Nagyot emelkedett a Nvidia árfolyama a zárás utáni kereskedésben, miután az adat-center eladások és a 2020-as előrejelzés meghaladta a Wall Street elemzői által vártakat, még úgy is, hogy a 100 millió dollárral csökkentették az árbevételre szóló előrejelzést a koronavírus negatív hatásai miatt.
Januárban 3,6 százalékra gyorsult fel az éves szintű infláció Csehországban a decemberi 3,2 százalékról, míg a piaci elemzők 3,2 százalékos szinten stagnálásra számítottak - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. 2012 márciusa óta ez a legmagasabb inflációs mutató. Az inflációt elsősorban az élelmiszeripari termékek és a szesz
Oktatási évértékelőt tartott a Civil Közoktatási Platform. Ercse Kriszta a CKP szóvivője az ATV című műsorában arról beszélt: a Nemzeti alaptanterv nem nemzeti, és nem alaptanterv. Az oktatáskutató szerint az alaptanterv a gyerekek és a pedagógusok érdekeit hagyja figyelmen kívül. Ercse Kriszta szerint a NAT-ból hasznos tudást a fiatalok nem fognak
Az Opus Global Nyrt. Magyarország vezető ipari termelő és szolgáltató vállalatcsoportjává válhat – nyilatkozta Mészáros Beatrix a vállalat igazgatósági elnöke az év alaptőke-emeléséért járó díj átadásán.
A hatályos jogszabályok alapján idén már online felhatalmazást is adhatunk a banknak, hogy helyettünk kérje le a jövedelemigazolásunkat a NAV-tól. Ez hatalmas lépés az egyszerűbb hiteligénylési folyamatok felé, főleg a vállalkozóknak - véli a Bank360.hu. A szakportál viszont úgy tapasztalta: adószakértő legyen a talpán, aki megtalálja a lehetőséget
Plusz Harry milliárdos, amerikai bankárok előtt kesereg jó pénzért anyja, Diana emlékén. A britek felháborodása óriási, de az amerikai sajtóban is 'cinikus potyázóként' kezdik őket emlegetni.
Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, amelynek előnyeivel a magyar vállalkozók is egyre inkább tisztában vannak – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara átfogó, a fővárosi cégek munkahelyi konfliktuskezelési módszereit feltérképező kutatásából. Ezzel együtt nálunk száz peres ügyre mindössze egyetlen me
Monet receptek nyomában, kubai Street Food, Michelin-csillagos élményvacsora - ilyen, és ehhez hasonló tematikus gasztroesemények is gazdagítják a Hotel Lycium****-Kölcsey Központ különleges gasztronómiai kínálatát.
Az idei 7,7 milliárd forintról, jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása - jelentette be a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.
A magyar lovaskultúra évezredes nemzeti alapérték, melynek megőrzéséért, újbóli megerősítéséért, korszerű továbbviteléért minden eszközzel tennünk kell – mondta Palkovics László.
Nemcsak az autóipar, vagy az olyan tech óriások, mint az Amazon használhatnak ma már tanulásra képes gépeket, egyre több az izgalmas alkalmazási terület, akár itthon is. (x)
Immár több mint 3200 milliárd forint áramlott a szuperállampapírként is emlegetett Magyar Állampapír Pluszba, holott egyáltalán nem ez a legmagasabb hozamú állampapír a piacon. Míg a MÁP+-szal 4,95 százalékos éves átlagos hozamot érhetünk...
Ismét megpályázná a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (Cdu) elnöki tisztségét Friedrich Merz, aki a legutóbbi elnökválasztó kongresszuson a második helyen végzett.
Terjedelmes interjút adott a Magyar Hangnak Kovács László, amelyben beszélt többek között a rendszerváltásról, az MSZP-ről és a kormány diplomáciai lépéseiről is.
Az árbevétel tekintetében a tavalyi eredményhez képest 5,2 százalékos visszaesés volt tapasztalható, 6,54 milliárd dollárt realizáltak, elemzői becslések minimálisan többre számítottak, 6,6 milliárd dollárra.
A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van, teljesítménye az elmúlt évekhez hasonlóan, 2019-ben is dobogós helyet ért el, meghaladta a kormány és a Pénzügyminisztérium (PM) várakozását - kommentálta Varga Mihály pénzügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági növekedési adatait.
Januárban 3,6 százalékra gyorsult fel az éves szintű infláció Csehországban a decemberi 3,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. 2012 márciusa óta ez a legmagasabb inflációs mutató.
A ma közzétett 2020 téli gazdasági előrejelzés szerint az európai gazdaság a stabil és mérsékelt növekedés pályáján marad. Az euróövezetet az euró 1999-es bevezetése óta a leghosszabb tartós növekedési időszak jellemzi. A folyamatos...
Február 14-ére a kereskedelem is akciókkal, kedvezményes ajánlatokkal készül, minden eladó, ami piros, rózsaszín vagy szív alakú. A szerelmesek virággal, édességgel vagy akár élményt ajándékozva, belépőjegyekkel lepik meg párjukat, de felfokozott érzelmi állapotban is érdemes tisztában lenniük a gyakori kockázatokkal és panaszkezelési lehetőségeikk
Elfogadta a londoni alsóház azt a törvénymódosítást, amelynek alapján a terrorcselekményekért elítélteket a jövőben nem lehet teljes büntetésük letöltése előtt automatikusan szabadlábra helyezni.