Hétfőtől hat emeletes vonat közlekedik a két legforgalmasabb elővárosi vonalon; négy a váci, kettő a ceglédi vonalon - közölte a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Az autópiachoz közelebb állók már mind tudják azt, amit immár a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) is megfogalmazott: elfogadhatatlan helyzet
Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés; az a vállalkozás pedig, amely a papírszámláról elektronikus számlázásra tér át, számlánként akár hétszáz forintot is spórolhat - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A hétezret közelíti a napi esetszám, 156-an pedig meghaltak az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány következtében Magyarországon. A számok a járvány erősödő terjedését sugallják, de a kormányzati portál kiemeli, hogy sok regisztrált új eset összefügg az országos szűréssel, melynek gyorsteszt-eredményei most kerülnek bele a statisztikába.
6819 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 211 527 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 156 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 672 főre emelkedett.
Balsai Móni és rendező férje, Ujj Mészáros Károly lesznek a következő páros, akik bevállalták a különleges időutazást az Életünk története című műsorban. A magánéletüket féltve őrző házaspár ezúttal őszintén beszélt gyerekvállalásról, esküvőről, de megismerkedésük történetét is megtudhattuk. Balsai Móni férje, Ujj Mészáros Károly nem akart szín
Nem egyszer hallottunk már a kávé előnyös hatásairól, a tea varázserejéről, most pedig elérkezett az idő, hogy a kakaót sem hagyhatjuk ki a sorból. Egy új kutatás szerint ugyanis az abban megtalálható flavonoidok serkentik agyunk működését.
Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés; az a vállalkozás pedig, amely a papírszámláról elektronikus számlázásra tér át, számlánként akár hétszáz forintot is spórolhat - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium
Véget vet a papírszámlák korának a legújabb adóügyi fejlesztés; az a vállalkozás pedig, amely a papírszámláról elektronikus számlázásra tér át, számlánként akár hétszáz forintot is spórolhat - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Az elmúlt évtizedekben nőtt az érettségizettek és a diplomások, míg jelentősen csökkent az alapfokú végzettséggel sem rendelkezők aránya Magyarországon. Bálint Lajos demográfus bemutatta, hogy az iskolázottság olyan tudás megszerzését teszi lehetővé, ami segítségünkre van a betegségek megelőzésében és kezelésében.