– Hétfőn este indul a VIASAT6 új műsora, a Celebcella, , melyben ismert embereket zárnak be egy mindentől elszeparált konténerbe. Molnár Nini, aki a Feleségek luxuskivitelben című műsor egyik szereplője volt, félt a bezártságtól, de végül pozitív tapasztalatokat szerzett a tévés fogságban.
Az egy gyermeket nevelő, vagy egy gyermeket vállaló családok lakásvásárláskor 600 ezer forint csok támogatásra lehetnek jogosultak jelenleg. 2021-től azonban az új támogatásoknak köszöngetően – áfa-visszatérítés, illetékmentesség – egy 60 millió forintos újépítésű lakás vásárlásakor már közel 6 millió forint támogatást kaphatnak - derült ki a bankm
Romániában pénteken először haladta meg a tízezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Az egyre gyorsabban terjedő járványt a kormány az éjszakai kijárás korlátozásával és a maszkviselés kötelezővé tételével próbálja megfékezni.
A svéd sztár, Zlatan Ibrahimovic (39) helyett egy török csatárról szólt a Milan–Lille Európa-liga-csoportmérkőzés. Csúfos vereségbe szaladt be hazai pályán a milánói klub, a mérkőzést a H csoport 3. fordulójában az eddig veretlen francia csapat Yusuf Yazici (23) mesterhármasával nyerte 3-0-ra a San Siróban. Ibra viszont nem találta a helyét a focip
Este tíz órától reggel ötig tartó kijárási tilalom lép életbe egész Olaszországban péntektől, miközben egy nap alatt közel 38 ezer új beteget szűrtek, illetve 446 beteg vesztette életét az egészségügyi minisztérium adatai szerint.
A Richter Gedeon Nyrt. az idén euróban számolva a csoport szintű árbevételének 3 százalékos növekedésére számít - mondta Orbán Gábor, a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója az idei első kilenchavi eredményeket értékelő pénteki online sajtótájékoztatóján, Budapesten.
De a mutálódott koronavírusnak azt a törzsét, ami az országot arra késztette, hogy a teljes nyércállományát elpusztítsa, csak 12 emberben találták meg, és eddig 5 nyércfarmon bukkant fel.
Wizz Air A321neo utasszállítója, a Magyar Honvédség Airbus A319-ese és 4 Gripen vadászgép kötelékrepülést és alacsony áthúzást hajtott végre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felett. Nyilvánosságra hozták a Wizz Air…
A Gossip Girl - sorozat a régi helyszínekre kalauzol el minket, de új szereplők lesznek. Viszont az sem lehetetlen, hogy a régi arcok vendégszereplőként megfordulnak a szériában.
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 23-tól hétköznaponként egy-egy portréval tiszteleg harminc hős és mártír emléke előtt.
A pennsylvaniai Republikánus Párt az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordul - jelentette be pénteken kiadott közleményében a párt vezetése. Joe Biden szóvivője azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy amennyiben nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból.
Puskás Akadémia, Paks, Újpest, Budapest Honvéd. Ezeken az NB I-es csapatokon futott-fut végig a koronavírus. Az NB II-ben is egymás után jelentik be a csapatok, hogy nem tudnak kiállni: most éppen a Békéscsaba. Van-e értelme annak a bajnokságnak, ahol papíron dőlnek el a meccsek?
Fokozott biztonsági intézkedések mellett átszállították pénteken Párizsba a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjét – közölték rendőrségi források.
Jól sikerült a harmadik negyedév az OTP számára, a profitabilitás stabil maradt, nem volt szükség a második negyedévben megképzett kockázati tartalékokra - mondta Bencsik László, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese az OTP Csoport 2020. harmadik negyedéves eredményeit ismertető online sajtótájékoztatón pénteken.
Pozitív lett a tesztje az énekesnek, és többen is megfertőződtek a környezetében. Azt mondja, rosszul van, és átlagos influenza tüneteit észleli magán.
A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke pénteken online sajtótájékoztatón.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói október végéig 261-szer futottak ki a kikötőkből, szárazföldi mentői harminc tóparti település strandján 3901 könnyű sérültet láttak el - derül ki a szakszolgálat beszámolójából, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Ismét magyar vezérigazgató irányítás alá került az ország egyik legnagyobb ipari- és egészségügyigázokat előállító vállalata, a Linde Gáz Magyarország Zrt., miután a vállalat élén Andreas Müllert november 4-én Hegedüs Ákos, korábbi Egészségügyi Üzletág igazgató váltotta.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületei hétfőtől zárva tartanak, a tanév 2021. február 1-től folytatható, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben. Mások mellett erről döntött pénteken az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriuma.
Ezúttal tudásukkal nyerhettek okosbútort az iskolások az MVM online nyereményjátékában. A versenyben tíz diák nyert iskolájának egy-egy nagy értékű okosbútort. A cégcsoport 2020. november 5-én adta át a tizediket a budapesti LónyayUtcai Református Gimnázium és Kollégiumnak.
"Politikai zsarolást nem fogadunk el!" - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet az új koronavírus elleni vakcina a fejlett országokban a The Guardian című brit napilap által idézett elemzők számításai szerint.
Véget ért a Házasodna a gazda, és a műsor végén, az álomrandik után, többen úgy döntöttek, megpróbálják a választottjukkal. Az viszont csak később derül ki, ezzel együtt a szerelem is várt-e rájuk.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-6.3.3-16 Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések tárgyú felhívására való sikeres pályázata révén Debrecen önkormányzata az utóbbi esztendőkben a város több utcájában tudta megoldani a zárt rendszerű csapadékvíz-elvezetést. Ebbe a fejlesztési programba illeszkedett a Tarján utcának