Március óta nem látott mértékben estek mind a tengerentúli tőzsdék csütörtökön. Ha a historikus eseményeket nézzük, akkor viszont nincs ok a pánikra, hiszen a nagy eséseket követő kereskedési napokon általában emelkedett az S&P 500, hosszútávon pedig nagy esély van rá, hogy feljebb kerül majd az index.
Áprilisban minden idők legnagyobb mértékében esett az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése havi és éves szinten a koronavírus-járvány miatt, Magyarország a negatív lista elejére került.
Az idén 2,7 milliárd forint értékben 67 strand újul meg a Balatonnál - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Zánkán a községi strand fejlesztéseinek átadásán.
Az Agrárminisztérium kiemelten támogatja a mezőgazdasági öntözésfejlesztést – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Öntözési Szakmai Napon, csütörtökön, Szolnokon.
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd forint
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A vár első emeletén kap majd helyet a 16. századot idéző interaktív kiállítás, a földszinten pedig műhelyek és különböző mesterségek udvarai lesznek majd látogathatók.
Áprilisban minden idők legnagyobb mértékében esett az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése havi és éves szinten a koronavírus-járvány miatt, Magyarország a lista elejére került.
A járvány nyomán leálló termelés az áprilisi ipari termelői adat eddigi legnagyobb havi és éves szintű visszaesését mutatja az unióban. Magyarországon volt a legnagyobb visszaesés.
A paprika közismerten igen magas C-vitamin-tartalmú zöldség. Számos más vitamint és fontos növényi hatóanyagokat - karotinoidokat, luteint, likopint, zeaxantint - tartalmaz, így fogyasztása mindenképpen egészséges.
Az elmúlt egy hét csapadékos, de jellemzően meleg, párás időjárása sokat segített szántóföldi növényeink fejlődésén. Ezek az esők, záporok sokfelé átnedvesítették a talajok felszín közeli részét, ugyanakkor a 10-20 cm-nél mélyebb rétegek továbbra is sokfelé szomjazzák az esőt.
Kelsey McClellan fotós séta közben fedezte fel, milyen formákat alakítanak ki a helyiek az egyik ott népszerű borókafajból. A szerencsénk az, hogy nem csak felfedezte, hanem le is fotózta és fotózza, majd feltölti az Insta-fiókjába. Íme néhány kép.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke munkamegbeszélésen látta vendégül Igor Matovicot, a Szlovák Köztársaság miniszterelnökét, amely után sajtótájékoztatót tartottak.
A személyre szabott DNS-térképek elemzésében és kiértékelésében segít a 4iG új szoftvercsomagja, amelynek megalkotására az informatikai társaság közel 400 millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. A fejlesztés összköltsége meghaladja a 800 millió forintot, amelynek eredményeként a világpiacon egye
Áprilisban is folytatódott a magyar mezőgazdasági termelői árak két számjegyű emelkedése éves összevetésben. A járvány okozta logisztikai nehézségek miatt megugró belföldi kereslet mellett főként az ipari növények drágulása hajtotta fel az árakat.
Az emberi erőforrások minisztere közölte: a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.
Szél Bernadett és Hadházy Ákos – bár a kormányt akarja támadni – valójában a véleménynyilvánítás és a közügyekbe való beleszólás lehetősége ellen lép fel, állítja a fideszes politikus.
Elfogadta a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására összeállított 130 milliárd eurós gazdaságösztönző programjának első elemeiről szóló törvényjavaslatokat a német kormány, a pénteki rendkívüli ülésen adócsökkentésekről, a családok, valamint a kis- és a közepes méretű vállalkozások újabb támogatásáról döntött.
A Scope Ratings közzétette az AXIÁL Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft értékelését, a cég BB- kategóriába került a hitelminősítőnél, stabil kilátások mellett, a vállalat kötvényeinek besorolása BB lett. Az AXIÁL 15 milliárd forintos kötvénykibocsátást hajthat végre, az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében.
Az EU-ban Magyarország az egyik legkevésbé motorizált ország. Ez azt jelenti, hogy nálunk az egyik legkevesebb az 1000 lakosra jutó személygépautók száma. Ami ráadásul van, az is rendkívül öreg, úgyhogy nincs sok okunk az örömre. Az