2020. december 22. kedd

dec. 22
0:06
Deutsch Tamás és Kónya Imre kapta az idei Petőfi-díjakat (Infostart)
A 2009-ben létrehozott Petőfi-díjat olyan jeles személyek kapják, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedően sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért.
dec. 22
0:06
Karácsony Gergely: „Hova hátráljunk még, ott vagyunk a szakadék szélén” (444.hu)
A főpolgármester az RTL Klubnak adott interjúban mondta el, hogy nem fogadnak el különalkukat, az összes önkormányzat kompenzálását akarják elérni.
dec. 22
0:10
Az Alkotmánybírósághoz fordult az államfő egy törvény miatt (Infostart)
Áder János köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult az Országgyűlésben előző héten elfogadott hulladékgazdálkodási tárgyú törvénymódosítás ügyében - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
dec. 22
0:14
Meghosszabbítják a Diákhitel Plusz igénylési határidejét (Infostart)
A koronavírus-járvány második hulláma miatt fél évvel, 2021. június 31-ig kitolódik a május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz igénylési határideje a kormány döntése alapján - tájékoztatta a Diákhitel Központ Zrt.
dec. 22
0:18
Újabb nagy megállapodást kötött a honvédség (Infostart)
Újabb negyven, négykerékmeghajtású páncélozott jármű szállításáról írt alá szerződést a Magyar Honvédség - közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága.
dec. 22
0:22
Elemzők az ellenzéki összefogásról: erőfelmérő és fontos üzenet (Infostart)
A szavazók elvárták az ellenzéki pártoktól a teljes összefogást, az együttműködés a választási törvény módosításai nélkül is bekövetkeztek volna – mondta az InfoRádiónak a Publicus Intézet stratégiai igazgatója. Pulai András szerint egyelőre a miniszterelnök-jelölt kiválasztása is sima folyamatnak tűnik. A Nézőpont Intézet munkatársa szerint rég el
dec. 22
0:26
Medicina évkönyv: górcső alatt a teljes magyar egészségügy (Infostart)
Megjelent a Medicina évkönyv, amelyben a magyar egészségügy helyzetét szakértők, orvosok, ágazati szereplők elemzik, valamint bemutatásra kerül a különböző egészségügyben szereplők, kórházak, egészségügyi intézmények, magáncégek teljesítménye is.
dec. 22
4:54
Meglepő dologra szánták el magukat Kulcsár Edináék: idén nem ajándékozzák meg egymást (ATV)
Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti úgy döntöttek, ebben az esztendőben karácsonykor csak a gyermekeik találnak meglepetést a fa alatt, amit pedig egymásra költenének, inkább a rászorulóknak adományozzák- árulta el a házaspár a Blikknek.
dec. 22
5:24
Nyernek egy hónapot az autósok (Infostart)
Jövőre még mindenki kap értesítést, utána csak változás esetén.
dec. 22
5:36
A börtönből tett vallomást a férfi, aki egy pengével felvágta egy másik fiatal arcát Miskolcon (ATV)
A börtönből tett vallomást az a férfi, aki tavaly májusban Miskolcon egy pengével felvágta egy másik fiatal arcát. Mint kiderült, a támadó szóváltásba keveredett áldozatával, miután rátámadt. Az ügyészség 7 év börtön kiszabását javasolta.
dec. 22
5:48
Jelentős átalakításon megy át Buda legmozgalmasabb tere (Infostart)
Már építik a felszerkezetet, amely jelentős segítséget nyújt a Széll Kálmán tér gyalogos megközelítésében.
dec. 22
6:06
Szakember a vakcinákról: a mellékhatás nemhogy veszélyes, hanem kötelező (Infostart)
Az oltás nem magánügy, ha nem adatjuk be, nem lehet megfékezni a járványt – mondta az InfoRádiónak Falus András immunológus. Az akadémikus szerint nem igaz, hogy a koronavírus elleni vakcina sebtében készült, és a veszélyes mellékhatásokra is elenyésző az esély.
dec. 22
7:12
KSH: feleannyi külföldi érkezett Magyarországra, és 54 százalékkal kevesebbet költöttek (ATV)
A külföldről Magyarországra utazók száma az idén a harmadik negyedévében 50 százalékkal, költésük 54 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól a koronavírus-járvány miatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemzetközi utazásokról készített legfrissebb jelentésében.
dec. 22
7:18
Karácsony Gergely elárulta, hogyan viszonyulna a miniszterelnök-jelöltséghez (Infostart)
A polgármester a háta közepére sem kívánja ezt a posztot - jelentette ki egy interjúban.
dec. 22
7:24
Karácsony előtti rendkívüli kormányinfó - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Nem hagyja friss információk nélkül a kormányzat az országot, kedden 10.30-tól kormányinfón ismerteti a legfrissebb döntéseket Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
dec. 22
7:30
Ez történik a forinttal ma reggel - itt vannak a részletek (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel.
dec. 22
7:30
Ha botrányba keverednek, kampány közben is le lehet majd cserélni az ellenzéki jelölteket (444.hu)
A közös jelölteket átvilágítják, de ha ez sem elég, menet közben is vissza lehet majd hívni őket.
dec. 22
7:42
Kiderült, hány óráig érvényes a szentestére bevezetett kijárási engedmény (Infostart)
Ellentétben a rövidke karácsonyi "lehetőséggel", az Egyesült Királyságból érkező gépek leszállási tilalma hosszú időre szól - derült ki a Magyar Közlönyből.
dec. 22
7:54
Drágulhat az Angliában dolgozók hazautalása január 1-jétől - Friss hírek 2020. december 22. 07:42 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/22/2787/
dec. 22
8:06
Varga Mihály szerint az Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet "szétverése" óriási bűn volt (ATV)
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 13 évvel ezelőtti "szétverése" óriási bűn volt - mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.
dec. 22
8:30
Durván beleszálltak Merkelbe, őt teszik felelőssé Orbán kormányzásáért (ATV)
A Politico cikkében arról ír, hogy Angela Merkelnek köszönhető Orbán Viktor Jaroslaw Kaczynski hatalmi rendszerének zavartalan kiépítése.
dec. 22
8:48
Koronavírus: ezeken a magyar településeken lesz rosszabb a helyzet - térkép (Infostart)
Megjelent a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán a szennyvízvizsgálatok legfrissebb eredménye.
dec. 22
9:12
180-an haltak meg koronavírusban egy nap alatt, az új fertőzöttek száma viszont rég nem volt ilyen alacsony (ATV)
1238 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 306 368 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 180 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 462 főre emelkedett.
dec. 22
9:12
Hatezerrel nőtt a gyógyultak száma, alig nőtt a fertőzötteké (Demokrata)
Alig több mint ezerkétszázzal nőtt a magyarországi fertőzöttek száma, a gyógyultak száma csaknem hatezerrel emelkedett. Grafikon a cikkben.
dec. 22
9:18
1238 új fertőzöttet találtak, meghalt 180 beteg (SzMo)
Csökkent az aktív fertőzöttek száma, az egy nap alatt elhunytaké viszont továbbra is stagnál.
dec. 22
9:24
Koronavírus Magyarországon - ötödik napja érkezik ilyen szívszorító adat (Infostart)
Valamelyest csökkent az aktív fertőzöttek száma, és még mindig magas a kórházban kezelteké. Az elhunytak száma ötödik napja van a 180-as számnál vagy afelett.
dec. 22
9:30
Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt (Demokrata)
Videó! Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-es szétverése óriási bűn volt – mondta Varga Mihály a Mokkában.
dec. 22
9:36
Nem számítottak az ellenőrök, amit a Vas megyei tejüzemben találtak (ATV)
Több jogsértésre derült fény a Kemenes-Food Kft. tejtermékeket előállító Vas megyei üzemében, ahol december elején vizsgálódtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
dec. 22
9:42
Vigyázat, tejtermékeket vontak ki a forgalomból (Infostart)
Egy Vas megyei tejtermékeket előállító üzem ellenőrzésekor, valamint az élelmiszer-minták laborvizsgálataiból számos szabálytalanságra fény derült. A tejben plusz víz, a tejfölnél és sajtoknál pálmaolaj volt a vizsgált termékben.
dec. 22
9:42
Köszönet az ünnepek alatt is dolgozó egészségügyieknek (Demokrata)
A kormány köszönetét és megbecsülését fejezi ki az egészségügyi dolgozóknak, akik egész évben és az ünnepek alatt is áldozatosan dolgoznak.
dec. 22
10:00
Koronavírus - Léket kaphat az ottalvós karácsonyozások terve (Infostart)
Mint ismert, a kormány döntése alapján december 24-re, szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat. A karácsonyi enyhítések egyetlen napra vonatkoznak. Mindeközben a világ pedig kezd elzárkózni az Egyesült Királyságtól a vírus egy új mutációja miatt. Szlávik János infektológus azt tanácsolja: idén senki se aludjon a rokonoknál.
dec. 22
10:00
Drámai közleményben jelentették be az SZFE tanárai hogy nem indítanak új osztályokat (ATV)
Közleményt adtak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai, amelyet változtatás nélkül közlünk:
dec. 22
10:12
Koronavírus – Meghalt 180 beteg, 1238-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (GazdaságPortál)
Meghalt 180, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1238 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden. A kormányzati portálon azt írták: 306 368-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 8462-re emelkedett, a gyógyultak száma 108 676. Az aktív fertőzöttek száma 189 2
dec. 22
10:18
Enyedi Ildikó és további 21 tanár döntött úgy, hogy nem indít osztályt jövőre az SZFE-n (SzMo)
Indokolásukban többek közt az szerepel, hogy az egyetemi autonómia hiányában nem tudják képviselni a hallgatók jogait és érdekeit, illetve nem látják biztosítottnak a tanulás és az oktatás szabadságát.
dec. 22
10:36
A koronavírus-járvány keddi hírei – percről percre (Infostart)
Ötödik napja egyhuzamban 180 fölött a magyarországi napi halálozások száma. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hétfői hírek percről percre.
dec. 22
10:42
Mutatjuk, hogyan alakul a magyarországi járványgörbe (ATV)
Keddre újabb 1238 főnél mutatták ki a koronavírust, miközben 180-an meghaltak a fertőzésben. A novemberben bevezetett szigorításoknak köszönhetően ugyan a napi fertőzöttek számában csökkenés tapasztalható, addig azonban a halálozási adatok korántsem megnyugtató.
dec. 22
10:48
Kétmilliós nyomravezetői díj a dunai olajszennyezés ügyében (Demokrata)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a szigetszentmiklósi olajszennyezés ügyében.
dec. 22
11:12
Gulyás: Tetőzött a második hullám (444.hu)
A kormány szerint túlvan az ország a csúcson.
dec. 22
11:48
Gulyás: Túl vagyunk a második hullám csúcspontján (SzMo)
A miniszter megerősítette, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban kezdődik karácsony után az oltás.
dec. 22
12:00
Huszonkét SZFE-s oktató nem hajlandó osztályt indítani (Demokrata)
Az Színház- és Filmművészeti Egyetem több oktatója visszalépett attól, hogy a következő tanévben osztályt indítson az intézményben.
dec. 22
12:18
Új szolgáltatási szintre emelkedett a 40a vasútvonal (Demokrata)
Üzembe helyezték az új elektronikus biztosítóberendezést, korszerű utastájékoztatási és távközlési rendszereket alakítottak ki a Kelenföld–Százhalombatta közötti szakaszon.
dec. 22
12:30
Ezekben a városokban nőhet fertőzöttek száma (ATV)
A szennyvízminták többségében az 51. héten stagnált a SARS-CoV-2 örökítőanyagának mennyisége, de nőtt a koncentrációja Békéscsabán, Nyíregyházán, Szekszárdon és néhány Budapest környéki településen, Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin és Százhalombattán - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál kedden.
dec. 22
12:30
Előbb Dachau, aztán Recsk (Demokrata)
Vaskos, impozáns kötet jelent meg nemrég Magyar hősök címmel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Mathias Corvinus Collegium kiadásában. Kis Rékával, a NEB elnökével beszélgettünk.
dec. 22
12:36
Már 307 ezren regisztráltak az oltásra (Demokrata)
Videó! Elkezdtek megérkezni azok a regisztrációk is, amelyeket postán adtak fel – mondta Dömötör Csaba.
dec. 22
12:42
Kiakadt a DK a kormányra: legalább ne rontsanak a helyzeten (ATV)
Válság van, ezekben az időkben pedig semmi helyük a Fidesz adóemeléseinek és a megszorításainak - jelentette ki keddi online sajtótájékoztatóján Varju László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, a DK alelnöke.
dec. 22
12:54
Orvostechnikai Szövetség: 45,7 milliárd forint az egészségügyi intézményrendszer lejárt adóssága (ATV)
Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) arra kéri a kormányt, hogy mielőbb intézkedjék az egészségügyi intézmények lejárt tartozásainak kifizetéséről - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
dec. 22
13:12
Hihetetlenül szép képek érkeztek Dobogókőről (ATV)
Jéggel borított fák Dobogókőn - bár úgy néz ki, fekete karácsonyunk lesz, van mégis olyan hely, amely emlékeztet az ünnep hangulatára. Az MTI képeket készített az ismert kirándulóhelyről, ahol a tél megmutatta igazi arcát.
dec. 22
13:24
Négymilliós eszközadomány érkezett a Heim Pál gyermekkórházba (Demokrata)
Hűtők, mosó- és szárítógépek, mikrohullámú sütők és porszívók érkeztek kedden a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.
dec. 22
13:42
Néhol nőtt a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (Demokrata)
Bár lassul a járvány terjedése az országban, továbbra is mindenütt jelen van – közölte a koronavirus.gov.hu.
dec. 22
14:00
December 27-től megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását (Demokrata)
Videó! Pillanatnyilag ötezer-ötszáz vakcina érkezése biztos az EU-ból, de az azt követő napokban újabb szállítmányok várhatók – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.

Keresés