Nem lehet baj a márciusi, győri olimpiai selejtezőn, elvégre női kézilabda-válogatottunk társkapitánya, Danyi Gábor a taszári vadászpilótáknál szolgált, tehát rátermett, bátor tréner.
Mivel mással indulhatna a március, mint néhány újdonsággal? Lehet, hogy éppen a munkahelyeden szeretnél változtatni, vagy éppenséggel a párkapcsolatoddal...
A bírák idei képzésprogramja megkezdődött, ahol rajtuk kívül még a titkárok, a fogalmazók és az igazságügyi alkalmazottak is megismerhetik a változó jogszabályokat az Akadémia támogatásával.
"Alacsonytól mérsékeltig" terjed az új koronavírus kockázata az Európai Unióban a vírus gyors olaszországi terjedése után - közölte vasárnap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).
Változékony lesz az idő a héten: napsütésre, de esőre, zivatarra is készülni kell. Ismét többször lesz erős, olykor viharos a szél. A hőmérséklet is ingadozni fog, olykor csak 10 fok körül alakulnak a maximumok, máskor 18 fok is lehet
Sas József egyre jobban van! A humorista már most is menne a barátai előadására, de az influenzajárvány miatt fél elhagyni az otthonát. Azt ígéri azonban, tavasszal már biztosan ott fog ülni a színházban.
Vasárnap függesztették fel az osztrák hatóságok a vonatok átkelését az olasz határon, miután két utas a betegség tüneteit mutatta. Két tartomány fegyveres erők felügyelete alá került.
A jövő héttől az eddiginél gyorsabban lehet pénzt utalni a 10 millió alatti utalásokat 5 másodpercen belül “kézbesítő” azonnali fizetési rendszeren keresztül. Aki így szeretne pénzhez jutni, annak lépnie kell.
Mintegy hatvan százalékára esett a korábbi harmincötezerről az elmúlt másfél évben az élelmiszer-automaták száma a Nemzeti Automata Szövetség (Nasz) adatai szerint, ezért többek között azt javasolják, hogy a felügyeleti díjat az online pénztárgépek adatátviteli díjával megegyező szintre mérsékeljék – írja hétfői számában a Magyar Hírlap.
A koronavírus nem kíméli a mobilgyártókat sem, legfrissebb hírek szerint ezúttal az Apple-nek tett be a Kínából indult kór, állítólag el kell halasztani az olcsó iPhone bemutatóját. Bennfentes infókra hivatkozva egy forrás azt állítja, hogy az Apple azért nem árulta még el az iPhone 9 bemutatójának időpontját, mert a beszállítók gyártási kapacitásá
Siófok tavaly is milliomos volt a vendégéjszakákat tekintve, igaz, az előző évihez viszonyítva a kereskedelmi szálláshelyein csak 0,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.
Ismét feltámad a szél - hívta fel a figyelmet vasárnap késő délután a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely hétfőre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a szél miatt.
Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. Tóth Gergő közölte: a társaság az Európai Unióból beszerzett árut áfafizetés nélkü
Februárban gyakorlatilag januári szintjén maradt a GKI konjunktúraindexe, mely így 40 hónapos mélypontján van. Az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak hasonló mértékben javultak. Az üzleti bizalmi index trendje másfél éve lejtmenetben van, így hatvéves mélypontjára ért. A fogyasztói hullámzó-stagnáló, s bár idén az elmúlt két évre jel
Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint egy kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László...
Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó- és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni – mondta Nagy István.
Többek között a nyugdíjkötvényről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter egy interjúban. Van pár újdonság: a végső simításokat végzik a konstrukción, minél fiatalabb korban lesz érdemes elindítani, versenyképes lehet a MÁP+-szal és nem gondolkoznak adókedvezményben hozzá, így Varga szerint nem fogja kiszorítani a nyugdíjpénztárakat.