A koronavírus-járvány miatt magyarok egy jelentős része rengeteg időt tölt most otthon, és ez komolyabb problémákat is a felszínre hozhat, hiszen ha nincs otthon megfelelő, gerinckímélő szék, vagy íróasztal, egészségügyi kockázatnak tesszük ki magunkat.
Ausztriában az egészségügyi minisztérium jelentése szerint délutánra 5560-ra nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma. Ez az előző napi adathoz képest közel 18 százalékos növekedést jelent. A halottak száma 31-re nőtt. A...
Jogosan lehet büszke a kétszeres ralivilágbajnok legújabb szerzeményére, amitől a Nemzeti Közlekedési Hatóság vélhetően kitérne a hitéből. A projekt eredetileg
Azt egyelőre nem tudni, hogy a királynőn is elvégezték-e a koronavírus-tesztet. A Buckingham-palota szóvivője szerint ugyanakkor az uralkodó minden vonatkozó egészségügyi útmutatást betart.
Közben sajátos, csiki-csuki rendszer kidolgozásába fogtak, amit a járvány vége felé lehetne bevetni. A fertőzöttek száma már 30 ezer fölött van, és a becslések sötét jövőt festenek.
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, London és Párizs négy százalékot meghaladó emelkedéssel fejezte be a napot, Frankfurt kevésbé erősödött.
Akár 150 ezer forintra is megbírságolhatják azokat, akik megszegik a közterületen tartózkodás új szabályait Tamásiban. A Tolna megyei település kormánypárti polgármestere szerint ez nem kijárási tilalom.
Egyre több ügyfél használja az online banki megoldásokat, és a bankautomatáknál kevesebb a készpénzfelvétel a koronavírus-járvány miatt - közölték a bankok az Mti megkeresésére szerdán.
A koronavírusos betegek hangjának elemzésével nyert vokális biomarkerek segíthetnek azonosítani a Covid-19 tüneteit másoknál - közölte az izraeli védelmi minisztérium, amely a módszert tesztelő projekt vezetője.
Kiakadtak a szakszervezetek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége frissen „összedobott” többpontos javaslatán, amelyet az MGYOSZ vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak. A tervezet első olvasatra nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten – írja a Magyar Szakszervezeti Szövetség friss közleményében
Az Államtanácshoz fordult két, az egészségügyi dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet Franciaországban. Szájmaszkot követelnek és azt, hogy széles körben tesztelhessék az embereket, illetve, hogy klorokinnal gyógyíthassák a betegeket.
A koronavírusos betegek hangjának elemzésével nyert vokális biomarkerek segíthetnek azonosítani a Covid-19 tüneteit másoknál - közölte az izraeli védelmi minisztérium, amely a módszert tesztelő projekt vezetője.
Ausztriában az egészségügyi minisztérium jelentése szerint szerda délutánra 5.560-ra nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma; ez az előző napi adathoz képest csaknem 18 százalékos növekedést jelent. A halottak száma 31-re emelkedett.
Több tekintetben bizonytalan időszakban éri a kinevezés Rudolf Péter Kossuth-díjas színész-rendezőt, akit kedden Karácsony Gergely főpolgármester a Vígszínház élére nevezett ki.
Egyre több ügyfél használja az online banki megoldásokat, és a bankautomatáknál kevesebb a készpénzfelvétel a koronavírus-járvány miatt - közölték a bankok az MTI megkeresésére szerdán.
Az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján jelentették be, hogy a Mol egyik üzemében fertőtlenítőt fognak gyártani. A lépés itthon számít különlegesnek, a világ más országaiban számos társaság állította át a termelését.
Jelentősen csökkent Spanyolország légszennyezettségének mértéke a kijárási korlátozások és a gazdasági tevékenység csökkenése miatt a Valenciai Műszaki Egyetem kutatói szerint.
Az asszony nem tudja, hogyan látja majd el idős édesanyját segítség nélkül, mert ő is beteg. A jelenlegi helyzet miatt pedig idősek otthonába sem tudja vinni.
Feleségével kipróbáltak egy olyan készítményt, amiről azt hallották, meggyógyítja a vírusos betegséget. Csakhogy nem egészen azt a szert vették le a polcról, ami elhangzott, és ez még nem minden...
Megyénkét egy-két rendelőt kell hatóságilag kijelölni, ahol a sürgős eseteket ellátják – olvasható Kásler Miklós miniszter a fogorvosoknak címzett levelében. A fogászatra érkezőket is szűrni, és szükség esetén tesztelni kell koronavírusra.
Nem valószínű, hogy nyáron eltűnik a SARS-Cov2 új koronavírus - olvasható az Európai Unió járványügyi és betegségmegelőzési központja szerdán kiadott jelentésében.
Újra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak. Újra lehetővé válik az ingázás a magyar-román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak - mondta Szijjártó...
Nem valószínű, hogy nyáron eltűnik a Sars-Cov2 új koronavírus – olvasható az Európai Unió járványügyi és betegségmegelőzési központja szerdán kiadott jelentésében.
Döbbenten olvasták a szakszervezeteknél a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének többpontos javaslatát, amelyet az MGYOSZ vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak. A Magyar Szakszervezeti Szövetség a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával azonnali egyeztetést követel.
A Nemzeti Bank volt elnöke gazdaságélénkítő javaslatait írta le. Visszafogottan bírálta a jegybankot és a gazdaságpoltikát, amiért konjunktúrában is fűtötte a gazdaságot, és most kevés tartalék áll rendelkezésére.