Az elmúlt napokban bár sűrűn esett, de egyszerre többnyire csak kis mennyiség, így a talajban még mindig nagy a nedvességhiány. Az őszi búza virágzására, a repce magképződésére nagy szükség lenne a csapadékra, a tavaszi kultúráknak pedig a növekedéshez lenne szüksége esőre és immár melegre is. A hét első felében még marad az északias áramlás kisebb
Most úgy látszik, a hagyományos bankok sokkal nagyobb nyertesei lettek a Covid-19 válságnak, mint a fintech cégek, de a nagy kérdés, hogy a krízis tanulságait vajon akarják-e és tudják-e általánosítani, hosszú távon is fenntartani a pénintézetek - véli Kovach Anton, a ShiwaForce alapító-vezérigazgatója, szerdai Financial and Corporate IT online kon
A rendőri brutalitás következtében elhunyt George Floyd sorsa az egész világot megrázta. Amerika-szerte zavargások törtek ki, és külföldi hírességek egész sora emlékezett már meg a tragédiáról. A magyar rendező, Schilling Árpád az elhunyt utolsó szavainak tolmácsolásával fejezte ki szolidaritását Facebook-bejegyzésében.
Könnyen lehet, hogy a nyári szezonban jóval drágábbak lesznek a szénsavas italok. Ennek most az az oka, hogy a buborékokért felelős gáz jelentős része az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkezik.
A május 10-i nyilatkozatában még fenntartott 2-3%-os idei GDP-növekedési előrejelzésénél ma már óvatosabb Matolcsy György, de továbbra is bizakodó, mert mai posztjában azt írja, hogy „Beárazva a kormány és az MNB célzott eszközeit, már 2020-ra is egy szerényen bővülő magyar gazdaságot várhatunk.” A Pénzügyminisztérium legutóbb idénre 3% körüli rece
Egy új törvénytervezet szerint a nemzetgazdasági érdeket szolgáló beruházásoknál 24 hónapos munkaidőkeret is elrendelhető lenne. Az érdekképviseletek szerint ez több hetes, megállás nélküli munkavégzést, és ki nem fizetett túlórákat jelentene.
Az izraeliek 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a koronavírus a Tel-Aviv-i egyetem szerológiai kutatása alapján - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.
A járványhelyzet csak a hab volt a tortán, a lakáspiac 2019-ben már a konszolidáció jeleit mutatta, Budapesten jelentősebb forgalomcsökkenéssel, közel 40 százalékkal esett vissza az adásvételek száma a fővárosban. Közben az éves árszint még növekedett 2019-ben, a negyedéves adatok szerint azonban már csökkenésnek indultak az árak a második félévben
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy a kormány a járványhelyzet alatt benyújtott egy olyan törvényt, ami állítólag megszünteti a veszélyhelyzetet, de Szabó szerint nem ez a helyzet, hanem átnevezik a veszélyhelyzetet egészségügyi válsághelyzetre. A Parlament teljes kihagyásával "Orbán Viktor felfüg
A hétvégi kedvezőtlen időjárás ellenére is több százan látogattak el a városi gyereknapra. A várkertben számos programmal vártak kicsiket és nagyokat. Az ingyenes rendezvényen többek között Pepe manó, Tücsök Peti és Hangya Levi, illetve Hevesi Imre is színpadra lépett legújabb gyerekműsorával. A zenés produkciók közben Berta János vándorkomédiá
A PAN Corp Reorg Kft. az egyik olyan hazai, technológiai startup, aki rendelkezik biztonságirányítási rendszerrel, biztonságirányítási szakértelemmel és saját fejlesztésű iparbiztonsági alkalmazással, ami azért érdemel kiemelt figyelmet, mert Cégünk, ennek tükrében, képes az együttműködésre akkor is, ha reorganizációról van szó és akkor is, ha infr
A bizalmi vagyonkezelés keretein belül biztonságos erőd mögé vonhatjuk a “családi ezüstöt”, sőt az intézmény lehetőségeit kihasználva a stratégiai döntéseket is egyetlen, átlátható és jól megerősített központból tudjuk végrehajtani, legyen szó akár a befektetési portfólió diverzifikálásáról, a családi vészhelyzeti forgatókönyvről vagy egy potenciál
2024-re terv szerint megháromszorozza Magyarország a Szlovákiába történő gázexport-kapacitását, melyre azért van szükség, mert hamarosan megépülhet az Ukrajnát elkerülő Török-Áramlat vezeték meghosszabbítása, melyen szintén orosz gáz érkezne.
Masszív emelkedésben vannak a német részvények, a vezető európai részvényindexek közül a német DAX emelkedett a legnagyobb mértékben, veszik a Lufthansa és az autógyártók papírjait.
A járvány legdrámaibb szakaszában sem kellett betegeket "szelektálni", időseket a lélegeztetőgépekről lekapcsolni, amint ez egyes országokban történt - mondta Mateusz Morawiecki kormányfő.
Hagyományosan az érettségi utáni napokban indul meg a tömeges jelentkezés a nyári munkákra a fiatalok részéről, ez idén sem történt másként. Egy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég vezetője, Tóth Tamara szerint azonban sokkal
A közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Két ausztriai versennyel rajtol el júliusban a Forma-1-es világbajnoki sorozat 2020-as idénye. A Red Bull büszke arra, hogy példaként szolgálhat majd a világ számára.
Egyelőre még nem tért vissza a mozik ideje, így az emberek továbbra is döntő többségében otthon, valamelyik online szolgáltatón keresztül néznek filmeket. Ezek közül még mindig a Netflix az egyik legn
A legfontosabb étkezés bizony meghatározhatja az egész napunkat, így érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a minőségi tápanyagokra. Ha eddig azt gondoltad, hogy egészségesen reggelizel lehet, hogy most meg fogsz lepődni.
A második negyedévben az Alphabet 8,9 százalékkal kevesebb hirdetési bevételt fog elkönyvelni. A Facebook viszont növekedésben marad a rengeteg közösségi kampány miatt.
Egyértelműen lecsengőben van Magyarországon a koronavírus-járvány, a járványgörbe 10. napja lefelé megy - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
“Gesztus” - így értékeli Szijjártó Péter, hogy a szlovák miniszterelnök ma estére, a trianoni évforduló hetében baráti összejövetelre hívta a felvidéki magyarokat a pozsonyi Várba. A mülügyminiszter az ATV kérdésére Karácsony Gergely június 4-ei javaslatáról is megszólalt. A szlovák külügyminiszter “erős jelzésnek” nevezte a budapesti meghívását, r