Sportautókat megszégyenítő erő lakozik a Cadillac CTS izmos verziójában, de a mindössze néhány kilós távirányítós kivitel is komoly meglepetéseket okozhat.
A kormány máris módosította a hétfőn kiszivárgott egészségügyi reformcsomagját, derült ki a tegnapi Kormányinfón. Beszámoltunk arról, hogy a kórházi menedzsmenttel kapcsolatos részeknél kerültek bele módosítások, s hogy a kórházi alulfinanszírozottság 50-55 milliárd forint forrásbevonást igényel az egészségügyi büdzsében, ám a korábban emlegetett f
Mindenki azt hitte, hogy Joe Jonas és Sophie Turner már nem tudja fokozni az e heti hangulatot, miután kiderült, hogy első közös gyermeküket várják nyár közepére.
„Stabil és kiszámítható forintárfolyamra van szükség” – hangsúlyozta a ma reggeli sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter, amivel megismételte azt az üzenetét, amelyre tavaly szeptemberben erős kritikát kapott a jegybankelnöktől. A pénzügyminiszter egy reggeli tv-műsorban azt is mondta, hogy a forint gyengülése "fáj azért még" azzal együtt
Stabil és kiszámítható forintárfolyamra van szükség – hangsúlyozta a ma reggeli sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter, amivel megismételte azt az üzenetét, amelyre tavaly szeptemberben, az akkori rekordgyenge forint kapcsán kemény kritikát kapott a jegybankelnöktől. A pénzügyminiszter egy ma reggeli tv-műsorban azt is mondta, hogy a forin
Magyarország bruttó hazai terméke 2019 utolsó negyedévében a KSH friss adatai szerint 4,6 százalékkal nőtt. A hazai GDP a nyers adatok szerint 4,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint...
Nemcsak a perui külügyminisztériumnak, de perui rendőrség egyik speciális, kifejezetten a kiberbűnözésre szakosodott részlegének sem volt tudomása arról, hogy Kaleta Gábor volt magyar nagykövet gyermekpornográf ügybe keveredett, és emiatt eljárás indult ellene – tudta meg perui rendőrségi forrásból az Index.
A palaolaj annyira olcsó, hogy teljesen megváltoztatja az olajipari status quo-t - állítja az IMF egy friss tanulmányában. Erre egy korábbi, idén januári NRGreport-elemzésünkben mi is részletesebben kitértünk, de az alábbi, az IMF által közölt, és a Portfolio-n bemutatott ábra jól szemléleti, mitől tarol a palaolaj.
Az euróval szembeni árfolyama 338-ról 335,5 forintra csökkent, ami mögött inkább a hazai fizetőeszköz gyengülésére játszó pozíciók zárása állhat. Hiába impozáns ugyanis a 4,9 százalékos tavalyi hazai GDP-adat, azt beárnyékolják a romló kilátások, miszerint a kormány fél százalékponttal, 3,5 százalékra rontotta az idei gazdasági növekedésre vonatkoz
2020. február 25-ig kell adóbevallásukat elkészíteni a katás egyéni vállalkozóknak. Az adózóknak a 2019-ben elért bevétel nagyságáról és a tételes adó fizetésével érintett hónapok számáról kell nyilatkozniuk.
A zalaegerszegi Göcsej Ic utolsó kocsijaként indították útnak az első új, belföldi forgalomra szánt másodosztályú Ic+ kocsit, amely a Máv saját tervezésű és gyártású járműve.
Az utóbbi negyedévekben már megszokhattuk, hogy Európa élmezőnyében van a magyar gazdaság növekedése, az Eurostat adatai alapján ez nem volt másként a negyedik negyedévben sem. Persze néhány ország adata még nem ismert, az írek és esetleg a máltaiak még beelőzhetnek, de egyelőre csak Románia tudta megközelíteni a magyar GDP-bővülési ütemet.
Új természetvédelmi övezetet hoz létre a Mont Blanc hegycsúcsnál Franciaország - jelentette be csütörtökön Emmanuel Macron köztársasági elnök, miután látogatást tett Nyugat-Európa legmagasabb hegycsúcsának lábánál.
A külső hatások miatt 4 százalékról 3,5 százalékra csökkentette 2020-as GDP-előrejelését a Pénzügyminisztérium. Lehet, hogy nem teljesül a prémium kifizetésének törvényi feltétele.
Emelkednek az európai tőzsdék pénteken, a befektetők a beérkező GDP-adatok mellett a koronavírussal kapcsolatos hírekre figyelnek. A magyar tőzsde felülteljesítő, míg a hazai blue chipek szinte kivétel nélkül emelkednek.
Temesváron, Romániában, ahol élek, a közvélemény és a sajtó java része nagyon kritikusan gondolkodik Oroszországról, Putyinról. A legfenyegetőbb ellenséget látják a tőlünk nem is olyan távol lévő hatalmas országban. Ha politikus utazik oda Bukarestből, rögtön lekommunistázzák és még mindig úgy tekintenek rá, mintha az egykori Szovjetunióba tett vol
Manapság jól megfigyelhető tendencia, hogy zöldülnek az óriásvállalatok. Most a Volkswagen jelentette be, hogy bezárja két szénerőművét, és kisebb szén-dioxid kibocsátású gázerőművekkel váltja ki azokat.
Gyárai kimagasló teljesítményének is köszönhető, hogy kiemelkedő évet zárt tavaly a Nestlé Hungária Kft. Az élelmiszeripari társaság 95 milliárd forint értékben exportált különböző termékeket 2019-ben, így árbevételének közel kétharmadát már a külpiacok adják.
Az IVSZ szakmai szervezet is véleményt nyilvánított az új Nemzeti Alaptantervről (NAT). A szövetségnek tetszik, hogy a digitális kompetenciák fejlesztésének szándéka megjelenik az új NAT-ban, ugyanakkor egy sor konkrét javaslatot fogalmaztak meg a kormányzatnak a tantervvel és a digitális kompetenciák fejlesztésével kapcslatban.
Nagyot emelkedett a Nvidia árfolyama a zárás utáni kereskedésben, miután az adat-center eladások és a 2020-as előrejelzés meghaladta a Wall Street elemzői által vártakat, még úgy is, hogy a 100 millió dollárral csökkentették az árbevételre szóló előrejelzést a koronavírus negatív hatásai miatt.
Januárban 3,6 százalékra gyorsult fel az éves szintű infláció Csehországban a decemberi 3,2 százalékról, míg a piaci elemzők 3,2 százalékos szinten stagnálásra számítottak - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. 2012 márciusa óta ez a legmagasabb inflációs mutató. Az inflációt elsősorban az élelmiszeripari termékek és a szesz
Oktatási évértékelőt tartott a Civil Közoktatási Platform. Ercse Kriszta a CKP szóvivője az ATV című műsorában arról beszélt: a Nemzeti alaptanterv nem nemzeti, és nem alaptanterv. Az oktatáskutató szerint az alaptanterv a gyerekek és a pedagógusok érdekeit hagyja figyelmen kívül. Ercse Kriszta szerint a NAT-ból hasznos tudást a fiatalok nem fognak
Az Opus Global Nyrt. Magyarország vezető ipari termelő és szolgáltató vállalatcsoportjává válhat – nyilatkozta Mészáros Beatrix a vállalat igazgatósági elnöke az év alaptőke-emeléséért járó díj átadásán.
A hatályos jogszabályok alapján idén már online felhatalmazást is adhatunk a banknak, hogy helyettünk kérje le a jövedelemigazolásunkat a NAV-tól. Ez hatalmas lépés az egyszerűbb hiteligénylési folyamatok felé, főleg a vállalkozóknak - véli a Bank360.hu. A szakportál viszont úgy tapasztalta: adószakértő legyen a talpán, aki megtalálja a lehetőséget