Májusra minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás. Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás, várhatóan májusra valamennyi kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen...
Amerikai egyetemi kutatók fejlesztettek ki egy olcsón gyártható, karkötőre emlékeztető szerkezetet, amely összezavarja a viselője környezetében működő mikrofonokat.
Vasárnapra tüntetést hirdetett a településen a Párbeszéd - A Kúria várhatóan áprilisban dönt az önkormányzattal szemben indított személyiségi jogi perről
A koronavírus megjelenése előtt is szűk volt a szélerőmű alkatrészek kínálati oldala Kínában, azonban a járvány jelentősen, 10-50 százalékkal csökkentheti a 2020-ra prognosztizált szélkerekek telepítését. Az Egyesült Államok is bajba kerülhet, ugyanis jelentős részben Kínából importálja a szükséges alkatrészeket a szélturbináihoz. Az üzembehelyezés
Vasárnap tartott évértékelőjében a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy zöld kötvényt bocsáthat ki az ország. Hogy mit lehet tudni erről az értékpapírtípusról, többek között arról beszélt kollégánk, Király Béla a Trend Fm Reggeli monitor című műsorában.
A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, a „Cégcsoport” vagy a „Vállalat”) ma jelentette be a 2019-es üzleti év pénzügyi eredményeit; 2019-ben a Vállalat 30,154 millió eurós összesített rekordbevétellel dicsekedhet, ami az előző év eredményéhez képest 48,9%-os növekedést jelent.
Sokaknak ismerős lehet a szituáció: adott egy régi ismerős, akiről jó ideje nem hallottunk, de hirtelen feltűnik a színen és kedvesen egy találkozóra invitál, hogy egy kávé mellett tájékoztasson egy "kitűnő üzleti ajánlatról",...
Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCe Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor,...
A Demokratikus Koalíció szerint erősebbé és egységesebbé tette az ellenzéki pártokat, hogy vasárnap Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM) nyerte az időközi országgyűlési képviselő-választást a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén.
Európa északi részén ciklon várható, hozzánk is elér. Időjárási helyzet Európában: Európa északi területe fölött markáns, többközéppontú ciklon örvénylik. Hatására szárazföldünk északi felén többnyire erősen felhős az ég, és főként a ciklonhoz tartozó hullámzó frontálzóna mentén többfelé esik az eső, a front mögött szórványosan fordul elő záporeső
Érd ellenzéki polgármestere szombaton bejelentette, hogy a város a jövőben az eddigi formájában nem kívánja finanszírozni az Nb I-ben jelenleg ötödik női kézilabdacsapatot.
Napokon belül megalakulhat a sztrájkbizottság a BKV-nál, mivel a kollektív munkaügyi vitában sem született megállapodás a béremelésről - közölte az InfoRádióval az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, Naszályi Gábor. A legnagyobb állami vállalatoknál még idei emelési ajánlatra is hiába várnak a munkavállalók.
Pár hete az autózás világát hidegzuhanyként érte a hír: a Suzuki Jimny európai jövője kérdésessé vált, a modell már csak korlátozottan elérhető. De mire ez a felhajtás egy miniatűr terepjáró kapcsán, amely jellegéből adódóan csak kevesek számára jó választás? Búcsú gyanánt és hiánypótlásként ezen és sok más dolgon is elmerengtünk a kézi váltós kivi
Alaposan megmozgatta az Enefi árfolyamát egy folyamatban lévő kártérítési perről szóló mai hír. Az árfolyam a kezdeti közel 10 százalék után már 24 százalék pluszban is járt.
Még a héten szavazhatnak sürgősséggel a börtönkártérítések kifizetéséről, az ellenzék szerint ez rombolja a parlamentarizmust, nem Hadházy Ákos akciói.
Az új típusú koronavírus okozta járvány hatásai éppen akkor érték a világgazdaságot, amikor az amerikai-kínai kereskedelmi viszály csendesedése és a globális ipari szektor élénkülésének első jelei a növekedés stabilizálódását ígérték - áll a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Támadtak olyan volt játékosokat is, mint Xavi és Puyol, de kapott a lejáratásból a szerződéshosszabbításán vacilláló Messi és felesége, valamint Gerard Piqué is.
A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a járvány terjedését Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.