12 milliárd forinttal több szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie Budapestnek, derült ki a költségvetési bizottság módosító javaslatából. Orbán Balázs államtitkár szerint elvárható, hogy Budapest támogassa a szegényebb településeket. Karácsony Gergely azonban azt mondta: Budapest az ország egyik legszegényebb önkormányzata. A Települési Önkormán
Az előbbit a szabályzati előírások megsértéséért és két szurkoló elzárt területre való bejutásáért, az utóbbit a drukkereinek rendzavarása és a sportzónára vonatkozó szabályok súlyos megsértéséért marasztalták el.
Ha most lennének az országgyűlési választások, az állampolgárok harmada nem tudná, hogy melyik pártra szavazzon. A bizonytalanok arányát 30-38%-ra mérte az Idea, a Publicus és a Medián. Két közvélemény-kutató pedig az MSZP támogatottságában lát jelentős különbséget. A Publicus szerint az MSZP 12%-ot kapna, a Medián által mért 3%-os eredménnyel visz
Ehhez a törekvéshez asszisztál a Momentum liberális pártcsaládja, amely „gyakorlatilag a Soros-tervet” tette programja részévé – véli a Fidesz EP-képviselője.
A nagyjából tízezer fős leépítésről szóló eddigi számításokkal szemben húszezernél is többen veszíthetik el az állásukat a koronavírus-világjárvány okozta válság miatt a légi közlekedés legnagyobb német szereplőjénél,
A Moderna csütörtökön megerősítette, hogy júliusban kezdenék meg a koronavírus elleni vakcina tesztelését 30 ezer önkéntes bevonásával, ekkor lép be ugyanis a vállalat a tesztelés utolsó szakaszába - írja a Reuters.
Két északkeleti megyére másodfokú, több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély, illetve felhőszakadás miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Richter cariprazine hatóanyagot tartalmazó Reagila nevű gyógyszerének ítélte a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság az Év Gyógyszere 2019 címet.
A nagyjából tízezer fős leépítésről szóló eddigi számításokkal szemben húszezernél is többen veszíthetik el az állásukat a koronavírus-világjárvány okozta válság miatt a légi közlekedés legnagyobb német szereplőjénél, a Lufthansa csoportnál (Lufthansa Group) - írták német hírportálok csütörtökön a vállalatvezetés és a szakszervezetek első egyezteté
Meg kell fosztani a diszkriminatív elemektől a jelenlegi javaslatot – jelentette ki a miniszterelnök a visegrádi csoport miniszterelnökeinek találkozóján.
Több mint két hónapja nem látott esést produkálnak a tőzsdék az USA-ban és Európában egyaránt. A régen várt korrekcióra egyrészt az amerikai jegybank különösen borús tegnapi nyilatkozata adott okot, másrészt az újra emelkedő amerikai koronavírus-esetszám. A BUX index forintban még viszonylag jól megúszta, de más a helyzet, ha a mai forintgyeng
A házhozszállítást a járvány alatt rengeteg olyan vendéglátóhely, cukrászda vállalta be, amelyek korábban nem éltek a lehetőséggel. Az elviteles ételkiszállítást a vendéglátás megmentőjének kiáltották ki, azonban a helyek nagyrésze
A brit háztartások ilyenkor szokásos fogyasztási kiadásaiknak csaknem a negyedét nem tudták elkölteni a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások bevezetése óta - áll a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett tanulmányában.
Csak a működési támogatásban a főváros 2, a kerületek 21,8 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak 2021-ben – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában Láng Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint az éves BKV-bérleteseket kompenzálni kell.
A George Floyd-tüntetések hullámai elérték Európát: gyarmatosítók és rabszolgakereskedők szobrait döntik le és szállítják el egyre több helyen. Ezzel együtt pedig felizzott a vita a múlttal való szembenézésről.
Több mint 7 százalék mínuszban áll az olaj ára, az április óta nem látott zuhanás most elsősorban a globális konjunktúra alakulásával kapcsolatos félelmeknek tudható be.
A kötelező át- és betelepítési kvóta kérdése továbbra is napirenden van Brüsszelben - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője. Deutsch Tamás hozzátette: ez egyet jelent azzal, hogy Brüsszel a magyar alkotmányos keretek megváltoztatásán munkálkodik.
Főleg az ország északi részén várható intenzív időjárás. Két északkeleti megyére másodfokú, több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély, illetve felhőszakadás miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: este, késő este átmenetileg megszűnhetnek a zivatarok,
Tisztújító kongresszust tartott a Momentum, ahol az elnökség új tagjának választották azt a Körömi Attilát, aki korábban Jobbikos képviselőként nemmel szavazott az Uniós csatlakozásra. Körömi híradónknak azt mondta: 2004-es döntése az akkori politikai klímának szólt. Ma már igennel voksolna Magyarország uniós csatlakozására.
Továbbra is labilis levegő tölti ki a Kárpát-medence nagy részét, emiatt záporokkal, zivatarokkal tarkított időre számíthatunk a hét további részében is.
Szlovénia hétfőtől újraindítja a nemzetközi közúti és vasúti forgalmat, és engedélyezi 500 főig a tömegrendezvények megtartását - jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő csütörtökön Ljubljanában. Június 15-től már autóbusszal is érkezhetnek turisták az országba, erre eddig nem volt lehetőség.
Átalakult a keleti országrész ingatlanpiaca, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei megyeszékhely mellett Kelet-Magyarország több régiója feljebb lépett egy év alatt a rangsorban. A NAV tavalyi, még nem teljes körű adatai szerint 28 százalékkal