Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, irányításával – többek között - gazdaságpolitikai fordulat jöhet az országban, bár, hogy milyen konkrét lépéseken keresztül, az nagyban függ majd attól, hogy egy valószínűleg republikánus többségű szenátussal milyen lesz az együttműködése a demokrata elnöknek. Ha Biden megvalósítja programját, ab
Életének 99. évében elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora - közölte a Magyar Közgazdasági Társaság vasárnap a honlapján.
Nyár végétől újra fellendült a külföldi kölcsönzött munkaerő iránti igény a Work Force Kft. ügyfelei között. A járványhelyzet megkövetelte biztonsági intézkedések terheit a közvetítő és az alkalmazói oldal megosztja, így az ellátási láncok fenntartása úgy tud megvalósulni, hogy nem növeli a vírus terjedésének kockázatát.
A Kingston Technology elindította globális kampányát, a Kingston Is With You-t, amellyel az a célja, hogy a felhasználókat minden olyan élethelyzetben támogassa, amikor adataik biztonságos tárolásáról és hordozásáról, vagy informatikai rendszereik teljesítményének növeléséről van szó. A gyártó szerint az élet különböző területein keletkező adatokat
A BMW i divízió a Designworks és az osztrák extrémsportoló, Peter Salzmann közreműködésével három év alatt valóra váltotta az emberek évszázadok óta dédelgetett álmát. Az elektromos hajtással felszerelt, vadonatúj tervezésű szárnyas repülőruha a #Nextgen 2020 egyik leglátványosabb dokumentarista videójában mutatkozik be a nagyközönség előtt. A BMW
Nem kérdés, hogy idén minden gazdasági témájú cikk és elemzés alapvető kiindulási és viszonyítási pontja a világjárvány, annak egészségügyi és gazdasági vonzataival együtt. Nem lehet mentes ettől a magyarországi ingatlanpiac sem, hiszen a negatív hatások itt is érvényesülnek, és különösen igaz ez a budapesti, belvárosi ingatlanpiac helyzetére. A te
A legfrissebb információk szerint a Note20 sorozat nem hozza azokat a számokat, amiket a Samsungnál vártak. Ezért a gyártó fontolóra vette egy olcsóbb variáns piacra dobását. Szeptemberben már kaptunk egy megfizethető felsőkategóriás telefont a Galaxy S20 FE-t, és nagyon úgy néz ki, hogy rajongói verzió a Note20-ból is jöhet. Egyelőre ezzel kapcso
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/11/09/2343/
A hoteleken található csillagok jelentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a koronavírus-járvány miatt felértékelődtek az itthoni szállodák szolgáltatásai, de sokan nem tudják, hogy egy hotel csakis objektív szempontok alapján viselhet hivatalosan csillagokat.
A belföldi online vásárlások száma és értéke évek óta folyamatosan növekszik, 2020 azonban rekord év lehet a hazai online kiskereskedelmi piacon. A koronavírus miatt az emberek egyre nagyobb mértékben kezdenek el áttérni az életük digitális kiszolgálására, ami szakértők szerint ebben az évben legalább 1000 milliárd forintos összforgalmat eredményez
A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2020 november 25.-én rendkívüli közgyűlést tartanak. A második napirendi pont szerint Simon Zoltán és Zibriczki Béla igazgatósági tagok az igazgatósági tagi tisztségükről a rendkívüli közgyűlés napjával lemondanak, az igazgatóság javasolja a közgyűlésnek Simon és Zibriczki lemondásának a tudomásulvételét, v
Meghaladta az ötvenmilliót a koronavírussal megfertőződöttek száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap késő esti adatai szerint.
Meghaladta az ötvenmilliót a koronavírussal megfertőződöttek száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap késő esti adatai szerint.
Noha a Mercedes idén is megsemmisítő vereséget mért a Forma-1 mezőnyére, a Red Bull csapatánál nem pihennek, és mindent megtesznek azért, hogy felzárkózzanak a német istállóra.