2020. november 7. szombat

nov. 7
14:51
A fogadóirodák szerint Trumpnak már szinte semmi esélye nem maradt (Portfolio)
A legtöbb fogadóiroda már egyértelmű Bident győzelmet vetít előre, ami egyáltalán nem véletlen: Joe Biden előnye óriási, ahogy az utolsó szavazatokat összesítik.
nov. 7
14:51
Tarlós egykori helyettese betiltotta volna Leányfalun a Meseország mindenkié könyvet, nem sikerült neki (444.hu)
Kiderült, hogy az óvónők nem szeretik, ha politikusok akarják megmondani, mit olvassanak a gyerekeknek.
nov. 7
14:53
Most spúr, később úr – Így lehet a spórolásból meggazdagodni (Portfolio)
A legtöbbünk számára az, hogy mennyit keresünk lényegében adott, nehezen tudunk rajta jelentősen változtatni. Ugyanígy az is erősen véges, hogy jobb befektetéssel mennyi hozamot tudunk szerezni a pénz- és tőkepiacokról. De az, hogy mire mennyit költünk, már egyértelműen a saját kezünkben van, és ez egy sokkal erősebb fegyver, mint gondolnánk. A dur
nov. 7
14:54
Trump volt kommunikációs igazgatója: "Trump magyar típusú autoriter rendszer felé próbálta elvinni az országot” (ATV)
A következő 2-3-4 évben nagyon veszélyes helyzet alakult volna ki: magyar típusú autoriter rendszer felé próbálta elvinni az országot. Ezt el kellett utasítanunk, és büszke vagyok arra, hogy a koalíció része lehetettem, ami szembeszállt ezzel – magyarázta a CBS hírcsatornának Anthony Scaramucci, Donald Trump volt kommunikációs igazgatója, hogy szer
nov. 7
14:57
Gyorsan telnek a cseh kórházak is vírusos betegekkel (Privátbankár)
Csehországban pénteken 196-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben, ezzel a március elején kirobbant koronavírus-járvány áldozatainak száma 4526-ra emelkedett - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közölt kimutatásból. A kórházak nagy nyomás alatt vannak, gyorsan telnek vírusos betegekkel.
nov. 7
14:57
Korózs Lajos tovább osztogatna az államkasszából (Demokrata)
Félmillió forintos egyszeri juttatást és százszázalékos táppénzt kér a kormánytól a szociális ágazatban dolgozóknak az MSZP.
nov. 7
15:03
A Volvo Trucks az elektromos teherautók teljes választékát az európai piacra dobja 2021-ben (ProfitLine)
Jövőre az európai fuvarozók már megrendelhetik a Volvo nehéz-teherautóinak teljesen elektromos változatát is. Ez azt jelenti, hogy a Volvo Trucks 2021-től Európában a nehéz-teherautók teljes termékcsaládját elektromos hajtáslánccal kínálja. A Volvo Trucks teherautóinak rohamos tempóban történő elektromossá tétele hatalmas lépést jelent a fosszilis
nov. 7
15:03
A legnagyobb cégek megtalálták a megoldást? Mi jöhet az "eldobás kultúrája" után? (Portfolio)
A körforgásos gazdaságban az eldobás kultúráját az anyagok folyamatos körforgása váltja fel. Mindez hatékonyabb erőforrás-felhasználást és kisebb környezetterhelést tesz lehetővé. A körforgásos gazdaság célrendszere és a klímaváltozás elleni küzdelem összekapcsolódik és szempontként beépül a zöld finanszírozásba új üzleti lehetőségeket teremtve - í
nov. 7
15:06
Hihetetlen baleset: kutya lőtte meg a gazdáját (Metropol)
A férfi csak ölbe akarta kapni a kutyát, ám az eb mancsa elakadt, és máris eldördült a lövés.
nov. 7
15:06
Majka: „ki a f---om megy bárhová éjfél és hajnal 5 között?” (SzMo)
A rapper maga is elkapta a koronavírust, de nincs jó véleménnyel a korlátozásokról.
nov. 7
15:06
Hogyan foglald le a 12 hónapos csemetédet (Life)
Hogyan foglald le a 12 hónapos csemetédet
nov. 7
15:08
L.L. Junor megható fotót posztolt a gyerekeiről (Life)
L.L. Junor megható fotót posztolt a gyerekeiről
nov. 7
15:09
MSZP: a szociális dolgozók is kapják meg az ötszázezer forintos juttatást! (Infostart)
Ötszázezer forintos egyszeri juttatást, százszázalékos táppénzt, valamint megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelést kér a kormánytól a szociális ágazatban dolgozóknak az MSZP.
nov. 7
15:09
Videón, ahogy a víz tetején fut egy jávorszarvas (Promotions)
Csoda történt vagy csak trükkfelvétel?
nov. 7
15:09
A Huawei Kínában is számít a magyar alkalmazásfejlesztőkre (GSMring)
November 9-én, közép-európai idő szerint 13:00 órakor alkalmazásfejlesztők számára tart a világ minden tájáról elérhető, ingyenes webináriumot a Huawei. Az esemény fókuszában a hatalmas kínai alkalmazáspiacban rejlő lehetőségek állnak, a résztvevők megtudhatják, hogyan érhető el, hogy egy app beinduljon és sikeres lehessen a világ legnagyobb, 1,3 m
nov. 7
15:12
Az amerikai választók forradalma 2022-ben érhet el Magyarországra (Menedzsment Fórum)
A minden korábbinál aktívabb amerikai választási részvétel trendet mutat, amire a magyar pártoknak is készülniük kell.
nov. 7
15:15
Rég lehetett ennyire optimista Nadal egy világbajnokság előtt (Eurosport)
A járvány miatt lerövidített és átalakított naptár is segíthet abban, hogy a spanyol ezúttal jó formában, sérülések nélkül érkezzen meg a versenyre.
nov. 7
15:18
Horvát Lili filmje nyerte a fődíjat Philadelphia nemzetközi filmfesztiválján (SzMo)
A film egyetlen magyar alkotásként szerepelt a héten véget ért 29. Philadelphiai Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.
nov. 7
15:21
Sok autós lemarad ezekről az év végi kedvezményekről: te még lecsaphatsz rá! (Pénzcentrum)
A hétfőn kezdődött év végi kgfb-kampány első napjaiban az érintett ügyfelek 26 600 forintos átlagdíjon kötötték meg új kötelező biztosításaikat. Ez az összeg 7 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24 800 forintos díjszintet. A
nov. 7
15:21
Gáspár Evelin: „Egy termék lettem” (Promotions)
Győzike lánya elmesélte, milyen hatással volt az életére, hogy híresek a szülei.
nov. 7
15:24
A hajdani királyság ikonikus emlékeit kapcsolja össze az új angol bicikliösvény (Travelo)
Anglia dél-nyugati csücskének gyönyörű vidékén vezet keresztül.
nov. 7
15:27
MSZP: a szociális dolgozók is kapják meg az ötszázezer forintos juttatást (ATV)
Ötszázezer forintos egyszeri juttatást, százszázalékos táppénzt, valamint megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelést kér a kormánytól a szociális ágazatban dolgozóknak az MSZP.
nov. 7
15:30
Ebből tudhatod, hogy szervezeted színültig van méreganyagokkal (Femcafe)
Ha ezeket a tüneteket tapasztalod, akkor bizony rád fér egy méregtelenítő kúra.
nov. 7
15:30
Csodaszép fotókkal gyűjt adományt a budaörsi állatmenhelynek egy fotóscsapat (SzMo)
Gyönyörű képekre licitálhattok, az összeggel pedig az állatmenhely munkáját támogathatjátok.
nov. 7
15:30
A Debreceni Egyetemen több kar átállt a távoktatásra (Life)
A Debreceni Egyetemen több kar átállt a távoktatásra
nov. 7
15:32
„Nem szerettük egymást öt évig” - Gáspár Zsolti elrendezett házasságban él (Life)
„Nem szerettük egymást öt évig” - Gáspár Zsolti elrendezett házasságban él
nov. 7
15:33
Szankcionálhatóvá válik a kettős minőség a boltokban (Infostart)
Laborban hasonlítják össze egyes termékek itthon kapható változatát a külföldivel: eltérést csak jogszerű és objektív tényező indokolhat, de a vásárlót ez esetben is tájékoztatni kell.
nov. 7
15:36
Kína fellőtte a világ első 6G-s műholdját (444.hu)
Még az 5G-s technológia körül is bőven vannak kérdések, de Peking már a százszor gyorsabb átvitelt ígérő technológiával kísérletezik.
nov. 7
15:36
Somló Tamás özvegye férje sírjánál keresi a válaszokat (Life)
Somló Tamás özvegye férje sírjánál keresi a válaszokat
nov. 7
15:38
Nem semmi: ezzel az egyszerű trükkel meg lehet tisztítani a radiátor belsejét (Life)
Nem semmi: ezzel az egyszerű trükkel meg lehet tisztítani a radiátor belsejét
nov. 7
15:39
Csak egészségügyi dolgozók nézhetik a helyszínen a Bahreini F1 futamot (Eurosport)
Szinte üres nézőtér előtt fogják rendezni mindkét bahreini futamot.
nov. 7
15:42
Rollerező kislányt késeltek halálra a parkban (Metropol)
A nő a szülők szeme láttára szúrta nyakon az életvidám kislányt a parkban.
nov. 7
15:42
Csak egy régi fotót ajándékozott az anyjának, mégis mindenki sír a történeten (Femcafe)
Újabb bizonyíték, hogy az ajándékok esetében nem az ára a fontos.
nov. 7
15:45
Most kiderül, gyengébb minőségűek-e a magyar boltokban kapható termékek (Portfolio)
Laborban hasonlítják össze egyes termékek itthon kapható változatát a külföldivel: eltérést csak jogszerű és objektív tényező indokolhat, de a vásárlót ez esetben is tájékoztatni kell.
nov. 7
15:45
Újabb rekordot döntött Ausztriában az új fertőzöttek száma (Demokrata)
Sebastian Kurz a fertőzések robbanásszerű növekedésével indokolta a szigorításokat.
nov. 7
15:51
Amerikai elnökválasztás: válságot hozhat Trump veresége pártjában (Portfolio)
Egyre többen teszik fel a kérdést: mi következik a Republikánus Pártban a továbbiakban, ha Donald Trump csak egy ciklusos elnök lesz.
nov. 7
15:51
A tömeges szűrés önmagában nem oldja meg a helyzetet (Demokrata)
Mindenkinek felelősséget kell vállalnia abban, hogy ha fertőzött, ne adja át azt másoknak, és próbálja saját magát megvédeni a fertőzéstől.
nov. 7
15:54
Szenzáció: Horvát Lili filmje nyerte a fődíjat Philadelphia nemzetközi filmfesztiválján (Metropol)
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült romantikus drámát már több mint 18 ezren látták a magyarországi mozikban.
nov. 7
15:57
DK: Orbánék a mi testünkön keresztül akarják leuralni a világot (ATV)
"A DK ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület Margaret Atwood regényéből, A szolgálólány meséjéből ismert ruhában tiltakozott az Orbán-kormány keresztény-konzervatívnak hazudott politikája ellen, melyben folyamatosan azt hangoztatják, hogy mi egy nő kötelessége, hogyan kell viselkednie egy asszonynak, és hogy tele kell szülni hol a Kárpát-mede
nov. 7
16:00
Értékes győzelmet aratott a Manchester United (Infostart)
A Manchester United 3-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
nov. 7
16:03
Szlávik: a tömeges szűrés önmagában nem oldja meg a helyzetet (Infostart)
Nem szerencsés tömeges koronavírus-antigén teszteket végezni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
nov. 7
16:03
Újabb rekordot döntött Ausztriában az új fertőzöttek száma (Infostart)
Újabb rekordot döntött szombatra Ausztriában a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma.
nov. 7
16:03
320 millió forintból épül új piac Üllőn (ProfitLine)
Új piac épül Üllőn, több mint 320 millió forintból. A projekt a Pénzügyminisztérium 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával valósul meg.
nov. 7
16:03
Sok autós nem tudja, milyen akksi kell a kocsijába: ha neked is ilyen van, inkább cseréld le (Pénzcentrum)
Az autó akkumulátora a jármű egyik legfontosabb része, sokan mégsem tudják, melyik a számukra megfelelő. Alább összeszedtük, mi mindent érdemes tudni a 12 V-os indító akkumulátorról. Amikor az akkumulátor lemerül, elhasználódott
nov. 7
16:03
Koronavírus: a kijelölt centrumkórházak ma már szinte teljesen tele vannak (Portfolio)
Nem szerencsés tömeges koronavírus-antigén teszteket végezni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
nov. 7
16:06
Az élet bivalyok között – őseink kedvelt állatát ma már csak kevesen tenyésztik (Agroinform)
Szalai Ferenc bivalytenyésztő elmondja, milyen a többszáz kilós állatok természete, és hogy miért különleges a bivalyhús.
nov. 7
16:06
Justin Biebernek vagy Lady Gagának van több rajongója? (Glamour)
Az MTV EMA-n a legnagyobb rajongótábort is díjazzák
nov. 7
16:06
Koronavírus: a mai áldozatok közül négyen is 50 év alattiak voltak (SzMo)
Több elhunytnak nem volt semmilyen alapbetegsége.
nov. 7
16:09
Mustgázmérgezés - A borospincék veszélye (WebBeteg)
Főként a szüret utáni időszakban emelkedik jelentősen a mustgázmérgezés (szén-dioxid-mérgezés) veszélye. A közhiedelemmel ellentétben, ha a kézben tartott gyertya lángja nem alszik el, az sem garancia arra, hogy nincs a pincében halálos koncentrációjú mustgáz.
nov. 7
16:09
Sia már a karácsonyra hangolódik (Promotions)
Garantáltan mosolyt csal az arcunkra Sia új videó klipje, amely a „Snowman” című dalhoz készült.

Keresés