Tovább folytatja a felhasznált műanyag mennyiségét csökkentő intézkedéseit a cég. Az eldobható műanyagok világszinten hatalmas problémát jelentenek. Az ALDI felelős vállalatként számos intézkedéssel kívánja csökkenteni műanyag-felhasználását, így 2019-ben már kivezette kínálatából az egyszer használatos műanyag termékeket, többek között a műanyag e
Az összes műanyagelemét lecseréli 2030-ig a Lego, a jövőben pedig fát és cukornádat használ majd alternatívaként - írja a Telegraph. A cég évente 75 millió műanyagelemet értékesít, ezt az évtized végére 100 százalékban fenntartható anyagokra cserélik.
A zöld párt reményét fejezi ki, hogy a kormány átgondolja elhamarkodott és téves döntését, és támogatni fogja az Lmp zöld minisztérium felállításáról szóló javaslatát.
A milliárdos iparággá vált „börtönbizniszen” nemcsak a bűnözők, hanem a „Soros-hálózathoz” és a baloldalhoz tartozó ügyvédek is gazdagodtak – jelentette ki Budai Gyula.
Az anyanyelvemen, magyarul tudok igazán őszinte és érzelmes lenni. Ezért is fogok a leendő gyerekemmel magyarul beszélni – a holland férjem pedig ugyanezért hollandul.
A főáramú közgazdaságtannak nem is célja, hogy megértse a gazdaságot – árulja el David Orrell kanadai matematikus a Makronómnak. A közgazdászok még mindig nem tudták elfogadni 2008-as bukásukat, emiatt várhatóan egy következő válságban is kevesen hallgatnak majd rájuk. Misztikus gazdasági törvényekbe papi osztályként beavató szakértőkről is beszélg
„A Jobbikban naponta történnek olyan dolgok, amelyek megnehezítik a jövőről való gondolkodást” – mondja Sneider Tamás a Mandinernek. A Jobbik nemrég távozott, előző elnökét a párton belül kialakult feszültségekről kérdeztük.
Ha a bűnelkövető jogait védeni perverzió a jogerős ítélet után, akkor előtte is az. Ebben az esetben védtelen lesz mindenki, akit az állam ügyészsége bűnösnek minősít. Volt már ilyen.
A csütörtöki tárgyaláson órákon keresztül ismertették a vádbeli időszakban Fenyő János tulajdonában lévő Népszava azon cikkeit, amelyek a vádlottal foglalkoztak.
A Himalája mélyén ért véget a magyar utazók kalandozása – egy utolsó, mindent elsöprő és elmosó kalanddal. Ilyen a monszun özönvize a világ legmagasabb hegyei alatt.
A kommunizmus áldozatainak emléknapjához közeledve a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) szinte teljessé tette a Nemzeti Gyászpark adatbázisát, így elérhető annak a csaknem 1200 embernek az életrajza, akiket a kommunizmus áldozataként kivégeztek és a Rákoskeresztúri új köztemető három parcellájában (298, 300, 301) temettek el.
Bécsben nagy hagyománya van a bálozásnak, 1877-től tartanak ilyen rendezvényeket a Hof-Operntheaterben. Az Operaház nézőterét bálteremmé alakítják és 180 elsőbálozó pár nyitja meg az estét, ahová elég drága a bejutás. A legolcsóbb jegyek 120 ezer forint körül mozognak, de olyankor nincs ülőhely és a fogyasztásért külön kell fizetni. Ha páholyból né
„Jogos társadalmi elvárás a teremtett környezetünk iránti felelősségérzet” – vallja Nagy István. Az agrárminiszterrel méhekről, erdősítésről, étkezési trendekről, szemléletformálásról és hamis parasztromantikáról is beszélgettünk az új kormányzati klímastratégia kapcsán. Nagyinterjúnk!
Növekedtek az általános forgalmi adóból, valamint a személyi jövedelemadóból és a nyugdíj, egészségbiztosítási és munkarő-piaci járulékokból származó bevételek.
„Minden szót vállalok a nyilvánosság előtt is, a szivárogtatókkal szemben azonban – amennyiben kiderül a kilétük – el fogunk járni” – mondja Jakab Péter a Mandinernek a Jobbikon belüli kiszivárogtatási botrány kapcsán.
A világszerte végbemenő alkotmányos reformok eredményeképpen a bírói hatalom fokozatosan vesz át hatalmi jogosítványokat a képviseleti intézményektől, nemzetközi és nemzetállami színtéren egyaránt. Ennek mintegy eredményeképpen a bírói hatalom fokozatosan átalakul, és egyfajta politikai döntéshozó szerepkört kezd felvenni.
Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el. A járvány miatti félelem azon is látszik, hogy a menedéket nyújtó célpontokra, például az aranyra nagyobb a kereslet.
Mentett vidrakölyköt (Lutra lutra) nevelnek a Szegedi Vadasparkban, a tízhetes állatot egy gondozó cumisüvegből táplálja - közölte Veprik Róbert igazgató.