2020. június 8. hétfő

jún. 8
20:39
A szeméremtest daganatos megbetegedései (WebBeteg)
A vulva (szeméremtest) jó- és rosszindulatú daganatai szerencsére egyaránt ritkán fordulnak elő. A jóindulatú elváltozások (lipoma, fibroma, hemangioma) eltávolítása azért fontos, mert mikroszkópos szövettani vizsgálattal lehet csak bizonyítani azt, hogy a daganat nem rosszindulatú.
jún. 8
20:39
Európában javul, de globálisan súlyosbodik a járványhelyzet (Tiszta Jövő)
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
jún. 8
20:42
Komoly újítás a magyar banknál: ezeknek a magyaroknak már sorbanállni sem kell (Pénzcentrum)
A márciusban rekordidő alatt bevezetett digitális ügyfélhívó rendszer sikerének köszönhetően további hét bankfiókkal bővül azon MKB fiókok listája, ahol elérhetővé válik a digitális időpontfoglalás és sorban állás. A koronavírus-járvány
jún. 8
20:45
Kiemelkedően magas Európa fürdővizeinek minősége (HírTV)
Kiemelkedően magas Európa fürdőzésre alkalmas vizeinek minősége az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerint.
jún. 8
20:45
Elképesztő boldogság: Így örült kedvence Gelencsér Timinek (Ripost)
A gyönyörű modell 5 hónap után tért haza Dominikáról és rögzítette azt a pillanatot, amikor imádott kutyája viszontlátta őt.
jún. 8
20:45
Micsoda izmok, Szilágyi Liliána durván kigyúrta magát (Ripost)
Az amerikai Shane Tusuppal készülő Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő nem lustálkodik az edzőteremben.
jún. 8
20:47
Meglepő kijelentés, szingliként boldogabb a magyar énekesnő (Ripost)
Nagy Bogi négy hónapja szakított Varga Szabival.
jún. 8
20:47
Súlyos szavak: nem a medencében sérült meg Varga Dénes (Ripost)
A megműtött pólós elkeseredett, dühös, akár örökre lemondhatja a válogatottságot.
jún. 8
20:48
Kiderült végre, mikről kérdezi meg az embereket a kormány az újabb nemzeti konzultációban (Portfolio)
Hetek óta csepegtették a vezető kormányzati politikusok azokat az információkat, hogy mik lesznek az újabb nemzeti konzultációban és hétfő este végre teljessé vált a kép, mert a kormány bejelentette a 13 kérdésből álló lista végleges verzióját.
jún. 8
20:51
Komoly mentőcsomagot állítottak össze Ausztriában (Menedzsment Fórum)
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja - jelentette be Sebastian Kurz kancellár.
jún. 8
20:51
A francia kormány zéró toleranciát hirdetett a rendőri rasszizmus ellen (Képmás)
Kedden és szombaton is több mint 20 ezren tiltakoztak országszerte a rendőri rasszizmus ellen.
jún. 8
20:54
Távozik Győrből Jana Knedlikova (Sport365)
5 és fél év után hagyja ott a csapatot.
jún. 8
20:57
Továbblépett Hódi Pamela? Rejtélyes, félmeztelen férfival napozik (BorsOnline)
Ha lassan is, de úgy tűnik: sikerült összeszednie magát Hódi Pamelának, miután sza
jún. 8
21:00
Az USA és Oroszország folytatja a nukleárisfegyver-korlátozási tárgyalásokat (444.hu)
Ezt a fegyverzetkorlátozásért felelős amerikai különmegbízott jelentette be hétfőn a Twitteren. Marshall Billingslea tájékoztatása szerint a felek képviselői júniusban ülnek majd ismét tárgyalóasztalhoz, és a találkozóra az amerikai javaslatnak megfelelően meghívják Kínát is. A tárgyalások várható helyszínéről és pontos idejéről a különmegbízott ne
jún. 8
21:00
A családjával sétált a kétgyermekes fiatal anyuka, amikor holtan esett össze (Ripost)
A 23 éves édesanya holtan esett össze, miközben a gyermekeivel sétált.
jún. 8
21:03
Nem tekintik egyenlőnek az ikreket nevelő családokat (Alternatív Energia)
A kormánynak „a gyermek az első”, mégis meglehetősen érdekesen segíti azokat a családokat, ahol ikrek élnek. A gyermek- és csecsemőgondozási díjat is emelné Demeter Márta és Hohn Krisztina.
jún. 8
21:03
A rendőri brutalitás ellen tüntetett, aztán fosztogatás közben lelőtt egy nyugdíjas főkapitányt (Kripto Akadémia)
A bíróság elé álló antirasszista afroamerikai férfi áldozata szintén fekete volt.
jún. 8
21:03
Plakátokkal segítenek (Spa Trend Online)
A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kulturális helyeket, közösségi projekteket és kiadványokat támogatja az a nemzetközi képzőművészeti kezdeményezés, amelyhez a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
jún. 8
21:05
Visszaszólt a gyógyszerész kamara Káslernek - és kiderült, kik tartoznak még a félmilliós körbe (Alternatív Energia)
A kórházi gyógyszerészek és a gyógytornászok is kapnak az egyszeri juttatásból.
jún. 8
21:06
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
jún. 8
21:06
Az USA egyik legnagyobb anyahajóját valósággal letarolta a koronavírus (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb hadihajóján, a Theodore Roosevelt amerikai repülőgép-anyahajón a legénység csaknem 60%-a elkaphatta a koronavírust egy friss vizsgálat szerint.
jún. 8
21:06
Gyurcsány Ferenc lerántja a leplet, mennyi mindenre képes telefonálás közben (ATV)
Falat fest, fut, porszívózik, főz és még vezet is.
jún. 8
21:06
A fuck-nál sokkal keményebb dolgot mondanak most a police-nak (444.hu)
Egyik napról a másikra marginális elképzelésből központi téma lett Amerikában, hogy csökkenteni kell a rendőrségnek szánt forrásokat, Minneapolisban pedig fel is számolnák a rendőrséget.
jún. 8
21:07
Fejfájás volt, van és lesz (Alternatív Energia)
A változékony megterhelő, ráadásul összetett időjárási helyzet; a fülledtség, a hidegfront és a melegedés nem csak az érzékenyek szervezetét veszi igénybe.
jún. 8
21:08
Az USA és Oroszország megállapodott a fegyverkorlátozások folytatásáról (Portfolio)
Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott a fegyverzetkorlátozási tárgyalások folytatásáról - jelentette be a fegyverzetkorlátozásért felelős amerikai különmegbízott hétfőn a Twitteren.
jún. 8
21:09
Eddig három EU-tagállam vesz részt a Máltán partra szállított menedékkérők szétosztásában (HírTV)
Három európai uniós tagország, Portugália, Franciaország és Luxemburg jelezte eddig, hogy részt vesz a szétosztásban.
jún. 8
21:09
Hal szorult a kínai férfi végbelébe, azzal védekezett, hogy véletlenül ráült az állatra (SzMo)
A férfi túlélte, az állat nem.
jún. 8
21:12
Rendhagyó módon egyeztetnek idén a világ vezetői a koronavírus miatt (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt nem találkoznak személyesen a világ országainak vezetői az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitáján szeptemberben - jelentették be hétfőn.
jún. 8
21:12
Ilyen használt cuccok után kapkodnak a magyarok: el se hiszed, melyik a leggyakoribb kulcsszó (Pénzcentrum)
Másfélszeres ugrás az "ingyen elvihető" kulcsszavakra történő keresésekben, 31%-kal több házhozszállítás, 43%-os növekedés a látogatottságban és 60%-os emelkedés az adásvételek számában. A hazai piacvezető apróhirdetési oldal
jún. 8
21:12
A Barcelona edzője beszélt Lionel Messi állapotáról (Promotions)
„Leónak van egy kisebb izomsérülése, de ez egyáltalán nem jelentős."
jún. 8
21:18
A teljes összeomlás után megtáltosodott a hazai turizmus? (ATV)
Hazai úticélt választani hazafias cselekedet - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy belföldi nyaralást népszerűsítő sajtótájékoztatón. Noha a tavaszi turisztikai szezon tönkrement, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke abban bízik, hogy az idei szezon így is jobb lesz a vidéki szálláshelyeknek, mint a tavalyi.
jún. 8
21:24
Kiderült: mégis megkapják az 500 ezres juttatást a gyógyszerészek és a gyógytornászok is (Portfolio)
Az elmúlt napok ágazati szakmai felháborodása után úgy tűnik, hogy korrigál az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), mert Kásler Miklós miniszter múlt pénteki bejelentésével ellentétben mégis megkapják az egyszeri 500 ezer forintos bruttó egészségügyi juttatást a koronavírus-járványbeli munkájuk elismeréseként a kórházi gyógyszerészek és a gyógy
jún. 8
21:24
Egyelőre nem tett vallomást a korrupcióval vádolt 87 éves ex-sportvezető (Sport365)
Megkezdődött az Iaaf korábbi elnöke elleni büntetőeljárás
jún. 8
21:27
Washington és Moszkva megállapodott a fegyverzetkorlátozási tárgyalások folytatásáról (HírTV)
A tárgyalások várható helyszínéről és pontos idejéről a különmegbízott nem tett közzé részletesebb információt.
jún. 8
21:27
A McLaren nem fog tudni régi autóval tesztelni a szezon előtt (F1világ)
Több csapattal ellentétben nem fog tudni régi F1-es autóval tesztelni a McLaren a 2020-as szezon kezdete előtt – egész egyszerűen azért, mert nincs használható Honda-motorja, amit be lehetne építeni egy korábbi versenygépbe.
jún. 8
21:27
Kisfiáért érkező apa élesztette újra az óvoda egyik dolgozóját Budapesten (SzMo)
A kórházban dolgozó férfi segítségének köszönhetően az 50 éves nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
jún. 8
21:30
„Megszégyenülve éreztem magam” – a Spice Girls egykori énekesnőjét többször megalázták (Joy)
A világhírű lánybanda, a Spice Girls egykori sztárja, Mel B sem tartotta magában a véleményét a Black Lives Matter-mozgalomnak köszönhetően.
jún. 8
21:33
Stoltenberg: A NATO-nak katonailag erősnek, politikailag egységesebbnek kell lennie (HírTV)
A szövetségeseknek jobban ki kell használniuk katonai, gazdasági és diplomáciai erőforrásaikat a társadalmak megerősítéséhez.
jún. 8
21:33
Bakajannisz Péter: A koronavírus egészségesebbé teheti a közgazdaságtant (Tiszta Jövő)
A 1980-as évek óta nagy lendülettel teret hódító, később pedig főárammá váló neoliberális doktrína gazdaságfilozófiája az úgynevezett szabadpiaci versenyt támogatta, elutasítva az állami beavatkozás formáit. Természetesen a fejlett ipari országok ettől függetlenül a gyakorlatban továbbra is ott avatkoztak be gazdaságaikba a nemzeti érdek védelmében
jún. 8
21:33
Kisfiáért érkező apa élesztette újra az óvoda egyik dolgozóját Budapesten (SzMo)
A kórházban dolgozó férfi segítségének köszönhetően az 50 éves nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
jún. 8
21:35
Kiderült egy 2100 éves madármúmiáról, hogy valójában egy csecsemő (SzMo)
Speciális technológiával sikerült átvilágítani a kis koporsót, rengeteg dolgot tudtak meg a halva született gyermekről.
jún. 8
21:36
Elmarad a nagy találkozás a világ vezetői közt (Privátbankár)
A koronavírus-járvány miatt nem találkoznak személyesen a világ országainak vezetői az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitáján szeptemberben - jelentették be.
jún. 8
21:36
Szeszesüvegekkel teli kocsival borultak árokba a bepiált debreceni lányok (BorsOnline)
Két debreceni nőt állított elő a rendőrség, miután beborultak egy árokba a kocsijukkal. Kiderült, hogy mindketten ittasak voltak, emellett a részeg sofőrnőnek jogsija sem volt.
jún. 8
21:36
Visszaszólt a gyógyszerészi kamara Káslernek - és kiderült, kik tartoznak még a félmilliós körbe (Alternatív Energia)
A kórházi gyógyszerészek és a gyógytornászok is kapnak az egyszeri juttatásból.
jún. 8
21:36
500 milliárd koronára nőhet Csehország költségvetésének hiánya (ProfitLine)
A cseh kormány hétfőn úgy döntött, hogy az idei költségvetési hiánya elérheti az 500 milliárd koronát (6750 milliárd forint) - közölte a hétfőn délután a prágai pénzügyminisztérium weboldalán. Az immár harmadik idei módosítás oka a koronavírus-járvány következményeinek felszámolása.
jún. 8
21:36
Az Egészségügyi Világszervezet szerint még nincs itt a lazítás ideje (ATV)
A WHO óvatosságra int a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.
jún. 8
21:36
Retteghetnek a vérszívók: kőkeményen folytatódik a gyérítés (Pénzcentrum)
Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás ezen a héten, Sopron mellett a győri, a komáromi és a mosonmagyaróvári kistérségben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A csapadékhiányos tavaszi időjárás
jún. 8
21:38
Elkapta a koronavírust az ATV vezérigazgatója (Alternatív Energia)
A televízió vezérembere még márciusban kapta el a vírust, de mivel időben karanténba vonult, nem fertőzte meg a munkatársait. A múlt pénteken elvégzett vírusteszt hónapokkal később is kimutatta szervezetében az antitesteket.
jún. 8
21:39
Hamarosan beindul a turizmus – már készülnek az állami cégek is (Menedzsment Fórum)
Felkészültek a megfelelő szabályok létrehozásával azok az állami közszolgáltatók, amelyek közreműködnek az utazás biztonságának szavatolásában, ugyanakkor a lakosság fegyelmezettsége továbbra is fontos - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
jún. 8
21:39
Bakajannisz Péter: A koronavírus egészségesebbé teheti a közgazdaságtant (Könyves Magazin)
A 1980-as évek óta nagy lendülettel teret hódító, később pedig főárammá váló neoliberális doktrína gazdaságfilozófiája az úgynevezett szabadpiaci versenyt támogatta, elutasítva az állami beavatkozás formáit. Természetesen a fejlett ipari országok ettől függetlenül a gyakorlatban továbbra is ott avatkoztak be gazdaságaikba a nemzeti érdek védelmében

Keresés