2020 harmadik negyedévében a fejlesztések volumene az előző év azonos időszakitól 12, az előző negyedévitől – szezonálisan kiigazítva – 2,1%-kal maradt el - jelentette a KSH. A beruházások volumene immár a negyedik egymást követő negyedévben esik, és ezen az sem tudott változtatni, hogy a július-szeptember alapvetően egy lezárások nélküli időszak v
Elnöki kegyelmet adott Donald Trump elnök Michael Flynn-nek, volt nemzetbiztonsági tanácsadójának, aki kétszer is elismerte eskü alatt, hogy hazudott az FBI-nak - írja a CBS News.
Chris Hemsworth meglehetősen sűrű hónapokon van túl és a jelek szerint ez a következő évben sem fog jelentősen változni. Nem elég ugyanis, hogy a népszerű ausztrál akciósztár gőzerővel készül a Thor: Szerelem és mennydörgés forgatására, de közben már további két szerepre is leszerződött. Ő lesz az egyik főszereplő a következő Mad Max moziban, valam
Nápolyban több helyen is megemlékeztek a 60 éves korában elhunyt Diego Maradonáról, a polgármester pedig kezdeményezte, hogy az argentin futballsztár nevét vegye fel a város stadionja.
Visszatér az üvegvisszaváltás, a palackok és a fémdobozok fontos másodnyersanyagok lehetnek - írja a Magyar Nemzet egy kedd éjjel benyújtott törvényjavaslatra hivatkozva.
Szülinapos szabadnap, lombikprogram-támogatás, CSR programok és rugalmas munkavégzés – mások mellett ezek miatt nyerte el 2020-ban Az Év Családbarát Vállalata díjat kisvállalati kategóriában a Barta Autó 2000 Kft. A 24 főt foglalkoztató autókereskedelmi cég arra is külön odafigyel, hogy támogassa a férfiak családi szerepét, mégis a vidám légkör meg
A kormány is értékeli és elemzi a járvánnyal kapcsolatos adatokat, a tegnapi kormányülésen megszületett döntéseket ma ismertetik a kormányinfón - ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Gulyás
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben f
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. Az aktív fertőzöttek 2
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
A Listeria monocytogenes gyorsfagyasztott zöldségek előállítása során történő ellenőrzésére vonatkozó higiéniai iránymutatást adtak ki. Célja, hogy növelje a fogyasztók biztonságát és elkerülje a fagyasztott zöldségekhez kapcsolódó jövőbeni listeriosis-kitöréseket – tájékoztat a NAK.
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett.
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók; az összeghez már idén hozzá is juthatnak.
Vegyesen nyitottak a tőzsdék Európában, de nincsenek markáns eltérések egyelőre, az iránykeresés vagy oldalazás lehet a jellemző az amerikai és ázsiai tőzsdék teljesítményéből kiindulva. Az ázsiai piacok vegyes képet mutattak, amit a kedvezőtlen amerikai munkanélküliségi adatok és a koronavírus-járvány alakulása okozott. Hálaadás miatt ma zárva tar
Gyengült a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára 0.02%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 360 forint és 99 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.17%-ot gyengült a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 302 forintba és 45 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyí
Talán sok szülőnek azonban eszébe sem jut, hogy a hosszú téli estéken vagy éppen karantén idején olyan dolgot taníthat meg a gyerekének, amire máskor aligha van lehetőség: unatkozni.
6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 229 főre emelkedett. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. Az aktív fertőzöttek 2
Van néhány olyan fontos alkalom az életben, amikor nem mindegy mit viselsz. A külső ugyanis sok mindent elárul rólad, kialakít egy első benyomást másokban,...
Az idei év egyik nagy sztárja a bitcoin, a kriptodeviza őrült ralija pedig csak az elmúlt 1-2 hónapban indult be igazán, melynek köszönhetően már-már exponenciálissá vált az emelkedés, tegnap pedig már tényleg csak egy hajszálnyira volt attól a bitcoin, hogy megdöntse a korábbi történelmi csúcsát. A csúcsdöntés helyett azonban masszív lefordulás jö
Mads Mikkelsen veszi át Johnny Depp szerepét a Legendás állatok és megfigyelésük című produkció folytatásában - jelentette be a Warner Bros. filmstúdió szerdán.
Sztrájkra készülnek a makói gumigyár dolgozói, a szakszervezet hamarosan a lebonyolítás részleteiről egyeztet a munkáltatóval, a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. helyi vezetőivel. A cégvezetés megtiltotta a belső levelezési rendszer „kommunikációra való” használatát, s ezzel határozottan akadályozza a munkavállalók elektronikus úton történő
Rekordközeli mértékben emelkedett a fertőzöttek száma, a kórházban ápoltak száma viszont 181-gyel csökkent - ebben viszont az is szerepet játszik, hogy 115-en elhunytak a koronavírus következtében. A tesztek több mint harmada pozitív.
A koronavírus-járvány Angliában sem szorul vissza gyorsan, itt még naponta tízezer fölött jár a megbetegedések száma, de a szakértők bizakodnak, a szolgáltatók pedig új terveket szőttek.