Több mint egy év tárgyalás után Donald Trump és Kim Dzsongun kezet fogtak, aztán közösen átlépték a demarkációs vonalat Észak- és Dél-Korea közt, ezzel 2019-ben szimbolikusan véget ért a két ország közti konfliktus, elkezdődött a békülés és a közös építkezés. Aztán néhány hete Észak-Korea látszólag teljesen váratlanul meggondolta magát és felhevíte
Szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének összecsapását, azaz a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést.
Szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének összecsapását, azaz a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést.
Eddig csak pletyka volt, most már hivatalos: szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének összecsapását, azaz a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nyugat-balkáni régióra kiírt, klímavédelmi pályázati felhívására érkező projektek közül 12 nyert el támogatást - jelentette be a budapesti eredményhirdetésen szerdán az energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
A kormány célja, hogy a magyar gazdaság is ki tudja használni a hulladékgazdálkodási ágazatban rejlő potenciális lehetőségeket, és erre most jó alkalom kínálkozik.
Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály kihirdetését.
Nincs is jobb, mint a frissen szedett fűszerek íze - aki ezt egyszer megtapasztalta, soha többet nem akar bolti fűszereket használni. Aki készített már házi paradicsomszószt a saját kertjében termett bazsalikommal vagy kevert már mojitót frissen szedett mentalevéllel, az tudja, miről beszélek. Egy saját fűszerkert ugrásszerűen növelheti a konyhánk
Szerintük egy nagy múltú intézmény átvételét, új, hozzáértő és képzett muzeológusi gárda kialakítását nemhogy Debrecen, de a világ egyetlen egyetemi városa sem lenne képes még évtizedek alatt sem megoldani.
Helybeli traktoros gázolta halálra Tiszakanyáron, a zebra előtt a 14 éves Nórit. A kislány családja összeroppant a gyásztól, ki akarják deríteni, hogy kinek a hibájából kellett meghalnia a kiskamasznak.
Idén hamarabb jelentek meg kártevők és a kórokozók, mint a korábbi években - hívja fel rá a figyelmet a szakértő. Fontos, hogy a gazdák időben elkezdjék a védekezést a rovarok és a gombák ellen is, hiszen akár tonnákban mérhető kárt is szenvedhet a termény.
Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabály kihirdetését.
A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Európában például az őszi vetésű szántóföldi kultúrák termésbecslései lefelé módosultak tovább júniusban, de az Usa-ban is keményen rányomta a bélyegét az időjárás a növénytermesztésre, amit azt jelenti, hogy ott sincsenek túl jó állapotban a kultúrá
Balázs József úgy rendelte el a mártélyi iskola megszüntetését, hogy előtte nem tárgyalt sem a szülőkkel, sem a tanárokkal, de még a helyi önkormányzattal sem. Pedig a tankerület azt akarja, hogy már szeptembertől máshová járjanak az alsós diákok.
A Xiaomi teljesítette korábbi ígéretét és elérhetővé tette a Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro készülékekre az Android 11 rendszer bétáját. A múlt héten hallottunk arról először, hogy hamarosan a Xiaomi telefonjain is kipróbáltjuk az idén érkező Android 11 rendszert. Akkor azt az ígéretet kaptunk, hogy a Xiaomi Mi 10, Mi 10 Pro és
Sokan nem is sejtik, hogy toxikus munkahelyen dolgoznak. Pedig a mérgező álláshelyeknek jól körvonalazható jelei vannak. Ezek közül mutatunk most ötöt, amiket, hogyha a saját állásodban is tapasztalsz, komolyan el kell gondolkodnod, jó
A gazdasági helyreállítás kapcsán kiéleződött a konfliktus a kormánypártok és az ellenzék között Olaszországban, de a koalíciós partnerek sorain belül is megjelentek törésvonalak.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/06/17/768/
A Dunában elmerült Tátnál egy ember, akit korábban uszadékfába kapaszkodva sodort magával a folyó - mondta el az MTI-nek szerdán a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.