2020. június 4. csütörtök

jún. 4
19:48
Hogyan reagálnánk, ha szembesülnénk egy barátunk agressziójával? (Glamour)
A kapcsolati erőszakra hívja fel a figyelmet az Összezárva című magyar rövidfilm
jún. 4
19:48
Szóljatok, ha túl nyálas vagyok - Király Viktor az első randijuk helyszínére vitte szerelmét és babájukat (BorsOnline)
Családi napot tartott Király Viktor és modell-műsorvezető felesége, Virág Anita, a
jún. 4
19:54
Tisztázta a magyar doppingellenőröket a McLaren-jelentés (Infostart)
Aján Tamásról, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) volt elnökéről súlyos megállapításokat tett a vizsgálatot vezető kanadai jogászprofesszor.
jún. 4
19:54
Horvátországban a vizsgálatok szerint két százalék alatti a fertőzöttség (Képmás)
A részleges eredmények alapján 80 ezerre tehető a koronavírus-fertőzésen átesett horvát állampolgárok száma.
jún. 4
20:00
Tesztelő robotot fejlesztettek ki Dániában (ATV)
Nyálmintát vevő robotot fejlesztettek ki Dániában: a teljesen automatizált robotkar önállóan képes steril pálcával koronavírus-fertőzöttség tesztelésére alkalmas mintát venni. Az egészségügyi dolgozókat így megóvhatják a megfertőződés kockázatától.
jún. 4
20:00
Új platformon érkezik a friss Hyundai Santa Fe (Autónavigátor)
Egy szóval sem említi a Hyundai közleménye, hogy generációváltást látunk, azt mégis kihangsúlyozzák, hogy a friss Santa Fe egy teljesen
jún. 4
20:00
Az FTC női labdarúgócsapata került előnybe a BL-ért zajló versenyfutásban (HírTV)
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 3-2-re legyőzte az MTK Hungáriát.
jún. 4
20:00
Meghalt a várandós nő, aki naponta két liter kólát ivott (SzMo)
Az új-zélandi nő akkor sem tudott leállni a kólával és az energiaitalokkal, amikor teherbe esett.
jún. 4
20:03
Száz nap után újranyitott a gócpont sürgősségi osztálya (Demokrata)
A járvány olaszországi terjedésének másik gócpontja a venetói Vo'Euganeóban volt.
jún. 4
20:06
Az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,98 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 37 260,06 ponton zárt csütörtökön.
jún. 4
20:06
Kásler tanácsadója bemondta, mikor tűnhet el teljesen a vírus és így a maszkviselés (Portfolio)
Egészen határozott véleményt fogalmazott meg a koronavírus-járvány lefutásával kapcsolatban Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem professzora a Spirit FM Spirit Show című műsorában. Szerinte Magyarországon júliusra az utolsó vírusnak is búcsút inthetünk. Emellett beszélt a koronavírus-gyógyszerrel kapcsolatos kilátásokról, valamint az egészségügy e
jún. 4
20:06
Apácák vigyáztak a rendre hazánk első női fegyházában (BorsOnline)
Később a nőket felváltották a férfiak, a legsúlyosabb bűnt elkövetett asszonyok pedig terítőket hímeznek a kalocsai börtönben.
jún. 4
20:09
Száz éve írták alá a trianoni szerződést - a megemlékezések képekben (Alternatív Energia)
1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban a magyar küldöttség aláírta az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként létrejött békediktátumot. A szerződés szerint a háborúban győztes antant szövetség hatalmai meghatározták Magyarország új határait és új határainak megállapítása mellett 35 000 főben
jún. 4
20:11
Balog Zoltán: emelkedik a külhoni lelkészek jövedelemkiegészítése (Alternatív Energia)
A miniszterelnöki biztos május 29-én közölte, hogy a kormány döntése szerint megduplázódik a magyarországi kistelepüléseken szolgáló mintegy négyezer lelkész, pap és rabbi kiegészítő jövedelempótléka is.
jún. 4
20:12
Bizarr, békamérges rituálé közben ölte meg barátját az ismert pornósámán (BorsOnline)
Emberölés vádjával Valenciában letartóztatták Nacho Vidal spanyol pornósztárt, mi
jún. 4
20:12
Meghalt Tóth Bendegúz válogatott birkózó (Infostart)
A 22 éves válogatott sportoló, az ESMTK versenyzője szabadtéri edzés közben lett rosszul.
jún. 4
20:12
Előnyben az Ftc női csapata (Sport365)
A ferencvárosi csapat legyőzte az Mtk Hungáriát.
jún. 4
20:12
Csak úgy záporoznak majd a zivatarok (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 20 és 26 fok között alakul.
jún. 4
20:12
Korrupció és doppingbotrány Aján Tamás körül? (ATV)
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, míg Aján Tamás korábbi elnök a "félelem kultúrájával" működtette a szervezetet - ezeket állapította meg Richard McLaren nyomozócsoportja.
jún. 4
20:12
102 éves a legidősebb magyar, aki legyőzte a koronavírust (Femcafe)
Hazánkban is lecsengőben van a koronavírus-járvány.
jún. 4
20:12
A becsült ár négyszereséért kelt el egy második világháborús Enigma kódfejtő (Képmás)
A licitálás az interneten zajlott.
jún. 4
20:14
Playboy-modell lett a román labdarúgócsapat tulajdonosa (Sport365)
Anamaria Prodan természetesen teljesen felöltözve jelent meg a nagyszebeni stadionban, amikor bemutatták.
jún. 4
20:18
Nagy változás készül a Keletiben, minden utast érint (Infostart)
Jövő nyár végéig utascentrum épül az éves szinten közel 11 millió ember által használt, 136 éves Keleti pályaudvaron.
jún. 4
20:18
Vadító fotókkal jelentkezett a világ legszexibb sportolónője (Ripost)
A német futó, Alica Schmidt továbbra is a férfi rajongók legnagyobb kedvence.
jún. 4
20:21
A vírus nem mulasztotta el a migráció által jelentett veszélyeket (Demokrata)
Folytatódott a nemzeti konzultáció kérdéseinek ismertetése.
jún. 4
20:27
Felhőszakadás, jégeső és viharos szél - az egész országra figyelmeztetést adtak ki péntekre (SzMo)
Nagyméretű jég és akár 100 kilométer/órát meghaladó széllökés is lehet.
jún. 4
20:27
L.L. Junior végre kibékült az exével (Promotions)
L.L. Junior és Hopp Csilla félretesznek minden ellenségeskedést, ha a gyerekükről van szó.
jún. 4
20:30
Hatalmas gazdaságélénkítő csomagról döntöttek a német kormánypártok (Infostart)
A koalíciós partnereknek sikerült kompromisszumra jutniuk a vitás kérdésekben, és így megnyílt az út a nagyszabású csomag elfogadása előtt, amely lényegesen nagyobb volumenű a többi euróövezeti országban jóváhagyott hasonló intézkedéseknél.
jún. 4
20:30
Bulatovic hosszabbított: "Éreztem, hogy nem így kell befejeznem." (Sport365)
A montenegrói kézilabdázó még 3 hónapig marad Győrben.
jún. 4
20:30
Döbbenetes dolog derült ki Szilágyi István és fia múltjáról (ATV)
A család egyik barátja a HOT! magazinnak arról mesélt: Sz. Péter gyermekkorát egy trauma árnyékolta be, melynek az emlékét Szilágyi István egy egész életen át cipelte, ezért engedett meg mindent egyetlen fiának.
jún. 4
20:30
Pénteken zivatarok várhatóak, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre (Igényesférfi.hu)
Budapestre, Pest, Heves és Nógrád megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
jún. 4
20:33
100 táncos ropta a budapesti Hősök terén (Ripost)
Fantasztikus látványt nyújtott a trianoni békediktádum aláírásának 100. évfordulóján rendezett műsor.
jún. 4
20:35
Trianon 100 - 8 megrázó emberi történet a trianoni békediktátumról (Ripost)
Családokat szakított szét, emberi sorsokat pecsételt meg a trianoni békediktátum, melyet száz évvel ezelőtt írtak alá. A Ripost most 8 ilyen történetet mesél el.
jún. 4
20:36
Tiszeker Ágnes: a McLaren-jelentés megvédte a HUNADO tisztességét és becsületét (Infostart)
Szakmai elismerést jelent a Magyar Antidopping Csoportnak a McLaren-jelentés róla szóló része – hangsúlyozta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató, aki arról is beszélt, hogy az elmúlt hónapokban voltak olyan nemzetközi partnerek, akik elfordultak tőlük.
jún. 4
20:36
Az Európai Bizottság 300 millió eurót ajánlott fel az Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség számára (HírTV)
Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány miatt 300 millió eurót (mintegy 105 milliárd forintot) ajánlott fel.
jún. 4
20:36
Horvátországban a 2 százalékot sem éri el a fertőzöttek száma (ProfitLine)
Horvátországban a 2 százalékot sem éri el az új koronavírussal megfertőződöttek valós aránya a szerológiai tesztek részleges eredménye szerint - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön, a közegészségügyi intézet (Hzjz) adataira hivatkozva.
jún. 4
20:36
Elhunyt Tóth Bendegúz válogatott birkózó (HírTV)
Az Esmtk válogatott birkózója Tóth Bendegúz edzés közben lett rosszul, életét a kórházba szállítás után nem sikerült megmenteni.
jún. 4
20:36
Pénteken zivatarok várhatóak, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre (Könyves Magazin)
Budapestre, Pest, Heves és Nógrád megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
jún. 4
20:42
Gyász: mindössze 22 évesen hunyt el a válogatott magyar sportoló (ATV)
Huszonkét éves korában elhunyt Tóth Bendegúz, az ESMTK válogatott birkózója.
jún. 4
20:42
Pénteken zivatarok várhatóak, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre (Háziállat)
Budapestre, Pest, Heves és Nógrád megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
jún. 4
20:42
Ketyeg a nyugdíjbomba: ezek a magyarok miből fognak élni? (Pénzcentrum)
Ma már több mint félmillió egyéni vállalkozó van Magyarországon. A számukra kedvező kedvezményes adózási rendszer azonban nem jelent biztosítékot nyugdíjas éveikre, ugyanis így rendkívül alacsony összeg kerül a vállalkozó nyugdíjalapjába.
jún. 4
20:44
Már kiadták a figyelmeztetést! Készüljön, mert bármikor ránk szakadhat az ég (Háziállat)
Az egyre többfelé várható zivatarok miatt péntekre az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 4
20:48
Tovább kutatja a WHO az istenített és kritizált maláriagyógyszer titkát (Infostart)
A hidroxi-klorokint márciusban még csodaszernek tartották, a mellékhatásai miatt viszont később félretették.
jún. 4
20:48
Odalett a jó hangulat az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
A friss amerikai munkanélküliségi adat hatására, valamint az Európai Központi Bank bejelentései következtében emelkedéssel nyitották a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, azonban néhány óra után már elbizonytalanodtak.
jún. 4
20:48
Kerpel-Fronius: A Liget ügyében nem alkuszunk (ATV)
A főpolgármester-helyettes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a trianoni emlékezésről, a Liget-projektről és arról is, mikorra várható, vagy várható-e a Lánchíd felújítása.
jún. 4
20:54
Már kiadták a figyelmeztetést! Készüljön, mert bármikor ránk szakadhat az ég (Háziállat)
Az egyre többfelé várható zivatarok miatt péntekre az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 4
20:54
Rendszeresen együtt fürdik 9 éves fiával a brit színésznő, kemény kritikákat kap miatta (SzMo)
Alicia Silverstone ismét erősen megosztó nevelési tippet osztott meg.
jún. 4
21:00
Ilyen még nem volt a Premier League-ben! (Infostart)
A FIFA a múlt hónapban a korábbiakhoz képest különleges megoldást javasolt a játékosok egészségének védelme érdekében. A javaslat megnövelte az egy mérkőzésen becserélhető játékosok számát ötre.
jún. 4
21:00
Újabb részletek derültek ki a nemzeti konzultációról (Portfolio)
A nemzeti konzultáció kérdőívén tizenhárom kérdés lesz  - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán.
jún. 4
21:00
Hiller: Bűn lenne, ha a jelenlegi politikai mondaná meg, milyen volt a politika a múltban (ATV)
Az MSZP országgyűlési képviselője a trianoni évfordulóval kapcsolatban arról beszélt: fontos kérdés, ki hogyan viszonyul a múlthoz, viszont nem szabad azon rágódni, mi lett volna, ha valami másképp történik.

Keresés