Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton képmutatással vádolta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (UNHRC), amiért ez a testület az előző nap elítélte a hátrányos megkülönböztetésnek minősített, erőszakos rendőrségi intézkedést, amely az afroamerikai George Floyd halálához vezetett május 25-én az egyesült államokbeli Minneapolisban.
A NASA egy olyan kutatást támogat, amelyben a tudósok napelemek és kémiai szennyeződések felkutatására összpontosítanak. Úgy vélik, hogy ezek alapján egyszerűbb lehet tudományos bizonyítékokat találni.
Ennek már semmi köze nincs a befektetéshez. Ez már tiszta spekuláció - állítja Kardos Zsolt az Aegon Alapkezelő termékspecialistája. Amikor a csődbe került cégek árfolyama is a többszörösére nő néhány nap leforgása alatt, akkor a részvénypozíciók leépítése, valamint a kötvények és az arany súlyának növelése a jó döntés. Interjú.
Svein Arne Hansen, az európai atlétikai szövetség norvég elnöke 74 éves korában elhunyt. Az elnök egészségi állapota márciusi agyvérzése óta nagyon rossz volt. Halálát a norvég szövetség szombaton közölte.
Ahogy véget ért a veszélyhelyzet és a korlátozások is megszűntek, úgy kezdenek visszaszivárogni a betegek a kórházakba – és a várólistákra is. Míg a múlt héten 15 858 beteg szerepelt a listán, addig ezen a héten csütörtökön már 28 337 páciens várt valamilyen beavatkozásra. A legtöbb ideig most is a csípő- és térdprotézisműtétek esetében kell fájdal
Egyre nagyobbra dagad a botrány az egyik német nagyvállalatnál: a Wirecardnál közel 1,9 milliárd euró hiányzik, a vállalat a héten már negyedik alkalommal halasztotta el a tavalyi éves beszámolójának közzétételét, a cég vezérigazgatója idő közben lemondott, és egy hitelminősítő bóvli kategóriába vágta a Wirecard hitelminősítését.
Munkahelyéről hordhatta haza az emberi maradványokat az a férfi, akinek a házát péntek esete ürítette ki a rendőrség a Pest megyei Pátyon. Az állítólagos boncmester a pincében és az udvaron, hordókba és vödrökbe rejtve tárolta az emberi szerveket. A szomszédok szerint a férfi gyanúsan viselkedett, hajnalban jött és ment, kerülte a találkozást a kör
Nagy port kavart az Egyesült Államokban John Bolton tanácsadó megjelenés előtt álló könyve, amelyben a volt amerikai nemzetbiztonsági egyebek mellett azt állítja: az amerikai elnök arra kérte a kínai államfőt tavaly júniusban, hogy segítsen neki újraválasztatásában.
Visszavonta az Országos Meteorológiai Szolgálat a zivatarok és felhőszakadások kialakulásának veszélye miatt korábban kiadott elsőfokú riasztásokat, az erős szél miatt kiadott elsőfokú riasztás azonban továbbra is érvényben van. Az érintett területeken a széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer/órát is. A riasztások által érintett terület
A fiatal emberjogi aktivista a Twitteren kürtölte világgá örömét és felszabadultságát. Azt mondja, egyelőre nem tudja, mi a következő lépés, de az biztos, hogy olvasással, sorozatnézéssel piheni ki az elmúlt idő fáradalmait.
Victoriában, a második legnépesebb ausztrál tagállamban ismét visszaállítják a a családi és nyilvános összejövetelekre vonatkozó járványügyi korlátozásokat, ugyanis ismét növekedett a koronavírus fertőzöttek száma jelentette ki Victoria állam kormányfője Daniel Andrews szombaton.
Kétséges a hazai termelők helyzete itthon, a mostanában egyre több csapadék miatt, ugyanis a nedvesség a földeket feláztatja, így a a hagyományosan június végén kezdődő aratás akár heteket is csúszhat.
Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó - közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.
Nagy a bizonytalanság a hazai termelők körében. Ahol „tejes” érésben van a búza, akár örülhetnek is az esőknek, míg ahol már sárgul, ott ez a sok csapadék nem annyira szerencsés a gabonára nézve.
Körülbelül tizenötezer néző előtt játszik egymással a már bajnok Ferencváros és a kiesés ellen küzdő Újpest a Groupama Arénában, az OTP Bank Liga 31. fordulójában,
A Puskás Akadémia tartja a lépést a bronzéremért vívott harcban a Mezőkövesddel. A kövesdiek nyertek, majd a felcsútiak is nyertek, mégpedig 3-1-re a Paks ellen.
A Magyar Kerékpárosklub és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszterhez fordult, hogy az elektromos autók és robogók vásárlásának támogatása mellett az elektromos rásegítéses kerékpárokat is támogassa az állam. A miniszter egy mai eseményen elmondta, meg fogják fontolni és ki fogják terje
Süteménnyel és kolbászos szendviccsel tömte magát a karantén alatt a 2012-es brit X-Factor győztese, James Arthur, aki a vírusveszély alatt 108 kilóra hízott. Gyarapodott Janza Kata színésznő is, akinek plusz öt kilót jelentett például az este tízkor felfalt otthon készült lángos. Rengeteg felnőtt nőtte ki a ruhatárát világszerte a korona vírus mia
Több száz faluban épülhet játszótér és óvodai játszóudvar - tájékoztatta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton az MTI-t.