Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnöke közösen törekednek igazságosabbá és rugalmasabbá tenni az Európai Bizottság koronavírusos 750 milliárd eurós helyreállítási alapjáról szóló előterjesztését – foglalta össze a kedd délelőtti V4-szintű kormányfői videókonferencia egyik üzenetét az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszte
Ivan Korčok szlovák külügyminiszter szerint Trianont a két ország eltérően értékeli, de a „mi felelősségünk, hogy a történelem ne válasszon el bennünket egymástól”.
Akár a hazai, akár a nemzetközi bankszektort nézzük, a digitális fejlődés mérőszámok nélkül is szemmel látható. Ennek a fejlődésnek adhat egy újabb lökést a koronavírus okozta helyzet, ugyanakkor a klasszikus univerzális bankok fontos kihívása, hogy egy nagyon széles szolgáltatás-palettával rendelkeznek, amin sokszor nehezen találnak fókuszt - véli
világjárvány miatt sajnos egy időre biztosan el kell engednünk több környezetkímélő szokásunkat. Mivel a higiénia lett a prioritás, egyelőre nem térhetünk vissza oda, hogy mindenhol kerüljük a műanyag csomagolást, textil zsebkendőt
Az egyik legkellemetlenebb filmélményeim közé tartozik eme korai, 1970-ben készített angol–francia thriller (horrorfilm), de ettől függetlenül egy piszok jó és erős atmoszférával rendelkező alkotást t
Szlovéniában két hétre házi karanténba kell vonulnia egy egész alsó tagozatos osztálynak, Horvátország csak akkor hirdeti a járvány végét, ha 14 egymást követő napon nem regisztrálnak új koronavírus-fertőzöttet - derült ki a válságstábok keddi sajtótájékoztatóján.
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost azt mondja, nagyon sajnálja, hogy nézők nem lehetnek ott a Forma-1-es világbajnokság első versenyein, azonban hangsúlyozta, a zárt kapus versenyek nagyon fontosak ahhoz, hogy a száguldó cirkusz mihamarabb visszazökkenjen a normális kerékvágásba.
Szlovéniában két hétre házi karanténba kell vonulnia egy egész alsó tagozatos osztálynak, Horvátország csak akkor hirdeti a járvány végét, ha 14 egymást követő napon nem regisztrálnak új koronavírus-fertőzöttet - derült ki a válságstábok keddi sajtótájékoztatóján.
Ahogy sok európai az új típusú koronavírus terjedése miatti korlátozások alatt egyre többet sütött otthon, megnövekedett az igény a prémium minőségű lisztek iránt is.
A Servergarden új terméke az ország legnagyobb teljesítménysűrűségű, ultramodern adatközpontjában szolgálja ki a stabil, jövőálló megoldásokat kereső vállalkozásokat.
A Momentum EP-képviselője Facebook-oldalán közzétett pár fotót, amelyekhez azt írta: mindenki számára világos, hogy nagyon nehéz időszak jön most Magyarországon, sőt, az egész világon.
Herman Ottó, a szó szerint bogaras polihisztor, aki mindent tudott a madarakról, rovarokról, nyelvészetről és néprajzról, miközben gyönyörűen rajzolt és harciasan politizált.
Keddtől a fővárosi óvodák és bölcsődék is korlátozások nélkül fogadhatják a gyerekeket. A Népszava azt írja, hogy központi és helyi kiegészítő szabályok vonatkoznak egyebek mellett a beléptetés rendjére, de például azt nem írták elő, hogy az intézményekben dolgozók csak negatív vírusteszttel állhassanak munkába.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védelmi intézkedések enyhítésével párhuzamosan a cégek és üzletek az újranyitást tervezik, vagy már meg is kezdték. Az újranyitással járó adatvédelmi kötelezettségekre a Baker & McKenzie
Ipar 4.0, IO-Link, lineáris tengelyek, elektromos aktuátorok Az ipar 4.0 átalakítja az egész életünk és hatással van a legapróbb részletekig a napi cselekvéseinkre is. A változásokkal olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyekkel a gyártástól a raktározásig minden részletet tovább fejleszthetünk – a jelenlegi vírushelyzetben ez még inkább fontos az ip
Az Európai Bizottság szerdától elérhetővé teszi negyedik, egyben utolsó pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról - közölte az uniós bizottság kedden.