Belehajtott az országúton felborult teherautóba egy Tesla, amelyen feltehetően be volt kapcsolva önvezető funkció. A balesetben egyik vezető sem sérült meg, azonban nem ez volt az első eset, amely kétségeket vet fel a Tesla autopilot funkciójával kapcsolatban.
A spanyol La Liga újraindításának közeledte is elég okot adna a Barcelona szurkolóinak a bizakodásra és az örömre – de akad még ennél is nagyobb szenzáció a számukra.
Európa keleti felén továbbra is egy ciklon hatása a meghatározó, így szinte egész Kelet-Európában jóval hűvösebb az idő, mint az ilyenkor megszokott. Eközben a kontinens egyes északnyugati és északi tájain szokatlanul magas csúcshőmérsékletet mértek június első napján.
Őrizetbe vettek Zalában egy – nem először – autót vezető 15 éves fiút, aki egy átszerelt rendszámú járművel közlekedett – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.
Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.
Utólagos influenzamintákból készített elemzés a bizonyíték arra, hogy nem került be előbb Magyarországra a vírus, mint március. Bevetési egységeket vezényelnek majd ki az idősotthonokba, ha a járvány miatt szükséges lesz - derült ki a mai sajtótájékoztatón.
A múlt héten zárult versenyképesség-növelő pályázat jelentkezői 376 milliárd forint beruházást, és 143 600 munkahely megtartását vállalták - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Utólagos influenzamintákból készített elemzés a bizonyíték arra, hogy nem került be előbb Magyarországra a vírus, mint március. Bevetési egységeket vezényelnek majd ki az idősotthonokba, ha a járvány miatt szükséges lesz - derült ki a mai sajtótájékoztatón.
Példaképnek nevezte Magyarországot Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke az általa vezetett jobboldali pártkoalíció koronavírus-járvány utáni első utcai demonstrációján, amelyet kedden Róma belvárosában rendeztek.
Memóriabővítő sebész, űr-idegenvezető, önvezető autó-szerelő, esetleg drón forgalomirányító? A jelenlegi általános iskolás gyerekek 65 százaléka olyan munkát végez majd 2030-ban a World Economic Forumjelentése szerint, amely ma még nem is létezik, ugyanis a technológia fejlődése radikális változásokat hoz a munka világába is. Mindehhez pedig az okt
„Tisztelet a magyar népnek és a kormánynak, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!” – mondta a jobboldali Liga párt vezetője.
Az illatszerboltos és az élelmiszereladók bére márciusban megugrott, a spájzolás közben, toppon is voltak. A ruhaboltok és a piacok eladóinak már márciusban fájdalmas volt a bérjegyzékük és a bevételük bogarászása, de máshol is volt
Az északi-tengeri Brent olaj árfolyama közel 40 dolláros szinten van, melyen már március óta nem tudott zárni az árfolyam. A jó hangulatot az a piaci spekuláció okozza, mely szerint az OPEC+ kitolhatja július utánra is a jelenlegi 9,7 millió hordó/napos termelés-csökkentési megállapodását.
Európa keleti felén továbbra is egy ciklon hatása a meghatározó, így szinte egész Kelet-Európában jóval hűvösebb az idő, mint az ilyenkor megszokott. Eközben a kontinens egyes északnyugati és északi tájain szokatlanul magas csúcshőmérsékletet mértek június első napján.
„Tisztelet a magyar népnek és a kormánynak, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!” – mondta a jobboldali Liga párt vezetője.
Tovább szárnyalt Garancsi István fő építőipari cége tavaly. A beszámoló alapján azonban nemcsak a tulajdonosok és a cég járt jól, de a dolgozók sem panaszkodhatnak, az átlagos bér 16 százalékkal nőtt egy év alatt.
Áprilisban 10 milliárd forint fölé emelkedett a nagycsaládosok autóvásárlási programjában megvásárolt autókra kötött lízingszerződések összege – közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet tagvállalatai a program tavaly júliusi indulása óta pedig több mint 3605 új hétüléses autóhoz nyújtottak finanszírozást, egyenként átlagosan 2,8 millió forint
A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben- jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter. Sokan tartanak attól, hogy a kormány munkahelyteremtési tervei közmunka és diplomásközmunka keretében fognak megvalósulni. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője erről az ATV Start műsorában azt mondta, hogy aki a valóságot ismeri,
Bár az idei pünkösdi hosszú hétvégén a közvetített forgalom bruttó értéke 60 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, sokan útra kelnek. Beindult az üdülési kedv: 8 nap alatt megduplázódott a hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szallas.hu szerint. Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula a legvonzóbb úti célok.
Könnyebben juthatnak hozzá a családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők, mert a babaváró támogatás igénylésénél az eddigi 180-ról 90 napra csökken az elvárt magyarországi tb-jogviszony igazolásának időtartama - közölte Novák
A rejtőzködő immunitás az, amely leginkább befolyásolta a koronavírus terjedését, kicsúcsosodását, végül lecsengését. Az egyes országoknak a legkülönbözőbb karantén-politikája volt, a járvány mégis szinte mindenütt ugyanúgy viselkedett.
A Gartner a rivális IDC-hez képest nagyjából egy hónappal később adta ki témába vágó jelentését. A két felmérés trendszinten egybevág, ám a Gartner számai lényegesen sokkolóbbak.
A Demokratikus Koalíció várja a Közép-Pesti Tankerületi Központ válaszát azzal kapcsolatban, hogy valóban kötelezővé teszik-e a nyári táborok szervezését.