Ez azt jelenti, hogy a francia kormány számításai szerint a járvány okozta gazdasági válság hatásaként a következő hónapokban megszűnik a munkahelyek 2,8 százaléka az országban.
A zöldség- és gyümölcstermesztők örülnek az esőnek – egyetlen gyümölcsnek tesz csak rosszat, de annak nagyon. Néhány más terménytől pedig gyakorlatilag elbúcsúzhatunk.
Egerben kovácsolódott össze elsőként a szivárványkoalíció az önkormányzati választásra, most mégis itt került szakítás közelébe. Kérdés, hogy miután Mirkóczki Ádám polgármester kilépett a Jobbikból, érvényesülnek-e a város érdekei.
Nem csillapodik a Tesla árfolyamának menetelése, a szerdai kereskedést hatalmas pluszban fejezte be, melynek köszönhetően átlépte az 1000 dolláros határt.
Egy rendőrkézre – és rendőri térdek alá – kerülő fekete férfi halála durva indulatokat szabadított el az Egyesült Államokban, majd szerte a nyugati világban. Mostanra a tüntetések és a zavargások a jogos felháborodás kifejezésétől a destruktív fosztogatásig és a szobordöntésig terjednek.
Eddig talán te is azt gondoltad, hogy mindegy, miben indulsz el a repülőútra, a lényeg a kényelem. De most egy külföldi lapnak árulta el egy légiutas-kísérő, hogy melyek azok a darabok, amiket mégsem jó ötlet a gépen viselni.
Amerikából tért haza Susánszky Ádám, hogy létrehozza a Zing Burger magyar hamburgerláncot, ahol fagyasztott készételek felhasználása helyett hazai alapanyagból frissen, rendelésre készülnek az ételek.
A horvát kormány által felkért Lazard befektetési tanácsadó bank szerdán bemutatta a Mol Nyrt. kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról - mondta Tomislav Coric ügyvezető környezetvédelmi és energetikai miniszter a prezentációt követően újságíróknak.
Komoly szerepet szánnak a Dunakeszi Járműjavítónak az új tulajdonosok: a vállalatot jelentős beruházással modernizálva először a magyar, majd a közép-európai piacon vezető járműipari gyártó vállalattá fejlesztenék.
A Securitate terrorja üldözte Erdélyből Magyarországra, és ezzel tett is egy szívességet az egyetemes magyar kultúrának: Kelemen László nélkül aligha jött volna létre a néphagyományok intézményes átadásának szentelt Hagyományok Háza. Hamarosan hazatér, hogy végre otthon is dolgozzon az ügyért. Interjú átalakuló erdélyi magyarságról, a kényszeres ga
Évente több mint 83 milliárd euró veszteség érte a jogszerűen működő gyártókat, az EU-tagállamok pedig 15 milliárd eurót veszítettek és közel 700 ezer munkahely szűnt meg a 2013–2017 közötti időszakban a hamis árucikkek és azok illegális kereskedelmének következtében, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (Euipo) a Hamisítás Ellen
Szabadtéri előadással nyit újra június 11-én, csütörtökön a szombathelyi Weöres Sándor Színház; Nassim Soleimanpour: Fehér nyuszi, vörös nyuszi című különleges drámáját a Krúdy-klub teraszán mutatják be
Komoly hátránnyal indult, mégis éppen úgy éli mindennapjait Blanka, a nyolcéves német juhászkutya-keverék, akárcsak a társai. Nagyokat kirándul, labdázik, a kutyatulajdonosok már-már hitetlenkedve szegezik a kérdést a gazdájának: valóban vak a kutyusod?
A forgalom apadására lehet számítani. Méghozzá úgy, hogy közben a gyenge forint miatt a kiadásaink is nőnek - mondta el a növekedés.hu-nak Őri Gergely, a JátékNet ügyvezetője.
A napelemek által termelt villamos energia kiugró mértékben nőtt tavaly Magyarországon, csaknem 124 százalékkal haladta meg az előző évit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
Nemrégiben landolt a Netflixen 365 dni, a lengyel film történetén és műfaji besorolásán azonban egyre több néző akadt ki az elmúlt napokban. A 365 nap egy maffiafőnök, Massimo történetét követi, aki
A koronavírus-járványt követő átmeneti sokk után visszatértek a vevők az új lakások piacára Budapesten – állítják egybehangzóan a Cordia, az Otthon Centrum és az ingatlan.com szakértői. Népszerű megoldássá vált az ingatlanok virtuális bejárása, a vevők pedig egyre inkább a közeli – egy éven belüli – átadású otthonok iránt érdeklődnek, ám e lakások
Hogyan vált Dél-Korea a világ egyik legfejlettebb nemzetévé? Cikkünk azt is körbejárja, hogy mit tanulhat Magyarország a világszinten is kimagaslóan gyors dél-koreai növekedési pályából.
Tudtad, hogy a hat főszereplőből négynek született gyermeke? Vagy hogy a Janice-t alakító színésznőnek két bombázó lánya van? Megmutatjuk, hogy néznek ki ők!
A kijárási korlátozás „főszezonjában”, azaz 2020. március-áprilisban 25 milliárd forint fölötti forgalmat bonyolított a sör hazai kiskereskedelmi forgalma, amely 18 százalékos értékbeli és 13 százalékos mennyiségi növekedést jelent az előző év azonos időszakhoz képest, derült ki a Nielsen piackutató kiskereskedelmi indexének adataiból. Az online fo
A panellakások az enyhe negatív árkorrekció ellenére is a legjobb befektetésnek számítanak hosszútávon az ingatlanpiacon, az elmúlt 7 évben megháromszorozták értéküket és még mindig az egyik legnépszerűbb ingatlantípus az otthont keresők között a Duna House elemzése szerint. A társaság közleménye idézi Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezető
Idén augusztus 22-re esik a Túlfogyasztás Világnapja, vagyis az az időpont, amikor az emberiség feléli a Föld egy év alatt megújuló erőforrásait. Bár 2019-hez képest több mint három héttel későbbre került ez az idő, nagyon komoly erőfeszítésekre lenne szükség az ökológiai egyensúly és az emberek jólétének tartós biztosításához. A jó hír, hogy az es
Egyértelműen több pénz szükséges a kínai dezinformációs kampányok elleni harchoz, az Európai Unió országainak nem csak prédikálniuk kellene, hanem forrásokkal is támogatni a félretájékoztatás és álhírek elleni küzdelmet – jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a kínai külügyminiszterrel, Vang Jivel folytatott keddi tárgyalását
Rövid válasz: soha. Hosszabb válasz: attól függ… Mitől is? Például attól, hogy mennyire előre szeretnénk megtudni a jövőt, a világ mely részén és hogy az adott
Júniusban csökkent, de még erős maradt a fogyasztók pesszimizmusa: a GKI fogyasztói bizalmi index értéke áprilisi, történetének legnagyobb esése után májusban jelentősen (11 ponttal), majd júniusban kisebb ütemben (6 ponttal) nőtt, amivel két hónap alatt csaknem a felét ledolgozta az áprilisi zuhanásának - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfriss
Majka élete egyik legfontosabb döntésére szánta el magát, ugyanis néhány nap múlva oltár elé áll gyermekei anyjával, Dundikával. A sztárpár tíz év után mondja ki a boldogító igent.
A fogyáshoz az alapokkal mindenki tisztában van, hogy hetente négyszer mozogjon legalább egy órát, figyeljen oda a táplálkozásra és legyen türelmes, mert a fogyás beindulásához és a látványos eredményekhez legalább 2 hónap kell. De ez kevés támpont ahhoz, hogy tudjuk, mit sportoljunk. Ebben segít az alábbi néhány ötlet, amely útmutató a zsírégető e
A baloldali spanyol kormány bevezeti a feltétel nélküli alapjövedelmet. Hivatalosan ez az első eset, hogy egy európai ország így dönt. Ismert, hogy nem olyan régen Finnország elindított egy két éves álkísérletet kétezer alannyal. A spanyol kormány viszont azt reméli, hogy náluk örökre fennmarad.
Szabadulása után Istenes László készített interjút Kaiser Edével, aki 18 évet ült fegyveres rablások miatt. A műsorvezető a Mokkában mesélte, hogy miután lement az adás, többen megkeresték. Voltak, akik munkát ajánlottak, sok hölgy pedig Ede elérhetőségét próbálta tőle megszerezni.
Egyszer azt mondja, hogy mentőtiszt a végzettsége, majd azt, hogy Regensburgban végzett egészségügyi főiskolát, az ezt igazoló dokumentumokat azonban senkinek nem hajlandó megmutatni, sőt, az elvégzett iskolát sem tudja megnevezni. A Ripost próbálta kideríteni, ki lehet az MSZP hírhamisító álmentőtisztje, de ő semmire nem adott magyarázatot.
Az egész világot sokkolta a hír, amikor az álompárnak hitt Brad Pitt és Jennifer Aniston 2005-ben bejelentette a válásukat. Míg a színész szinte rögtön...