2020. március 28. szombat

márc. 28
20:24
Elvitték minden idők legnagyobb lottónyereményét (SzMo)
6,4 milliárdot ért a telitalálat az ötöslottón.
márc. 28
20:24
Legyőzte a koronavírust egy súlyos beteg 21 éves fiú Angliában (SzMo)
Daniel cisztás fibrózisban szenved, csak 25-30 százalékon működik a tüdeje, ezért joggal tartott attól, hogy számára végzetes lehet a betegség, de végül sikerült felülkerekednie rajta. Arra buzdítja a sorstársait, hogy higgyenek a gyógyulásban.
márc. 28
20:30
Orbán is köszönetet mondott (ATV)
Tizenhetedik nap. Köszönjük a szolgálatot - posztolta Facebook-oldalára a miniszterelnök:
márc. 28
20:30
Zápor, néhol zivatar is várható vasárnap estig (Biztosító Magazin)
A több órás napsütés mellett vasárnap is gomolyfelhők képződnek, és szombat este még elsősorban az Északi-középhegység területén, a főváros körül és az Észak-Alföldön, vasárnap pedig a Dunától keletre és a Dél-Dunántúlon másutt is elszórtan zápor, néhol zivatar is előfordulhat.
márc. 28
20:30
Imádják a TikTokon a nővérkét, aki trendi videókkal oktatja a fiatalokat a koronavírusról (SzMo)
Miki Rai a helyes kézmosásról, a távolságtartás fontosságáról és a higiéniai szabályok betartásáról informálja a felhasználókat zenés-táncos videóiban.
márc. 28
20:36
Maradj otthon, nézzél tévét - zenés házi videóban üzen a Csík zenekar (Infostart)
A zenekar is csatlakozott azokhoz, akik az otthonmaradásra biztatnak a koronavírus-járvány idején.
márc. 28
20:36
MÁV, Volán, BKK: így utazhatnak ingyen az egészségügyi dolgozók (Pénzcentrum)
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton. A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi...
márc. 28
20:36
Idén elmarad a Budapesti Tavaszi Fesztivál (autopro)
.
márc. 28
20:36
Erdős Gergely: Hatékony védekezés az online hangulatkeltés árnyékában (Tiszta Jövő)
Nagy visszhangot váltott ki a közbeszédben, hogy az ellenzéki pártok – a Dk-tól a Jobbikig – nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, lassítva ezzel az eredményes védekezéshez szükséges reakció sebességét. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy a magyar választók vajon hogyan vélekednek az ellenzék e lépéséről, és vajon milyen tényezők befolyásolják ők
márc. 28
20:48
Megrohamozták a Normafát az emberek (Infostart)
A Normafa és környékének mellőzését kéri a Normafa Park igazgatója a kirándulóktól és sportolóktól - közölte a XII. kerületi önkormányzat.
márc. 28
20:48
Zseniális lett a KFT Afrika című slágerének karanténváltozata (Promotions)
Ismerős a KFT-Afrika című slágere, ugye?
márc. 28
20:54
Nagyon nézze meg a szelvényét, mert valaki elvitte a 6,4 milliárdot (Alternatív Energia)
39 hét után újra volt telitalálat az ötös lottón. A szerencsés nyertes, így 6,43 milliárd forinttal lett gazdagabb. És akkor ne húzzuk tovább íme a milliárdossá tevő számok: 20
márc. 28
20:54
Koronavírus: eurómilliárdokat oszt szét azonnal az olasz kormány (Portfolio)
Négy és fél milliárd euró azonnali költségvetési támogatással segítik az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt anyagilag nehéz helyzetbe jutott olaszokat az élelmiszer-, gyógyszer- és létfontosságú cikkek vásárlásban Giuseppe Conte kormányfő szombat esti bejelentése szerint, amellyel a munka és bevétel nélkül maradtak támogatására kérte a nagyvá
márc. 28
20:54
Órát állítunk, a napfényhez igazodunk (AQUA)
Az egyik utolsó alkalommal álltjuk át az órákat március 29-én vasárnap hajnali 2 órakor, amikor 3-ra kell tekerni az időmérőket. Ezzel megkezdődik a nyári időszámítás.
márc. 28
20:54
A BKK járatain is ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók (SzMo)
Az egészségügyi dolgozók a vészhelyzet megszűnéséig utazhatnak ingyen.
márc. 28
20:56
Az egészségügyi dolgozók előtt tiszteleg a Lánchíd díszvilágítása (Alternatív Energia)
Az egész város és az egész ország egy emberként drukkol az egészségügyben dolgozóknak, hogy az ország legyőzhesse a járványt, és ne a járvány győzze le az országot. Budapest minden polgára nevében mondok köszönetet a kórházakban, rendelőkben dolgozó orvosoknak és nővéreknek - mondta a Facebookon közzétett videóban Karácsony Gergely főpolgármester.
márc. 28
21:00
Búvármaszkokat vetnek be a lélegeztetéshez egy belga kórházban (Infostart)
A lélegeztetőgépekből hiány van, az új technikával próbálnak segíteni a betegeken.
márc. 28
21:00
Megszólalt a francia miniszterelnök: a következő két hét lesz az eddigi legkeményebb (Portfolio)
A következő két hét lesz az eddigi legkeményebb a koronavírus elleni küzdelemben Franciaországban – jelentette be Edouard Phippe miniszterelnök vasárnak.
márc. 28
21:00
Annyian voltak a Normafán, hogy a park igazgatója szerint itt is magas a fertőzéskockázat (444.hu)
Mikó Gergely kéri, mellőzzék a Normafát.
márc. 28
21:00
Németországban rekedt macedónokat röptethet haza a Wizzair (444.hu)
A Wizzair nyerte azt az észak-macedóniai kormány által kiírt közbeszerzést, amiben azt a légitársaságot keresték, amelyik hazahozna 3, a koronavírus miatt Németországban rekedt észak-macedón állampolgárt. (Exyuaviation)
márc. 28
21:00
Csath Magdolna: Az értékláncok és az Eu gazdasága (Tiszta Jövő)
A német gazdaság helyzete nem csak az eurózóna, hanem az egész Eu teljesítményére jelentős hatással van.
márc. 28
21:00
„Szörnyű érzés, hogy lehet, hogy az én arcomat látják utoljára” - amerikai orvosok és ápolók arról, milyen koronavírusos betegeket kezelni (SzMo)
Fáj a szívük azokért, akikről tudják, hogy nem fognak meggyógyulni, és azokért is, akik nem láthatják beteg szeretteiket. Fizikailag és érzelmileg is megterhelő a frontvonalban dolgozók munkája most Amerikában is.
márc. 28
21:02
Koronavírus: Európában és az Egyesült Államokban "ostromállapot" van (Portfolio)
Európában és az Egyesült Államokban "ostromállapot" van az új koronavírus terjedése miatt, miközben a járvány kiindulópontjának számító Vuhanban, Kínában kezdik feloldani a korlátozásokat - írja szombati esti összesítésében az AFP francia hírügynökség.
márc. 28
21:06
Romániában 24 ezer embert bírságoltak meg a kijárási korlátozások megszegése miatt (ProfitLine)
Romániában csaknem 24 ezer embert bírságoltak meg az elmúlt három napban a katonai rendelettel bevezetett kijárási korlátozások megszegése miatt; a kirótt bírságok összege meghaladja a 31,41 millió lejt (2,19 milliárd forint) - közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.
márc. 28
21:06
Karácsony: tanulnunk kell ebből a krízisből, az emberi életnél nincsen fontosabb (Portfolio)
Egy órára lekapcsolták Budapest díszkivilágítását Föld Órája elnevezésű akcióhoz csatlakozva - közölte Karácsony Gergely szombat este a Facebook-oldalán.
márc. 28
21:06
5 csillagjegy, aki hamar feladja a párkapcsolatát (Spabook)
Mint mindenben, úgy a szerelemben, párkapcsolatban is más és más jellemző az egyes csillagjegyek szülötteire. Míg vannak, akik gyorsan szerelembe...
márc. 28
21:08
Katonák is segítik a kijárási korlátozás betartását Magyarországon (Portfolio)
A rendőrséggel együttműködve a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ katonái segítik a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás betartatását reggel 8 órától - írta a honvedelem.hu szombat este.
márc. 28
21:12
Kivonul Venezuelából a Rosznyeft (Portfolio)
Kivonul Venezuelából a Rosznyeft, Oroszország legnagyobb olajvállalata – írja a Reuters.
márc. 28
21:18
Szakértő: ezért eshetnek egymásnak az olaszok a járvány után (Infostart)
Érdek- és társadalmi csoportok közötti komoly ellentétektől tart a járványhelyzet utánra Matteo Salvini, aki 100 milliárd eurós mentőcsomag igényéről beszél, miközben a kormány 25 milliárd eurós intézkedéseket fogadott el. Szomráki Béla Olaszország-szakértő mondta el a részleteket az InfoRádióban.
márc. 28
21:18
Föld órája: egy órára lekapcsolták Budapest díszkivilágítását (SzMo)
A főváros is csatlakozott a WWF kezdeményezéséhez.
márc. 28
21:24
Katonák is ellenőrzik az új szabályokat (Infostart)
A rendőrséggel együttműködve a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ katonái segítik a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás betartatását reggel 8 órától - írta a honvedelem.hu szombat este.
márc. 28
21:30
Muszáj mezőgazdasági munkásokat toborozni, különben nem lesz gyümölcs és zöldség a brit áruházakban (444.hu)
A kormány különgépeket küldene Kelet-Európába a munkásokért.
márc. 28
21:30
Hatezer műsor vált ingyenessé (autopro)
.
márc. 28
21:36
Hétvégente kötelezően a román himnuszt játsszák a román rendőrautók (444.hu)
Szombaton és vasárnap 2-2 alkalommal, amíg tart a koronavírus okozta vészhelyzet.
márc. 28
21:36
5 nő vallomása: hogyan lehet folytatni egy kapcsolatot megcsalás után (Spabook)
Ha megcsalt a párod, jön a hatalmas dilemma, hogy megbocsáss-e vagy sem. És ha ezen túl is jutsz, akkor kezdődik a java! Olvasóinkat kérdeztük...
márc. 28
21:39
Romániában több tízezer embert bírságoltak meg a kijárási korlátozások megszegése miatt (HírTV)
A kirótt bírságok összege meghaladja a 31,41 millió lejt.
márc. 28
21:42
A japánok többsége szerint jogos volt az olimpia elhalasztása (Azenpenzem)
.
márc. 28
21:42
Az egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér díszvilágítást kapott a Lánchíd (Tiszta Jövő)
A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére fehér fénnyel világítják ki a Lánchidat 2020. március 28-án.
márc. 28
21:42
Mihalik Enikő vécén ülős képet posztolt az Instagramra (Promotions)
Ő is nagyon unatkozik a karanténban.
márc. 28
21:45
Trump három amerikai állam karanténjára készül, New Yorkban elhalasztják az előválasztást (HírTV)
Karantén alá kerülhet az Egyesült Államok három tagállama.
márc. 28
21:48
Nyolc éve nem volt példa arra, amit Bob Dylan tett (Infostart)
Az irodalmi Nobel-díjas amerikai énekes költő legendás témához nyúlt új dalában. Egyelőre nem tudni, a dal előfutára-e egy következő Dylan-albumnak.
márc. 28
21:48
Hollik: Hazudik az ellenzék az Eu-s támogatásról (Igényesférfi.hu)
Hazudik az ellenzék Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője szerint, amikor azt állítja, hogy az Eu támogatja a koronavírus elleni védekezést.
márc. 28
22:06
5+1 fázis, amin minden ember keresztülmegy szakítás után (Spabook)
Egy szakítás után bizony nem egyszerű feladat ismét vidáman tekinteni az életre, elvégre még ahhoz sincs kedved, hogy lesétálj a sarki boltba....
márc. 28
22:12
Az UEFA elnöke szerint több terv is készült a futballszezon befejezésére (Azenpenzem)
.
márc. 28
22:12
Új klip: Bongor egy romantikus ihletésű, szókimondó, ám fülbemászó dalt írt (SzMo)
Az én babám című szerzeménye eredetileg a feleségéhez szólt volna, ám végül egészen más lett belőle.
márc. 28
22:12
Rászorulóknak is főz a koronavírus-járvány miatt bezárt Michelin-csillagos brit étterem (SzMo)
A Birminghamben található Hampton Manor minden rendelés után egy ingyen adag ételt szállít ki azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van erre.
márc. 28
22:24
Az egészségügyi dolgozóknak írták a dalt (Tiszta Jövő)
Az Locomotiv Gt Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn felül dolgoznak.
márc. 28
22:30
Hír Tv: Telefonon magyarázkodik Jakab Péter (Igényesférfi.hu)
Telefonos hívásokban magyarázkodik a Jobbik, mert nem szavazták meg a veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbítását – tudta meg a Hírtv. Az automata hívás során Jakab Péter kritizálja a kormányt és további intézkedésekre szólítja fel. Schiffer Amdrás az Lmp korábbi elnöke szerint: tragédia hogy az ellenzék nem támogatta a javaslatot.
márc. 28
22:54
Top5: Edgar Davids 35 méterről taglózta le a kapust (Sport365)
Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit. NR1 - Volt kraft a lövésben.
márc. 28
22:56
A többletköltség lesz a nagy kihívás - Mori Josiro (Sport365)
A szervezőbizottság elnöke szerint a nagy kihívás az lesz, hogy ki állja a költségeket.

Keresés