Donald Trump amerikai elnök pénteki sajtókonferenciáján gazdasági fellendülést ígért 2021-ig, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.
Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióte
Trill Zsoltot, a Nemzeti Színház kárpátaljai születésű színészét is meginterjúvolta a Mandiner hetilap a trianoni centenárium alkalmából. A Jászai Mari-díjas színművész elmondja: nem volt benne harag a 2004-es népszavazáskor, de máig úgy érzi, határon túliként jobban meg kell dolgozzon az elismerésért. A Nemzeti Színház művésze mesél a gulágra elhu
Mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó kap bruttó 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásukért. Néhány csoport úgy érzi, kimaradt a jutalmazottak köréből.
A legnagyobb valószínűséggel a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az alacsony keresetűek, kisebb hitelösszeget felvevők éltek nagyobb arányban a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével, ami azt jelenti, hogy épp azokat segítette ez az intézkedés, akiknek a legnagyobb szükségük van erre a megoldásra, mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemze
Jelenleg a P40 Pro a DxOMark bajnoka, csúcsmobil 128 pontot kapott a hátlapi kamerarendszerre, a második helyezettnek ezzel szemben “csak” 125 pontja van. Több fronton is elismerően nyilatkozott a DxOMark csapata a P40 Pro-ról, fotózásban, videózásban nincs ellenfele, de az éjszakai képek minősége és a zoom is kiemelkedő a hasonló tudású készülékek
A múlt heti száguldás után ma megtorpantak az európai részvényárfolyamok, ami persze nem csoda ennyi emelkedést követően. De nem egységes a kép, egyes tőzsdeindexek emelkedni tudtak, mások esnek. Budapest valahol a kettő között, szerény pluszban, elsősorban a Richter húzza le az indexet. A forint stabil. Az olaj azonban alig emelkedik a
Az előzetesen becsültnél kisebb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye az első negyedévben, de a koronavírus-járvány hatására várhatóan tovább mélyül a recesszió.
A koronavírus-járvány keresleti és kínálati oldalon is jelentős veszteséget okozott a világpiacon. Magyarországon az ipari kibocsátás áprilisban érte el mélypontját, májustól fokozatos emelkedés várható. Az előrejelzések szerint az év második felében megkezdődhet a kilábalás, a kibocsátás akár már a jövő évben elérheti a járvány előtti szintet, kom
Európában lejjebb kerültek a tőzsdék a délelőtti kereskedésben, majd egyre jobban elolvadtak a korábbi mínuszok. A magyar tőzsdén nem alakult ki határozott irány a hétfői kereskedés első felében, kora délután a BUX felfelé kapaszkodik, a blue chipek felemásan teljesítenek.
A Nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönző eszköze, jelentette ki a pénzügyminiszter a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. részére nyújtott támogatást igazoló szerződés pénteki aláírási ünnepségén a Fejér megyei Sárszentmihályon.
Már tervezik és várhatóan idén ősszel felavatják a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten - közölte közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
A járványhelyzet miatt megfontoltabban költenek a magyarok és harmaduk hajlandó nagyobb befektetését is elhalasztani, a hiteleit ugyanakkor a többség tovább fizeti, derül ki a Cofidis legfrissebb, májusban készült reprezentatív kutatásából.
A koronavírus-járvány alapjaiban rendítette meg a világot. S nem csak egészségügyi, de még inkább gazdasági szempontból. Ebben a helyzetben a kis országok különösen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen függőségük még sebezhetőbbé teszik őket. Ódor Lajossal, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökével a következmények és a kiútkeresés lehetőségeiről beszélgetett
A fiatal klímaaktivista szerint a brazíliai őslakosok magas halálozási aránya globálisan is nagy károkat okoz. A régió egészségügyi szolgáltatása összeomlott.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/06/08/676/
Miért is ne vonhatnánk le fontos tanulságokat Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából? Érdemes ezt megtennünk: ha elkerülhetjük a hibákat azért, ha pedig valami jót tanulhatunk, hát azért.
Az MNB 24 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt. Az OVB a megbízott közvetítői által
Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit - közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akció
Elsőre azt gondolnánk, hogy a 17 éves kor nem a legjobb idő beszállni egy autóba: a még nem igazán youngtimer és még nagyon nem oldtimer modellek további potenciális értékvesztés előtt állnak. Kivéve, ha szuperautókról beszélünk.
Már lassan a kijárási tilalmat is feloldják az idősotthonokból, mert annyira javult a járványhelyzet, ellenben az egészségügyi dolgozók továbbra is csak külön engedéllyel hagyhatják el az országot.
A hallgatók az intézmény autonómiája miatt aggódnak, Banksy megszólalt a tüntetésekkel kapcsolatban, Demeter pedig 250 millió forintot oszthat szét könnyűzenei területen.
Az elmúlt hetek ralijával izgalmas szinthez ért az OTP árfolyama, a grafikonon kirajzolódó márciusi rést töltötte be ma. Ha itt túlhúzzák, akkor további tér nyílhat meg az emelkedés előtt, szerintünk azonban érdemes inkább óvatosnak lenni, és inkább korrekcióban nyitni vételi pozíciókat.
A KSH adatai szerint áprilisban már 425 ezer magyar tekintette magát munkanélkülinek, ami 140 ezres növekedés a koronavírus előtti munkanélküliségnek. A kormány rugalmasabbá akarja tenni a munkáltatás feltételeit, 2 évre kiterjesztve a munkaidőkeret tartamát. Ezzel szemben a szakszervezetek és az ellenzéki pártok, köztük az MSZP is tiltakozását fej
Már lassan a kijárási tilalmat is feloldják az idősotthonokból, mert annyira javult a járványhelyzet, ellenben az egészségügyi dolgozók továbbra is csak külön engedéllyel hagyhatják el az országot.
Jelentősen javult a Sentix frankfurti gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe júniusban, jelezve, hogy az eurózóna "ébredezik a mély álomból".