2020. február 3. hétfő

febr. 3
5:51
Szuperexpressz vinne Kolozsvárra (AQUA)
A Budapest–Kolozsvár nagy sebességű vasút 300 kilométeres hazai szakaszán akár egy óra alatt átszáguldanak majd a szerelvények, amennyiben megvalósul a közös magyar–román beruházás.
febr. 3
5:54
Viharos széllel tör be az országba a hidegfront (Ripost)
Visszatér a télies, hideg idő a hét közepére, a szél pedig nem enyhül majd.
febr. 3
5:57
Zsarolásnak tartják a szakemberek, hogy a kormány csak a tartozás 80 százalékát fizetné ki (ATV)
Zsarolásnak tartják a szakemberek, hogy a kormány csak a tartozás 80 százalékát fizetné ki a kórházi beszállítóknak. A cégek érdekképviselete szerint van olyan vállalkozás, amely a kintlévőségek miatt akár csődbe is mehet. A kormány ezzel szemben úgy véli, 20 százalék visszatartása nem jelenthet problémát, ez nem rázza meg a cégeket.
febr. 3
6:03
30 éve nem láttunk ekkora januári esést – amit az olajról, aranyról, földgázról tudni kell (Privátbankár)
A részvények már 11 éve mennek fel, de olcsók-e az árupiaci termékek vagy sem? Alacsony kamatok és stabil infláció esetén elvileg ezek is jó védelmet jelenthetnének. A palládium idén is történelmi csúcsot állított be, az olaj, a földgáz, a kávé, a narancslé viszont több éves mélységek közelében jár. A mérleg inkább az olcsóság felé billen, de sok a
febr. 3
6:03
Az EU-pénzekről tárgyal Brüsszelben Orbán Viktor (USAracing)
Brüsszelbe érkezik hétfőn a miniszterelnök, hogy az uniós csúcsintézmények vezetőivel, Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács veztőjével egyeztessen.
febr. 3
6:06
Fontos döntés előtt áll Orbán Viktor (Infostart)
A Bruxinfo főszerkesztője úgy véli: lesz jogállamisági kitétele az uniós keretköltségvetésnek, amit – ha minden igaz – már csak Budapest tart aggályosnak.
febr. 3
6:06
A terhesség 10 nagyon korai jele (Spabook)
Főleg az eljövendő bébiről nagyon is hamar akarunk tudni - ha terveztük azért, ha nem, hát azért. Teljesen bizonyosat csak az orvos tud mondani,...
febr. 3
6:09
Tényleg senki sem hiszi el, hogy nincs árrobbanás Magyarországon? (Portfolio)
Te sem hiszed el, hogy 3,4% volt tavaly az infláció? Ez nagyrészt azért van, mert a fogyasztói kosaradban más súllyal szerepelnek a termékek és a szolgáltatások, mint a KSH-éban. Biztos, hogy rengeteg termékek és szolgáltatás van, amit nem veszel meg, mégis szerepel a hivatal fogyasztói kosarában, és számos termékből többet teszel a kosaradba, mint
febr. 3
6:09
Karantén várta a Vuhanból hazaérkezett magyarokat (USAracing)
Vasárnap este Franciaország érintésével hazaérkezett az a hét magyar, akiket kimenekítettek a lezárt kínai tartományból. A hazatérők több orvosi vizsgálaton is átestek.
febr. 3
6:12
Kit fog támadni Trump?- Előválasztási rajt Iowa-ban (ATV)
Azt is mondhatnánk, hogy február 3-án végre eldördül a startpisztoly az Egyesült Államokban, hiszen ma tartják az első előválasztást Iowa szövetségi államban. Mondhatnánk, ha nem lenne Amerika a folyamatos kampány hazája és nem szólna már hónapok óta a demokraták elnökjelöltségéért szóló versenyéről a tengeren túli sajtó.
febr. 3
6:12
Félelmek és tévhitek tartják vissza a nőket a szűrővizsgálatoktól (Márkamonitor)
Fontos vagy! – ez a jelmondata a 2020 A Női Egészség Éve kampánynak, amelyet az EgészségKalauz.hu indított. Az ismert egészségügyi portál szakmai, közérthető tartalmak mellett országos szűrőkampánnyal, egészségnappal, olvasói pályázattal kívánja felhívni a figyelmet az életmódváltásra és a betegségmegelőzés jelentőségére. A Ringier Axel Springer Ma
febr. 3
6:15
Napi horoszkóp február 3.: a Bikák igyekeznek lépést tartani a történésekkel, az Ikrek az őszinteség hívei (Joy)
A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!
febr. 3
6:15
Akropolisz-meghívás: Fideszesek szerint a Dzurinda-levél néppárti gesztus Orbán felé (ATV)
Nem lesz ott Orbán Viktor a Néppárt brüsszeli tanácskozásán, ahol nincs is ma napirenden a döntés a Fideszről. Rómában a miniszterelnök Salvinivel találkozik és az ECR frakció elnökével egy színpadon szerepel, de nincs szó új pártszövetségről - erősítették meg kormányzati források.
febr. 3
6:18
Titok, mennyi vámot fizettek az orosz metrókocsik után (Alternatív Energia)
Lassan döcög a hármas metró kocsitenderének kivizsgálása, miközben a NAV sem ad ki adatokat.
febr. 3
6:21
Terrorcselekményekért elítélt támadó késelt Londonban (BorsOnline)
Terrorcselekményekért elítélt késes támadó sebesített meg két embert Londonban va
febr. 3
6:24
Felhős és szeles lesz a hétfő (Háziállat)
Néhol viszont akár 14 fok is lehet.
febr. 3
6:24
Két hétig karanténban lesznek a Vuhanból hazahozott magyarok (ATV)
Vasárnap este, valamivel 20 óra után megérkezett Budapestre az a hét magyar, akik a koronavírus-járvány sújtotta kínai Vuhanból jöttek haza - számolt be az M1 aktuális csatorna.
febr. 3
6:24
A 17 éves Ansu Fati volt a Barca nyerőembere (BorsOnline)
A 17 éves Ansu Fati szállította a győzelmet az FC Barcelonának a Levante ellen a span
febr. 3
6:30
Dorothy, a bádogember, a madárijesztő és a gyáva oroszlán hazaviheti a Super Bowlt (Infostart)
A Kansas City Chiefs nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 54. Super Bowlt.
febr. 3
6:30
Orvosok helyett politikusok kapták a védőmaszkokat Vuhanban (444.hu)
Komoly felháborodást váltottak ki a felvételek.
febr. 3
6:30
Az utolsó fillérével 6 számjegyű összeget nyert Bódi Guszti (Ripost)
Az énekesre Las Vegasban mosolygott rá a szerencse, éppen az utolsó pillanatban.
febr. 3
6:30
Cipőfűzős gyilkos: Nagyon hiányzik a barátnőm, akit megfojtottam! (Ripost)
Csőstül jön a baj Z. Sándor, a cipőfűzős gyilkos környezetében. Meghalt az apja, akihez annak idején kiengedték a börtönből, amikor megölte szerelmét, Jónás Szandrát. Az áldozat édesapja is életveszélyes állapotba került, nemsokára életmentő műtétet végeznek el rajta.
febr. 3
6:30
Fülledt erotika a Super Bowl félidei showjában: Shakira és J.Lo is sokat megmutatott (Life)
Fülledt erotika a Super Bowl félidei showjában: Shakira és J.Lo is sokat megmutatott
febr. 3
6:32
Megdöbbentő számok: ez a rendőrség hétvégi mérlege (Ripost)
Nem unatkoztak a rendőrök a hétvégén sem.
febr. 3
6:33
Rövid előzetest kaptak a Marvel sorozatai, magyar felirattal (GameStar)
Pár másodpercre belenézhetünk a WandaVisionbe, a Lokiba és a The Falcon and the Winter Soldierbe.
febr. 3
6:33
Idén 3,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság (ProfitLine)
A magyar gazdaság tavaly 5 százalék körül, az EU-ban az egyik leggyorsabb ütemben bővült. Az október-novemberi adatok összességében még nem utalnak lassulásra, az ipari várakozások romlása azonban figyelmeztető jel, idén 3-3,5 százalék lehet a GDP-növekedés - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
febr. 3
6:34
Beperli a bíróságot Balla Irma fia: két évet ült ártatlanul (Ripost)
Schönstein Sándor bocsánatkérést vár a bírótól, aki 12 év fegyházra ítélte édesanyja meggyilkolásáért.
febr. 3
6:36
Tokár Tomi különleges módon tudta meg, hogy apa lesz (Habostorta)
Tokár Tomiéknak hamar összejött a baba, szinte már a nászéjszakán megfogant első közös gyermekük. A terhesség első időszakát a rosszullétek miatt...
febr. 3
6:36
A Kansas City Chiefs nyerte a Super Bowlt (BorsOnline)
A Kansas City Chiefs nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 54. Sup
febr. 3
6:36
Hány órakor ébredsz meg éjszaka? Eláruljuk, melyik lelki problémára utal (Spabook)
24 óra sok időnek tűnik, de valójában annyira sok elintéznivalónk van egyetlen nap alatt, hogy az órák csak úgy elillannak. Munkába megyünk,...
febr. 3
6:39
Az online áruházak kétharmada nem felel meg a a fogyasztóvédelmi előírásoknak (Mínuszos)
Az Európai Bizottság jelentése szerint az online vásárlásokat kínáló honlapok kétharmada nem felel meg az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályoknak. A vizsgálat során közel ötszáz – főként ruházati cikkeket, cipőket, bútorokat, háztartási cikkeket és elektromos készülékeket értékesítő – webshopot vizsgált 27 uniós tagország fogyasztóvédelmi hatósága.
febr. 3
6:42
Életet menthet az otthoni vérnyomásmérés - applikációval segítik (Infostart)
A felnőtt lakosság mintegy 40 százalékát érinti a magas vérnyomás betegsége – közölte az InfoRádióval Járai Zoltán, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke. A szervezet fontosnak tartja a rendszeres otthoni vérnyomásmérést, emiatt kifejlesztett egy Kardionapló nevű applikációt, amely segítséget nyújthat ebben.
febr. 3
6:42
Gyászszünettel indult a Super Bowl: Kobe Bryant-re emlékeztek (Life)
Gyászszünettel indult a Super Bowl: Kobe Bryant-re emlékeztek
febr. 3
6:42
Közeledik a Green Day 13-ik albuma: Father Of All… (Promotions)
Már csak párat kell aludni, és a rajongók belevethetik magukat a Father Of All… című lemezbe.
febr. 3
6:45
Továbbra is a közép-kínai Hupej tartományt sújtja leginkább a koronavírus (BorsOnline)
A leginkább továbbra is a járvány gócpontjának számító, közép-kínai Hupej tart
febr. 3
6:45
Hogyan muzsikált a magyar gazdaság az év végén? Lassan összeáll a kép (Portfolio)
Ugyan a negyedik negyedéves GDP-adatokra még várnunk kell, de a héten további fontos statisztikák jönnek azzal kapcsolatban, milyen teljesítményt produkált Magyarország 2019 végén, hiszen a kiskereskedelem és az ipar számai is napvilágra kerülnek. Közben Brüsszelből jön a friss előrejelzés, Kínában pedig akár a koronavírus első gazdasági jeleit is
febr. 3
6:48
Egy hete szabadult a börtönből a londoni késelő (ATV)
Terrorcselekményekért elítélt késes támadó sebesített meg két embert Londonban vasárnap.
febr. 3
6:51
Orbán nélkül is stabil a kormánypárti tábor (Alternatív Energia)
A lakosság 58 százaléka úgy gondolja, hogy a Fidesz látszólag igyekszik majd együttműködni az ellenzéki önkormányzatokkal, de közben törvénymódosításokkal mindent elkövet, hogy csökkentse ezeknek a településeknek a mozgásterét.
febr. 3
6:51
Ultranacionalista vezető a pristinai kormányfő (USAracing)
Koalícióra lépett vasárnap a tavaly októberi választásokon legtöbb szavazatot szerzett két párt Koszovóban, így – négy hónappal a választások után – hétfőn megalakulhat az új kormány.
febr. 3
6:54
Úgy tűnik, minden rendben a hét vuhani magyarral (Infostart)
A koronavírus fészkéből hazahozott magyarok az első orvosi vizsgálat alapján egészségeseknek tűnnek.
febr. 3
6:57
Ötven év elteltével újra bajnok a Kansas City Chiefs (Azenpenzem)
A Kansas City Chiefs nyerte a profi amerikaifutball-liga (Nfl) nagydöntőjét, az 54. Super Bowlt, ezzel története második bajnoki címét szerezte meg.
febr. 3
7:00
Úgy tűnik, minden rendben a hét vuhani magyarral (Infostart)
A koronavírus fészkéből hazahozott magyarok az első orvosi vizsgálat alapján egészségeseknek tűnnek.
febr. 3
7:00
Sztrájkolni kezdtek a hongkongi kórházi dolgozók, a kínai határ lezárását követelik (444.hu)
Ha nem teljesül a követelésük, kedden az orvosok is csatlakoznak.
febr. 3
7:03
Új, magyar feliratos előzetest kapott a Fekete Özvegy (GameStar)
Feltűnik benne Taskmaster, aki láthatóan eltanulta Amerika kapitány egy mozdulatát is.
febr. 3
7:03
Egy felejthetetlen tekintet (autopro)
Nyilván jártak már úgy önök is, hogy valamiről hirtelen eszükbe jutott egy olyan esemény vagy egy olyan személy, akire nem gondoltak már jó ideje.
febr. 3
7:06
Sógora menti meg Vajna Timi fánkozóját (BorsOnline)
Az örökösnő üzleteit vagy társtulajdonosként vagy üzletvezetőként mások viszik tovább, hogy ne kelljen őket felszámolni. A fánkozó Andy Vajna álma volt, ezért is szeretné Tímea megmenteni.
febr. 3
7:06
Csillagászati áron épül autóút az osztrák határig, de a dugók nem fognak megszűnni (G7)
Az M85-ös utolsó, 4 kilométeres szakasza 44 milliárd forintért készül, ezzel fajlagosan ez lesz Magyarország valaha épült legdrágább gyorsforgalmi útja.
febr. 3
7:09
Európai Parlament: biztosítani kell az egyenlő bért a nők számára (HR Portál)
Az Európai Parlament csütörtökön Brüsszelben döntő többséggel megszavazta az Európai Unióban a nemek közötti bérszakadék csökkentésére irányuló parlamenti állásfoglalást.
febr. 3
7:09
Erling Haaland-show prolongálva (Azenpenzem)
A tizenkilenc és fél éves norvég csodagyerek első két fellépésénél a Borussia Dortmund csapatában a második félidőben szállt be, és rúgott öt gólt alig egy óra alatt.
febr. 3
7:12
Most múlta felül a SARS-t a koronavírus ereje (Infostart)
Vasárnap újabb 56 halálesetről számolt be Kína, csak Hupej tartományban 350 temetésnél tartanak.

Keresés