (SzMo)
7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen.
nov. 26
9:54
Jó hírt közölt Merkely Béla (ATV)
A Semmelweis Egyetem rektora közösségi oldalán számolt be arról, hogy felgyógyult a koronavírusból.
nov. 26
9:54
Kétszer annyi katona segíti a védekezést, mint tavasszal (Demokrata)
Tavaszhoz képest mintegy kétszer annyi katona vesz részt most a koronavírus-járvány elleni védekezési feladatokban.
nov. 26
10:06
Gombapincészetnek álcázta a kannabiszültetvényt egy újbudai férfi (ATV)
Gombapincészetnek álcázott kannabiszültetvényt számolt fel a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) Újbudán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Keresés