Alaposan megmozgatta az Enefi árfolyamát egy folyamatban lévő kártérítési perről szóló mai hír. Az árfolyam a kezdeti közel 10 százalék után már 24 százalék pluszban is járt.
Még a héten szavazhatnak sürgősséggel a börtönkártérítések kifizetéséről, az ellenzék szerint ez rombolja a parlamentarizmust, nem Hadházy Ákos akciói.
John McCain-díjjal ismerték el Mártonffy Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Nke) tanársegédjét az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (Msc).
Több újabb beadvánnyal fordul a szlovák közszolgálati média felügyeleti szerveihez és az ügyészséghez a nemzeti kisebbségeknek törvényesen járó műsoridő be nem tartása miatt Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (Mkp) Országos Tanácsának elnöke – jelentette be a felvidéki magyar párt politikusa pozsonyi sajtótájékoztatóján hétfőn.
Az új típusú koronavírus okozta járvány hatásai éppen akkor érték a világgazdaságot, amikor az amerikai-kínai kereskedelmi viszály csendesedése és a globális ipari szektor élénkülésének első jelei a növekedés stabilizálódását ígérték - áll a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Támadtak olyan volt játékosokat is, mint Xavi és Puyol, de kapott a lejáratásból a szerződéshosszabbításán vacilláló Messi és felesége, valamint Gerard Piqué is.
A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A kis vérkörben megnövekedett vérnyomást nevezzük pulmonális hipertóniának. A kóros értékre szívultrahang-vizsgálat mérési eredményei alapján lehet következtetni. Pontos mérésre speciális szívkatéterezéssel van mód, de erre ritkán van szükség.
Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a járvány terjedését Hupej tartományban, miközben az ország többi részén tovább mérséklődött a napi új fertőzöttek száma.
Beperelte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámolási Nonprofit (PSFN) Kft. azokat, akik a Buda-Cashen keresztül a Saxo banknál tartozást halmoztak fel, miután felengedték a svájci frank árfolyamgátját 2015. január 15-én – írja az Index.
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjéről és a dunaújvárosi választásról is szó volt hétfőn napirend előtt, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján.
A szerbiai születésű labdarúgó lépésről lépésre tervez, egyelőre a svájci céljai megvalósításán ügyködik. A márciusi Nemzetek Ligája-rájátszás még nem foglalkozik.
Egy szentpétervári bíróság visszavitette a kórházba Alla Iljina helyi lakost, aki tíz napja megszökött a karanténból, ahová koronavírus-fertőzés gyanújával helyezték.
Márciusi bortesztünkön hagyományainkhoz híven idén is a rozékra fókuszálunk, amely mellett a siller és a gyöngyözőbor kategória kerül a bizottságok elé a Szie Borászati Tanszékén. ...
Rövid időn belül feltölthetjük a múlt héten bemutatott Samsung Galaxy S20 Ultra, hatalmas 5000 milliamperórás akkumulátorát. A többi céghez hasonlóan a Samsung is nagy hangsúlyt fektet a töltési sebesség növelésére. A Galaxy S10 termékcsalád debütálásakor csak 10 wattos gyorstöltésre volt képes, de az eltelt idő alatt már 25 wattos lett. Az auguszt
Már nem csak olvashat róluk, de kóstolhatja is a Bor és Piac zsűrije által tesztelt borokat. Március 6-án, pénteken kóstoljon meg velünk több mint 40 kiváló tételt a legutóbbi Pinot...
Hatalmas, mintegy 10%-os költségcsökkentésbe kezdenek a kereskedelmi bankok, a felszabaduló erőforrásokat a kiberbiztonság fejlesztésére és digitális átalakulásra fordítanák. Elsősorban a mesterséges intelligencia, a vállalatirányítási...
Az ellenzéki pártok közös beadványban kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg az országgyűlési törvény és a házszabály módosításait - jelentették be a Párbeszéd, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP és a Magyar Liberális Párt képviselői hétfőn, sajtótájékoztatón.
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
Magyarország mintegy 82,5 millió forint támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak, az országot novemberben sújtó földrengés okozta károk felszámolására – közölte Magyar Levente államtitkár.
470 millió forintra becsüli az Aegon Biztosító a február első hetében tomboló vihar által okozott károkat. Eddig nyolcezret meghaladó kárbejelentés érkezett Magyarország vezető lakásbiztosítójához, de a becslések szerint a káresetek száma meghaladhatja a 9500-at.
A koronavírus és a járványt követő kínai leállás világszerte több mint 5 millió vállalkozásra lehet hatással – áll a Dun & Bradstreet friss elemzésében.
A hazai k+f tevékenységet vitathatatlanul felpörgetné, de egyes önkormányzatokat tényleg a padlóra küldhet, ha a legnagyobb cégek teljesen kihasználják az iparűzési adó beharangozott változásait a Portfolion megjelent kalkuláció szerint.
Innen származnak dzsesszőrült nagypapáink első lemezgyűjteményei, ide jártak a szüleink, ha az emblematikus lengyel színházi műhelyekről akartak hallani, és először itt ismerhettük meg magyarul az idén irodalmi Nobel-díjat kapott Olga Tokarczuk regényeit. 2019-ben ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a budapesti Lengyel Intézet.