Rémhírterjesztés miatt ismeretlen tettes ellen indulhat eljárás az a szocialista videó miatt, amelyen egy nő mentőtisztként fogalmazott meg súlyos vádakat, de kiderült, elvileg egyik mentőszolgálatnál sem dolgozik.
A csökkenő növényvédő szer paletta, az egyre nagyobb munkaerőhiány, a növekvő előállítási árak miatt eddig is többen feladták már a termesztés ezen formáját. Idén a fagyos, szeles tavasz, valamint a berobbanó Covid-járvány még több termelőt bizonytalanított el. Vajon van még jövő ebben az ágazatban? Merre kell a termelőknek és a termékfejlesztőknek
A tervek szerint nagyjából egy év múlva kerülhet sor a történelmi hadgyakorlatra, amelyben egy profi pilótát próbál lepucolni az égről a mesterséges intelligencia vezérelte autonóm drón.
Az egyik legmeghatározóbb technológiai újdonságot ismertető weboldal érhető el június 9-étől; az 5G.hu célja a hiteles és pontos tájékoztatás, a nagy sávszélességű mobilinternet-szolgáltatás lehetséges felhasználási területeinek bemutatása - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
Elárverezik július végén Rembrandt egyik utolsó magánkézben lévő festett önarcképét, amelynek leütési árát 12-16 millió font (4,5-6 milliárd forint) közé becsülik a szakértők.
A HTC mostanában nem volt valami aktív a mobilpiacon, ezért eshet meg az, hogy első Android 10-zel érkező telefonjuk ebben a hónapban mutatkozik be. Nem is rémlik mikor írtunk utoljára HTC mobilról, manapság nem szórja egymás után a telefonokat a tajvani cég, pedig (jó) néhány évvel ezelőtt elég népszerűek voltak a készülékeik. A HTC közösségi
Az amerikai részvénypiac már utolérte a járvány előtti önmagát, a Nasdaq technológiai tőzsde új történelmi csúcsokat állít fel. Az S&P 500 pedig e hét elején már utolérte a tavaly év végi szintet. Európa most is némileg lemaradásban van, de mi a helyzet a BUX index-el és kelet-közép-európai társaival? Ennek számoltunk most utána. A régió nem ig
Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több járásra másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután. Az érintett területeken 20-30 millimétert meghaladó
Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több járásra másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután.
Az elfogadott jogszabály-módosítások alapján jelentős változásokra kell készülniük a társaságoknak az adóhatóság felé történő számlaadat-jelentés kapcsán, amelyek érintik mind az áfabevallás belföldi összesítő jelentésének kitöltését, mind az online számlaadat-jelentést.
Nemcsak a parlamenti szavazáson 2004-ben, hanem az egy évvel korábbi népszavazáson is az EU-csatlakozás ellen szavazott Körömi Attila, a Momentum új elnökségi tagja. Erről maga Körömi beszélt 2004 áprilisában a Dunántúli Napló online fórumának vendégeként. A beszélgetést a Jobbik honlapja őrizte meg az utókor számára.
A koronavírus-válság miatt a légiközlekedési ágazat rekord mértékű, 84 milliárd dolláros éves szintű veszteséget fog elszenvedni 2020-ban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése szerint.
A svéd pénzügyminiszter szerint a kormánynak sosem állt szándékában azért egy enyhébb koronavírus-korlátozást bevezetni az országban, hogy ezzel védje a gazdaságot – írja a Bloomberg.
Meglepő beszédet mondott Trianon 100. évfordulóján a szlovák miniszterelnök. Zavarba hozta vele mind a magyar kisebbséget, mind a szlovák közvéleményt: őszinte gesztus volt, vagy taktikai húzás? Követik-e tettek a szavakat? Vagy a békejobb igazából üres volt?
A 750 milliárd eurós uniós „helyreállítási terv jelenlegi formájában méltánytalan Magyarországgal szemben, lényegét tekintve ugyanis a déli államok igényeire szabott elképzelés” – hangsúlyozta az uniós pénzügyminiszterek mai videókonferenciás egyeztetése után közzétett videójában Varga Mihály.
"Akik most temetik a Jobbikot, azok jobb, ha nem kapkodják el, mert a politika szerencsekereke kiszámíthatatlan, az őrlőmalmai pedig nagyon lassan forognak" - mondta Vona.
Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye több járásra másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután. Az érintett területeken 20-30 millimétert meghaladó
Franciaországban a járvány kezdete óta 29 209-en vesztették életüket a fertőzés következtében, 18 859-en kórházban, 10 350-en pedig idősotthonokban és egyéb szociális intézményekben haltak meg.
Ha emlékszik még rá valaki: február 16-án klímavédelmi akciótervet hirdetett ki Orbán Viktor miniszterelnök. Egy hónappal később pedig már a nemzeti ünnepet sem tartották meg a koronavírus-járvány miatt. Pedig igazán nemes és grandiózus volt a hirtelen a zöld gondolatot is felkaroló kormány akcióterve: július elsejétől például felszámolták volna az
A DK-s László Imre álláspontja szerint a XI. kerület nem kapta meg a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, azok beszerzéséről az önkormányzat gondoskodott.
Brutális látvány fogadta, amikor visszatért hozzájuk a fürdőszobába, a legvadabb rémálmában se számított volna ilyesmire. Az biztos, hogy egyetlen édesanya sem kívánja azt átélni, amit ő...
Gondatlanságból elkövetett emberölés és emberéletek veszélyeztetésének gyanújával előzetes eljárást indított kedden a párizsi ügyészség a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt.