A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Megkezdődött Olaszországban annak a mobilalkalmazásnak a használata hétfőn, amely jelzi felhasználójának, ha olyan emberrel került kapcsolatba, akiről tudni, hogy koronavírus-fertőzött. Az Immuni nevű alkalmazás ingyenes. Használatát egyelőre négy tartományban - a közép-olaszországi Abruzzóban és Marchéban, a gócpontok között számon tartott északk
A Pesti úti idősotthonban kirobbant tömeges koronavírus-fertőzés miatt indított vizsgálatok keretében újabb hatósági figyelmeztetést és 200 ezer forintos büntetést kapott az intézmény - tudatta a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.
Többségében német, osztrák és angol turisták tértek vissza az északkelet-olaszországi tengerpartpart egyik legismertebb üdülőhelyére, Jesolóba, ahol az olaszországi határok megnyitása utáni első hétvégén megkezdődött a nyári
A Jungheinrich 2020. év elején mutatta be automata, vezető nélküli targoncáinak legújabb modelljét. A nagyvállalat számos automata szállító és komissiózó targoncát (AGV-t) üzemeltet a világ minden táján. Az eddigi kínálatot egészíti ki az újonnan piacra bevezetett automata, vezető nélküli elektromos gyalogkíséretű targonca. Az Erc 213a típus kompak
Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn a Kossuth rádió műsorában.
Mit tegyünk, ha egyik napról a másikra lenullázódnak a bevételeink? Kiabáljunk segítségért! – tanácsolja Prauda Gergő, egy rendezvényekre ételt biztosító cég, a Mártogatós vezetője. A koronavírus atombombaként csapódott a vendéglátásba, elsöpörte a rendezvényeket, és megsemmisítette a cégek bevételi oldalát. A cégvezető a Makronómnak elárulta, hogy
A koronavírus-járvány elleni magyarországi korlátozó intézkedések lazítása, azaz május 4-e óta 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn a Kossuth rádió műsorában.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. Mindezt egy robot olvassa fel. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/06/08/679/
Sem a gyógyszerészek, sem a gyógytornászok nem kerültek bele abba az egészségügyi dolgozói körbe, akik július 1-jével megkapják a járvány elején beígért egyszeri 500 ezer forintos juttatást. Nem értik, miért pont ők maradnak ki belőle.
Az elmúlt hetekben 50 pályaműre szűkítette a zsűri a „Brick Award 2020” listáját, amelyből végül szeptemberben kiválasztják a világ legjobbjainak tartott téglaépületeit és téglaépítészeti megoldásait. A Wienerberger által alapított nemzetközi pályázatra idén 55 országból több mint 600 projektet neveztek - szerepel a Wienerberger közleményében.
A Migrációkutató Intézet rendezvénye néhány esettanulmányon keresztül fogja körüljárni a koronavírus, az európai geopolitika és a migráció összefüggéseit.
Egyetlen vállalkozást sem hagy segítség nélkül a Magyar Fejlesztési Bank és az MFB Csoport válságkezelő- és gazdaságélénkítő programja. Az MFB Krízis Hitelét már kínálják az állami pénzintézet hitelközvetítő partnerei 2,5 százalékos kamattal – azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek egyébként nem jutnak forráshoz a bankoktól. Az állami pénzintézeti
A spanyol központi bank módosított az előrejelzésein, az új prognózis némileg pozitívabb az előzőnél. A kilátások még így sem jók, éves szinten akár kétszámjegyű is lehet a visszaesés.
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy az egészségügy összes szereplője, például a gyógyszertári és a szociális dolgozók is kapjanak 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején végzett munkájukért.
A válság miatt – úgy tűnik, hogy - pár évig megint nehéz lesz komolyabb családi vállalkozásokat eladni Magyarországon. A tulajdonosok azonban jól teszik, ha megkezdik a felkészülést az eladásokra, mert a családi vállalkozások értékesítésének számos buktatója van, és jó, ha készen állunk a változásra, ha visszatér a prosperitás - írja elemzésében a
Érezhető volt az elmúlt időszakban egyfajta beruházói óvatosság, lassulás volt az állami szektorban is, sok önkormányzat pedig újragondolta fejlesztési terveit - mondta a járványhelyzetről Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke
51 ezer szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta a Kossuth rádióban Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője arról is beszélt, hogy a maszk hordása zárt térben még mindig fontos.
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Kulturális és kreatív területen működő kis- és középvállalkozásokat, köztük a hírmédiában dolgozó cégeket segítené az EU. Június 18-án webináriumot tartanak arról, hogyan érdemes pályázni.
Ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás ezen a héten, Sopron mellett a győri, a komáromi és a mosonmagyaróvári kistérségben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A nemzetközi kupaküzdelmekből a nyártól két évre kizárt és pénzbüntetéssel sújtott klub vezetése úgy véli, inkább politikáról van szó, mint igazságosságról.
A vakcina valószínűleg a 65 felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a kórházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező – tette hozzá a Semmelweis Egyetem rektora.