2020. február 21. péntek

febr. 21
12:36
Új mobilalkalmazás készült a városi közlekedés megkönnyítésére (ProfitLine)
Új mobilalkalmazást fejlesztett a városi közlekedés megkönnyítésére egy nemzetközi kutatásfejlesztési projekt részeként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (Núsz Zrt.) leányvállalatának vezetésével - közölte a Núsz Zrt. pénteken az MTI-vel.
febr. 21
12:36
Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve (Portfolio)
A svéd jegybank szerdán elkezdte tesztelni a világ első digitális jegybankpénzét, az e-koronát – jelentette be a központi bank. Ha egyszer élesben is bevezetik, az e-korona hétköznapi fizetési tranzakciók elszámoló egysége lesz, úgy küldhetik egymás között az emberek, akár egy smst. Az új pénzhez a bitcoin révén ismertté vált megosztott főkönyvi te
febr. 21
12:36
Németország-szerte fokozzák a rendőri jelenlétet a hanaui vérengzés miatt (Bank360 blog)
Több lesz a rendőr a reptereken, pályaudvarokon, határokon és mecseteknél
febr. 21
12:39
Az Állami Számvevőszék gyakorlatilag lopással vádolja az MTA 11 kutatóintézetét (444.hu)
Mindegyik vizsgálat összegzésében megállapították, hogy az adott kutatóközpont "nem biztosította a közvagyon megőrzését" vagy a "közvagyonnal való felelős gazdálkodást".
febr. 21
12:39
Nagyon, nagyon nem örül Trump a dél-koreai Oscarnak (ATV)
Trump szerint nagy hibát követett el a Filmakadémia az Élősködők díjazásával - számolt be róla a 24.hu.
febr. 21
12:42
Ellentmondásos folyamatok mozgatják a piacokat (Menedzsment Fórum)
Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el - áll a K&H Alapkezelő összefoglalójában. A járvány miatti félelem azon is látszik, hogy a menedéket nyújtó célpontokra, például az aranyra nagyobb a kereslet.
febr. 21
12:42
Növekedhet az osztalék a Molnál, idén is lehet extra kifizetés (Portfolio)
A Mol kedvező gyorsjelentésének publikálását követően a menedzsment beszélt a kilátásokról. Az alaposztalék továbbra is növekedhet, azonban a speciális osztalék mérséklődhet, vagy akár el is tűnhet idén, a poliol marzsok továbbra is vonzó szinteken állnak a negatív petrolkémiai árréskörnyezet ellenére, a gázsszállítási divízió eredménye stagnálhat
febr. 21
12:42
A 10 legfontosabb jóga-póz és jelentésük (Spabook)
Ha még nem vagy profi jógázó, vannak bizonyos alap-pózok, amiket érdemes megtanulni annak érdekében, hogy az órán és otthon is magabiztosan...
febr. 21
12:45
Gyurcsány kőkemény üzenetet küldött az MSZP elnökének (ATV)
Elhagyta az MSZP-t és a DK-hoz csatlakozott két fővárosi polgármester. Kiss László óbudai, valamint Szaniszló Sándor pestszentlőrinci városvezető azzal indokolta döntését, hogy a DK-tól kapják a legtöbb támogatást programjuk végrehajtásához. Az MSZP elnöke úgy reagált: a két politikus csalódást okozott közösségüknek.
febr. 21
12:45
A koronavírus megemelte az arany iránti keresletet (AQUA)
Miközben a koronavírus-járvány negatív hatása egyre jobban látszik a világgazdaságon, a piacokon a vevők kerültek többségbe, a legfontosabb indexek új csúcsokat értek el.
febr. 21
12:45
Mi történhetett? Lana Del Rey betegség miatt mondta le európai turnéját (Joy)
Az énekesnő betegség miatt konkrétan lemondta az egész európai turnéját, amely miatt rengeteg rajongó kezdett el aggódni.
febr. 21
12:48
NAT, Zárójelentés, Nemzetközi Beruházási Bank - hetilapszemle (Infostart)
A Mandiner az új Nemzeti Alaptantervről beszélgetett Hajnal Gabriella miniszteri biztossal és Nahalka István oktatáskutatóval. A HVG Klaus Maria Brandauer osztrák színésszel a Zárójelentés című új Szabó István filmről készített interjút. A Figyelő a Nemzetközi Beruházási Bank magyar alelnökét, Laszlóczki Imrét kérdezte.
febr. 21
12:48
Új mobilappot kap Budapest (Portfolio)
Új mobilalkalmazást fejlesztett a városi közlekedés megkönnyítésére egy nemzetközi kutatásfejlesztési projekt részeként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ Zrt.) leányvállalatának vezetésével - közölte a NÚSZ.
febr. 21
12:50
Új részletek a KRESZ-változtatásról - már van időpont is (Infostart)
Az e-roller a közlekedés szabályai szerint majdnem bicikli lesz, de a járdával kapcsolatban nagyon fontos különbség lesz - nem a biciklik javára.
febr. 21
12:51
Ezt posztolta a Kdnp frakcióvezető-helyettese Facebookon (444.hu)
Aradszki András képviselő polgári-keresztény-jobbközép gondolatai a közösségi médiában.
febr. 21
12:51
Roxfort az Oktogon közelében? Itt van Budapest első Harry Potter stílusú étterme! (SzMo)
A „The Magic” néven futó étterem rengeteg tematikus étellel, és meseszép hangulatvilággal várja a Harry Potter és más varázslatos világoknak a rajongóit.
febr. 21
12:57
Másodfokú riasztást adtak ki, viharos szél várható (Alternatív Energia)
Főleg az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben lehetnek viharos széllökések.
febr. 21
12:57
Kemény fellépés a neonácik ellen Németországban (Kripto Akadémia)
A belügyminiszter bejelentette, fokozottan védik a németországi mecseteket.
febr. 21
12:57
Andersenék előtt is volt élet - Megtalálták minden idők legősibb meséjét (Femcafe)
Fantasztikus felfedezést tettek a Melbourne-i Egyetem munkatársai.
febr. 21
13:00
Akár 30 milliárdba is kerülhet a biodóm berendezése (Infostart)
Egyelőre csak a biodóm épülete készül el a budapesti állatkertben, de őrületes összegbe kerül a megálmodott látogatóélményt kialakítása. A működtetési költségek is jelentősen emelkednek, amit várhatóan nem ellensúlyoznak a bevételek.
febr. 21
13:00
Elfogadták az Rmdsz által kidolgozott oktatási törvényt (HírTV)
Elfogadta a román szenátus az Rmdsz által kidolgozott új oktatási törvényt.
febr. 21
13:03
Új-Zéland ellen kezdenek a magyarok (Sport365)
Elkészült a női vízilabda selejtező programja.
febr. 21
13:03
Változékony napok sorozata (Háziállat)
Szombaton napközben egyre több felhő jelenik meg az égen, de estig csapadék sehol sem alakul...
febr. 21
13:03
Már csak néhány nap van a kötelező befizetésére (AQUA)
Azon a járműtulajdonosoknak, akik január elsejével új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, február 29-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészletet régi vagy új biztosítójukhoz.
febr. 21
13:03
Meglátod Diana hercegné unokahúgát ebben a királylányos ruhában és leesik az állad (Glamour)
Egyszerűen gyönyörű
febr. 21
13:03
Szükséges, de nem elégséges – így reagált a WWF Magyarország a kormány klímavédelmi akciótervére (SzMo)
A természetvédelmi szervezet további 8 pontban szedte össze, mi mindent kellene még tennie az államnak a klímavédelem érdekében.
febr. 21
13:05
Akadémiai kutatóközpontok vagyonmegőrzését vizsgálta a számvevőszék (AQUA)
A tizenötből három akadémiai kutatóintézet biztosította megfelelően a vagyonmegőrzést 2016-2018 között – olvasható az Ász jelentésében.
febr. 21
13:05
Mi lenne/ha: Egy sorozat gyilkosságokról, szenvedélyről és morális kérdésekről (Glamour)
Renée Zellweger játéka egészen elképesztő benne
febr. 21
13:06
Csúcson az infláció az euróövezetben (ProfitLine)
Januárban kilenc havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett jelentése alapján.
febr. 21
13:06
Bejött az élet a csúcsgazdagoknak: nagyot kaszáltak tavaly a brókercégek (Pénzcentrum)
Közzétette a hazai befektetési vállalkozások legfrissebb számait az MNB: a statisztikából jól kiolvasható, hogy tavaly ugyan csökkent a szektor mérlegfőösszege, a bevételek és az adózott eredmény azonban drasztikus mértékben nőtt. 2018...
febr. 21
13:06
5 csillagjegy, akivel kifejezetten problémás együtt élni (Spabook)
Mindenkinek – egyénre szabottan, és horoszkópot illetően is – vannak olyan tulajdonságai, amik megnehezítik az együttélést. Azonban akadnak...
febr. 21
13:06
Viharos szélre, zivatarra kell készülni – kiadták a riasztást (Promotions)
Több helyen 80-90 kilométeres sebességű széllökések lehetségesek.
febr. 21
13:06
A magyar-szlovák gázösszeköttetés kapacitását mindkét irányba növelni akarják (Bank360 blog)
Szijjártó Péter rámutatott, hogy soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország és Szlovákia között, mint jelenleg
febr. 21
13:07
Évek óta könyörögtek a rajongók ezért a dalért, Selena Gomez most végre kiadta (Glamour)
Itt van végre a Feel Me
febr. 21
13:09
MC20 néven, később elektromosan is érkezik a Maserati szuperautója (Auto Pult)
Májusban, azaz alig három hónap múlva mutatkozik be a patinás olasz gyártó újdonsága, az MC20 néven emlegetett szuperautó. Sajnos a Maserati azt ígérte, a premierig több információ nem kerül ki a jövevénnyel kapcsolatban, ezzel is fokozván az izgalmakat. Az azonban tudva levő, hogy az MC20-at a márka a legendás MC12 természetes evolúciójaként kíván
febr. 21
13:09
Mesterházy: támadás alatt van az MSZP (ATV)
„Nagyon kell vigyázni egymásra – úgy látom, mert sokféle támadás alatt van a szocialista párt” – erről az ATV Start című műsorában beszélt az MSZP … annak kapcsán, hogy a párt fővárosi polgármestere átlépett a DK-ba.
febr. 21
13:09
Horváth Charlie-t különleges szerepben láthatjuk (Femcafe)
A zenész ritkán lép fel showműsorban.
febr. 21
13:09
Ők az utánpótlás, fotókon az elkövetkezendő évek legdögösebb modelljei (Femcafe)
Pár év és a jelenlegi nagy neveket is lenyomják.
febr. 21
13:12
Ellepik a rendőrök a német utcákat (Infostart)
Németország-szerte fokozzák a rendőri jelenlétet a lakosság védelme érdekében a hanaui támadás után - közölte Horst Seehofer német belügyminiszter.
febr. 21
13:12
Szárnyal a Mol (Portfolio)
Lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek, a befektetők a koronavírus terjedésével kapcsolatos hírek mellett a beérkező makroadatokra és vállalati gyorsjelentésekre figyelnek. A magyar tőzsde felülteljesítő a régióban, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban, a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentése után.
febr. 21
13:15
Ragadós lehet a környezettudatos életmód (NRGreport)
Néha környezettudatosan élni igazi szélmalomharcnak tűnhet: nehéz elhinni, hogy egyetlen ember környezettudatos törekvései számítanak bármit is a klímaváltozás megfékezésében vagy lassításában. Egy friss kutatás szerint azonban az, hogy valaki igyekszik a mindennapjait minél inkább klímabarát módon élni, igenis számít: a környezettudatosság ugyanis
febr. 21
13:17
Július 1-jétől megkezdik itthon az illegális hulladéklerakók felszámolását (NRGreport)
Július 1-jétől életbe lép a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontja, megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az utak melletti árkokat, a vasútvonalak környékét is kötelező lesz megtisztítani, összegyűjtik az erdők, szántóföldek, települések szélére kihordott hulladékkupacokat is - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán.
febr. 21
13:18
Autófüggők és húsimádók vagyunk, de a repüléshez és új göncökhöz nem ragaszkodunk (Rakéta)
A Rakéta olvasói leginkább a felesleges ruhavásárlásokról mondanának le egy élhetőbb jövő kedvéért.
febr. 21
13:21
Fidesz: a baloldal a "börtönbiznisz" oldalán áll (ATV)
A baloldal a "börtönbiznisz" oldalán áll, "falaznak a börtönbiznisznek és az azon nyerészkedő baloldali ügyvédeknek, Soros-szervezeteknek és bűnözőknek" - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 21
13:21
Különböző válogatásokkal búcsúztatják a telet a néptáncünnepen (autopro)
Tavaszváró néptáncos programok lesznek február utolsó hétvégéjén Budapesten, a Kárpát-medence különböző részeiről 1200 táncos gyűlik össze a programokra.
febr. 21
13:30
Vészjelzés: óriási szélvihar jön, másodfokú riasztást adott ki az Omsz (Blikk)
Másodfokú riasztásokat is kiadtak több járásra a viharos szél miatt pénteken délelőtt.
febr. 21
13:30
Túl alacsony a gyermekem: komoly baj is lehet a háttérben! (Blikk)
Pánikra adhat-e okot gyermekünk laboreredményén a csillagos pajzsmirigyérték? Állhat-e komolyabb probléma annak a hátterében, ha már óvodáskorú, de nagyon alacsony? Mivel is foglalkozik a gyermekendokrinológus?
febr. 21
13:30
A világ legédesebb képével árulta el Szinetár Dóra mit művelt este a kislánya (Blikk)
Elolvadsz, ha meglátod!
febr. 21
13:30
Nem hiszi el, milyen állatot neveztek el a klímaaktivista Greta Thunberg után (Blikk)
Olyan csigára bukkantak a felfedezők, amit eddig még nem regisztráltak.
febr. 21
13:30
Mutatunk egy magyar videót, ami elérte a 10 milliós nézettséget – Nagyon kevés ilyen van (Blikk)
Kevés videó van Magyarországon, ami elérte a tízmilliós nézettséget: ilyen a K9 Commando Calendar című film, amelynek főszereplője a Somogy megyei rendőrkutyás egység.

Keresés