Az eddig megszokotthoz képest egy hónappal később lesz a gépjárműadó-fizetési kötelezettség határideje. Az adó érdekessége, hogy az ezzel kapcsolatos idei ügyeket az önkormányzatokkal kell intézni, miközben a teljes összeg a központi költségvetésbe kerül.
Több helyen elmarad december 24-én az éjféli mise, illetve 25-én az ünnepi istentisztelet, máshol regisztrációhoz kötik a részvételt, illetve korlátozzák a hívek számát a templomokban a koronavírus-járvány miatt.
Indoklásuk szerint: biztosítani kell az alapvető céllal történő utazások lehetőségét, és el kell kerülni az ellátási láncok megszakadását. Ugyanakkor koronavírus-tesztet kérnének az utazóktól.
Két, összesen 336,7 milliárd forintnyi támogatási kerettel járó nagy EU-s pályázat is megjelenik majd az újév elején immár a 2021-2027-es uniós ciklus terhére és várhatóan márciustól be is lehet majd adni a támogatási kérelmeket – derül ki a hivatalos pályázati oldalon felbukkant pályázati tervezetekből. Arra, hogy az újév elején már résen kell len
Átvilágítással szűrnék ki az ellenzéki összefogás pártjai azon jelöltjeiket, akik részt vettek korrupciós ügyekben, vagy összejátszanak a Fidesszel. Többek között ez is szerepel abban a 13 pontból álló közleményben, amit a Gyurcsány Ferenc hozott nyilvánosságra. A kormány szerint az elvtelenség koalíciója jött létre, ami hatalmat és pénzt akar, az
Egy Ho Tsz Wing nevű hongkongi művész Catgot című kisfilmjének megnézése közben kellemes, meditatív állapotba kerülhetünk. A Catgot hipnotikus birodalmában a buborékok kaleidoszkópos cseppekké robbannak szét, a víz gyöngyei pedig ugrándoznak a képernyőn. Ho Tsz Wing Photoshop segítségével készíti kétdimenziós rajzait, melyek egy kézzel fe
Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni abban, hoz-e változást a banki átutalások díjában – és ha igen, milyet – 2021. január 1-jétől az a tény, miszerint az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból (EU). A tisztánlátást az is zavarja, hogy még most, tíz nappal az évzárás előtt sem tudjuk, lesz-e megállapodás a Brexit feltételeiről. Lapu
A pandémia miatt kialakult gazdasági nehézségek katalizáló erővel hatottak a magyar kis- és középvállalkozások digitális fejlődésére. A válsághelyzet pozitív következményeként sokan döntöttek olyan informatikai háttérfejlesztések mellett, amelyek lehetővé tették a helytől független munkavégzést és a távmunkát. A kötelező minimumon túlmutató megoldá
Két, összesen 336,7 milliárd forintnyi támogatási kerettel járó nagy EU-s pályázat is megjelenik majd az újév elején immár a 2021-2027-es uniós ciklus terhére és várhatóan márciustól be is lehet majd adni a támogatási kérelmeket – derül ki a hivatalos pályázati oldalon felbukkant pályázati tervezetekből. Arra, hogy az újév elején már résen kell len
December 26-tól újra teljes zárlatot rendelnek el nyugati szomszédunknál, az erre vonatkozó kormányrendeletet kedden a parlament is jóváhagyta. A korlátozás január 18-ig tarthat.
Még a Fidesz-szavazók negyede számára sem szimpatikus, hogy a kormány olyan intézkedésekkel orvosolná a gazdasági visszaesést, amelyek hátrányosan érintik az önkormányzatokat - derül ki az IDEA Intézet kutatásából. A kormány szerint az iparűzési adó csökkentésével legfeljebb a 2017/18-as bevételi szintre esik majd vissza az önkormányzati bevétel.
December 26-tól újra teljes zárlatot rendelnek el nyugati szomszédunknál, az erre vonatkozó kormányrendeletet kedden a parlament is jóváhagyta. A korlátozás január 18-ig tarthat.
Az Európai Bizottság az Egyesült Királyságra vonatkozó utazási tilalmak egyes esetekben történő enyhítését javasolta az unió mind a 27 országának. A tilalmat azért vezette be néhány ország, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb változata bukkant fel.
Ha akad elfekvőben 5,5 milliárd dollárod, akkor most vehetsz magadnak egy legendás filmstudiót. Az MGM Holdings Inc. elkezdett puhatolózni annak kapcsán, hogy akadna-e vevő a Metro-Goldwyn-Mayerre. A részvények értéke alapján a vállalat adósságait is beleszámolva nagyjából 5,5 milliárd dollár értékben állapították meg. Így ha valaki leteszi
Esztétikus vagy sem, manapság erősen ajánlott a hagyományos felépítésű szabadidő-autóból egy kupés farral végződő variánst bemutatni. Éppenhogy megszáradt a tinta
A Reuters úgy tudja, hogy előrehaladott autóipari fejlesztések zajlanak az Apple-nél, a világ egyik legnagyobb tech cége akár már 2024-ben megjelenhet saját elektromos autóval. A téma egyelőre nagyon képlékeny, nem tudni, hogy pontosan milyen ambíciói vannak az Apple-nek, a hír azonban alaposan megmozgatta a tőzsdei árfolyamokat.
Elfogtak kedden Algyőn a rendőrök egy szerb embercsempészt, aki hétfőn menekült el egy intézkedő rendőr elől - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Nem lehet felfüggeszteni és megsemmisíteni a félévet a színház és filmművészeti egyetemen. Így döntött a Fővárosi Törvényszék. Közben 22 oktató visszalépett az osztályindítástól, miután feltételeik nem teljesültek, és egyeztetni sem sikerült a szakminisztériummal. Híradónknak Enyedi Ildikó azt mondta: azért hozták meg a döntésüket most, hogy a hall
Indoklásuk szerint: biztosítani kell az alapvető céllal történő utazások lehetőségét, és el kell kerülni az ellátási láncok megszakadását. Ugyanakkor koronavírus-tesztet kérnének az utazóktól.
Évek óta beszélik, hogy az Apple is beszáll a versenybe, de most először kerültek ki részletesebb információk a tervekről. Úgy tűnik az Apple is lát potenciált az elektromos autók piacában, és sajtóhírek szerint pár éven belül piacra is dobja az első önvezető járművét. A Reuters információi szerint vadonatúj, eddig még nem használt technol
Egymásnak feszült a pécsi városvezetés és a helyi jobboldali ellenzék azért, mert a város is csatlakozott a karácsonyi díszkivilágítás lekapcsolásához. Az ellenzéki városok azért tiltakoznak, mert a kormány megfelezte az iparűzési adót. A jobboldali képviselők szerint a pécsiek tiszteletlenségnek és az ünnepi hangulat elrontásának tartják a karácso
Bútoruk sincs még, de ha kell, az ünnepet a padlón is kihúzzák – mondja a 68 éves Marianna. Enyhén értelmi sérült fiával öt éve veszítették el otthonukat, de mindketten dolgoznak. Most új esélyt kaptak.
Finoman szólva sem indul egyszerűen az idei síszezon Ausztriában. Már az előzményeket is hosszan lehetne sorolni, de a síterepek (és a síelők) még két nappal a nyitás előtt sem voltak pontosan tisztában a szabályokkal, például kinyithatnak-e a hütték elvitelre?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/22/2793/
Elhunyt Claude Brasseur francia színész. A Sokat akar a szarka, a Házibuli és a Kemping című filmek sztárjának halálhírét kedden ügynöke jelentette be.
Közeledtek az álláspontok az EU és az Egyesült Királyság közötti tárgyalásokon, Michael Barnier, az EU tárgyalóküldöttségének vezetője arról beszélt, hogy egy végső lökést adnak a tárgyalásoknak.
A legutóbbi 24 órában 423.675, április vége óta csaknem 48,5 millió koronavírus-szűrést végeztek országszerte, és eddig 2,1 millió teszt eredménye lett pozitív. Az elmúlt 24 órában 36.804 új fertőzést azonosítottak.
Az ünnepekkor minden évben elárasztanak minket a karácsonyi reklámok, azonban ezek a kisfilmek azok, amelyeket még szívesen is nézünk végig egy film vagy egy sorozat megszakításakor. Alább bemutatjuk az idei év öt legjobb remekét. 1. Az ifjú balerina youtu.be The show must go onAz Amazon reklámjában egy fiatal balerina próbálja megőrizni a l
Jóváhagyta az Európai Bizottság a koronavírus-járvány miatt gazdasági nehézségekkel küszködő lengyel légitársaság, a LOT állami támogatását, amely a 400 millió eurónak megfelelő mintegy 1,8 milliárd zlotys támogatott kölcsönből, valamint a 250 millió eurós (mintegy 1,1 milliárd zloty) tőkeinjekcióból áll - közölte kedden a lengyel sajtó.
Szentestére feloldották a kijárási korlátozást, miközben a fertőzöttségi adatok nem javultak jelentősen. Közben december 27-én az összes EU-s tagállamban megérkezik az oltóanyag - Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos szerint legalább 3 millió embert kell beoltani, ehhez pedig legalább 3-4 hónapra lesz szükség.
Az európai biztosításfelügyeleti hatóság (EIOPA) változatlanul csak akkor javasolja a biztosítóknak osztalék és változó javadalmazások kifizetését, illetve részvény-visszavásárlásokat, ha az adott piaci szereplő tőkemegfelelése